Balti borostyán

Különböző színű balti borostyánok

A balti borostyán vagy szukcinit a borostyán legismertebb és egyik leggyakoribb változata. Főleg a Baltikumból ismert, nevét is ezért kapta. Legjelentősebb előfordulása Lengyelországban a Balti-tenger partvidékén, mintegy 300 km²-es területen van. Itt találták 1803-ban az eddigi legnagyobb példányt, ami 7,5 kg tömegű és a berlini múzeum gyűjteményében van.

A szukcinit a szukcinilsav, azaz a borostyánkősav névadója. (A szukcinit átlagosan 8% borostyánkősavat tartalmaz.)

Keletkezése

Balti borostyán bogárfosszília-zárvánnyal

A Pinus succinifer nevű fenyőfa megkövesedett, megszilárdult gyantájából keletkezett. Ez a fenyőfaj a ma élőkhöz hasonló tulajdonságokkal rendelkezett, de gyanta termelése nagyon bőséges volt. A kutatások szerint ez a fenyőféle az alsó oligocén földtörténeti korban nagy területen borította erdőkkel a mai Botteni-öböl, Nyugat-Finnország és közép Svédország területét. A kőzetkörnyezet és a fejlődési folyamat alapján a borostyánok korát 50 millió évre becsülik. Hasonló erdőségek voltak Litvánia, Lettország, Hollandia, a Cseh-medence és Dél-Anglia vidékén.

Felhasználása

A rekunstruált Borostyánterem

A borostyánt az asszírok már az i. e. 10.században ismerték. Az Északi-tenger és a Balti-tenger partvidékéről a Magyarország mai területét is érintő borostyánúton szállították ezt az értékes ásványt a Római Birodalom központi területeire. Könnyű megmunkálhatósága és változatossága miatt a kézművesek, szobrászok kedvelt anyaga volt: domborműveket, tálakat, szelencéket, apró figurákat készítettek borostyánból. 1670 körül készítették azt a kazettát, amelynek a fedelét a három grácia néven ismerté vált szoborcsoport díszíti, és amit Drezdában állítanak ki.

A híres szentpétervári Borostyántermet eredetileg I. Frigyes porosz király készíttette, és 1712-től rövid ideig a berlini Charlottenburg kastély dísze volt. Fia, I. Frigyes Vilmos a mesés remekművet Nagy Péter orosz cárnak ajándékozta 1716-ban, aki a Pétervár melletti Carszkoje Szelóban található Katalin-palotába építtette be. A második világháború során a nácik lebontották, összecsomagolták és elrabolták a borostyántermet. Anyaga valószínűleg Königsberg (Kalinyingrád) angol bombázásakor pusztult el. A Szovjetunió 1979-ben elkezdte újjáépíteni: a rekonstrukció 2003-ban fejeződött be, a német Ruhrgas jelentős támogatásával.

A legszebb borostyánkő-gyűjtemény Gdańsk városában a Zöld Kapu. Nagy és szép gyűjtemény található még Oroszországban, Franciaországban, Angliában és Ausztriában. A borostyán ma is kedvelt ékszeralapanyag: brossok, fülbevalók, karkötők, gyöngyláncok, szépen csiszolt gyűrűkövek és vésett medálok készülnek belőle. Lengyelországban az újra elnyert függetlenség emlékére egy 100 m² felületet meghaladó méretű emlékfalat készítettek borostyánborítással.

Humán felhasználás

Az ókorban amulettként viselték a borostyánt különböző betegségek elleni védelemre, ahogy erről Plinius napjainkban újra kiadott, már említett művében beszámol. Később „tudományos” magyarázatot is adták ennek a hiedelemnek, mely szerint a dörzsölés következtében kialakuló negatív töltéstöbblet gyógyító hatású. Agricola szerint a folyadékban (vízben vagy borban) huzamosabb ideig tartott borostyán a folyadékot gyógyításra alkalmassá teszik vérzések csillapítására és hányinger kezelésére, valamint láz esetén. A 17. században porítva és folyadékkal elegyítve gyomorbetegségekre és emésztés elősegítésére javasolták használatát. Ebben az időben párlatait (borostyánolaj és borostyánkősav) is gyógyszerként árusították. Lengyelországban napjainkban is használják, őrleményét zsíros keverékben bőrösszehúzásra forgalmazzák. Szeszben oldottan bedörzsölésre ízületi panaszoknál javasolják használatát.

Források

• Dr. Oberfrank Ferenc – Rékai Jenő: Drágakövek. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. 1993.
• Bogár László: Ásványhatározó. Gondolat Kiadó. Budapest. 1987.
• Réthy Károly: Drágakövek és gyöngyök. Presztizs Kiadó. Budapest. 1993-
• Walter Schumann: Minerals of the World. Sterlig Publishing Co, New York. 1998.
• Gábli Cecília: Caius Plinius Secundus Természettudományának 37. könyve. Fordítás és feldolgozás. Lomart, Szeged 2004. (207.p.)