Hammond-orgona

Hammond L-100

A Hammond-orgona egy amerikai feltaláló, Laurens Hammond (1895. január 11. – 1973. július 3.) által 1933-ban tervezett és megépített elektromos hangszer, melyet 1934. január 19-én szabadalmaztatott.

Csendes elektromos szinkronmotor forgat szinuszevolvens fogprofillal ellátott lágyvas kerekeket. A 91 db hangkerék (tonewheel) (C-F#) mögött 1-1 mágneses hangszedő helyezkedik el. Az elektromos gitárhoz hasonlóan generált hang több km-nyi bonyolult huzalozáson és kapcsolórendszeren át jut egy egyszerű csöves előerősítőbe, majd onnan rendszerint egy külső aktív hangsugárzóba. A hangkeltés ezáltal teljesen mechanikus, minimális elektronikával közbeiktatottan. A hangszer lényege annyira bevált, hogy gyakorlatilag kis korrekciókkal gyártották 1935 és 1975 között. Kialakítása azóta is mintául szolgál sok hasonló elektromos, elektronikus orgonának. Az eredeti koncepció az volt, hogy az orgonákat templomoknak adják el, olcsó alternatívát kínálva a sípos orgonával szemben. Hamar elterjedt az akkori szalonzenében is, ill. iskolákban, klubokban, stadionokban, polgári otthonokban. Később, az ötvenes években népszerűvé vált a jazzben, bluesban, gospelben, majd az 1960-as évektől a pop és rockzenében is.

Típustörténet

1935 június: Az első „A” típus már kiforrott technikai, formai megoldásokat tartalmazott egy lehetőség szerinti viszonylag kompakt méretben. (2×5+2 oktáv, 4×9+2 húzóregiszter, hangszín/presetváltó kapcsolóbillentyűzet, billentyűérintkezők, huzalozások, tremoló) Forma: kissé zongoraszerű orgonaszekrény négy elegáns esztergált lábon. Gyakorlatilag megegyezik a későbbi „B” megjelenésével.

1936 december: A következő „B”, „C” típusok 15 cm-el mélyebbek, nehezebbek lettek. A hangszert némi kritika érte a túl direkt szúrós, egyenes hangjáért. Elhelyeztek ezért egy külön második, feles méretű hanggenerátort, amit kissé elhangoltak az eredetihez képest, ezáltal létrehoztak egy lágyabb, lebegő, kórushang effektet, mint pl. a tangóharmonikákon. BC, D (=CC) Külön, egy másik szinkronmotor felelt a meghajtásért.

Új forma: a templomi sípos orgonák mintájára felül ferde fedlapos, alul ívelt, tömör oldallapokon álló C (church) orgonaszekrény.

1937 július: „E” modell, a klasszikus orgonaművek eljátszására megnövelt játékfelület „C” jellegű szekrényben. A kompakt 25 sugaras pedál helyett 32 konkáv basszuspedálrendszer, külön hangerő és tremolószabályozás manuálonként, külön választható pedál hangszínek.

1938: Kis széria az önműködően játszó Hammond orgonából a „BA” típus. Lyukkártya vezérlés, sűrített levegős meghajtás.

1941 június: Az USA-val egyetemben a Hammond is hadba lép. A „G” típus gyakorlatilag díszítetlen külsejű „C” modell, erős oldalsó hordozófülekkel frontszolgálatra. Európa irányába ugyanez „K” néven.

1945 szeptember: „BV”, „CV” modellek. A háború előtti típusok gyártásának felhagyása. Megjelenik a mechanikus vibrátószkenner. 3×2 fajta vibrátó választható ki hat állású forgókapcsolóval. Elmarad a gyengébb hatású termuláns szkenner és a méretes, nehéz kórusgenerátor a motorjával. Kissé egyszerűbb lesz a „B” típus esztergált lába.

1948: „M” modell. Az első széles rétegeknek tervezett kis, kompakt kialakítású hangszer, csökkentett hangzásbeli és műszaki tartalommal. 2×3.5+1 oktáv, 8+9+1 húzóregiszter, beépített végerősítő hangszóróval. Formailag a szekrényes/lábas pianínók világa kisebb magassággal.

1949 július: Az „RT” típussal ismét gyártanak megnövelt méretű 32-es pedálos orgonát. A lábbasszushoz külön monofónikus basszusszintetizátor tartozik. Egyebekben azonos a „CV” típussal.

1949 december: „B2”, „C2”, „M2”, „RT2” modellek. A vibrátó billentyűzetenként választható, szelektív lett. Egy soft kapcsolóval halkabb, puhább hangzás érhető el. A hangerőszabályozás forgókondenzátorszerű alkatrésszel folyamatos hangszínváltóvá válik. (swell)

1954: könnyen húzható regiszterek folyamatos hangerőváltással a korábbi léptetőjelleg helyett.

1955 január: „B3”, „C3”, „M3”, „RT3” modellek. A kiforrott hangzású etalon hangszerek. Monofón burkológörbe-generátor használatával lecsengő perkusszív hangzás = Percussion. Modernebb elektroncsövek alkalmazása.

1959: „A100” és altípusai. A nagy „B”, „C” modellek kompaktabb szekrénybe építése saját hangrendszerrel, zengetővel. Az altípusokkal bevezetik az azonos műszaki tartalom melletti eltérő megjelenési stílusok számozását. A100-101-102-105-122-143 Újból elővették az „A” típusazonosítót, utalva hogy ismét a kevésbé mély szekrénybe sikerült építeniük konzol orgonát.

1960 február 12: Laurens Hammond visszavonul az üzem vezetéséből, nyugdíjba megy.

1961: „L100”, „M100” és altípusai. Újfajta konzolosan túlnyúló, vágott billentyűzet, nyelvkapcsolók, gazdaságosabb kialakítások. Az „L” típusnál elektronikus vibrátó a mechanikus helyett és megjelenik egy újfajta, indítómotort nem igénylő kerek főmotor.

A további állomások már nem tartalmaznak előrelépést a hangszerrel kapcsolatban, művészi használatuk a zenei irodalomban nem jellemző.

1963: „G” modell. Megnövelt hangterjedelmű generátor, külön 2 m-es szekrényben bonyolult elektronika. Sípos koncertorgonák kiváltására egy újabb kísérlet. További klasszikus imitáció a „D100”, amely az „RT3” típus beépített hangrendszerű változata.

1965 június: „E”, „H” és „X” modellek. Az E100-300 típus szkennervibrátós, csökkentett mechanikus műszaki tartalmú, félvezetős elektronikával kibővített nagy csöves orgona. A „H100-300” típus a végső állomás amit egy elektromechanikus orgonába beépíthettek. 95 hangkerekes, hármas szkennervibrátorral, sztereó csöves erősítővel, egyéb félvezetős hangzáskiegészítő szintetizátorral. (dobgép, „harp” lecsengő szintetizátor, pedál „sustain”) Elvileg a „B4” lett volna. Az „X66” különlegesen modern megjelenésű, mindössze egy oktávnyi mechanikus hangkeltésű, túlnyomórészt elektronikus orgona, az első teljesen félvezetős kapcsolással.

Az „A100” típusok gyártásával Amerikában leállnak.

1967: „X77”. Visszatérés a teljes mechanikus hanggeneráláshoz, szintén 95 kerékkel, tisztán tranzisztoros kapcsolással mechanikus vibrátó nélkül. Megvásárolják a Leslie céget és ez az első orgona, ahol Leslie-vel együtt kínálják a hangszert.

1968: „T100-500”, „R100” sorozat. A „T” a kis „L”, „M” orgonák tranzisztoros erősítésű változata, ahol megjelenik egy kompakt hangterelős Leslie is a belső hangrendszerben. Az „R100” széria az „E100” félvezetős megfelelője, szintén kompakt belső rotosonic (hangszóróforgatós) leslie-vel. Az „M100” típusokkal leállnak.

1969: Leáll a „D100”, „E100” típusok gyártása

1972: Leáll az „L100” orgonák gyártása.

A hatvanas évek végétől folyamatosan jelentek meg a teljesen elektronikus, lényegesen intelligensebb orgonák sok extra szolgáltatással mint az Aurora, Concorde, Elegante, Grandee, „B100-400”, „B3000”, azonban ezek hangzása már nem inspirálta az előadóművészeket.

1973. július 3: Laurens Hammond eltávozik az élők sorából.

1974 december: A mechanikus hangkeltésű orgonák alkatrészgyártásának leállítása.

1975 május: Kifut az utolsó csöves elektromechanikus „B3-as” orgona.

Gyártottak elektromechanikus Hammondot Chicagón kívül is. Kanadában a háború előtt Northern Hammond. Európában viszont tovább készítették az Amerikában már beszüntetett típusokat egészen 1975-ig, pl. „A100”, „E100”. A gyártás inkább összeszerelés volt az Amerikából érkező fődarabok (mechanika, erősítő) felhasználásával és helyben gyártott orgonaszekrénnyel.

Anglia: A100, B3?, C3, E100, H100, L100, M100, X66, X77, T100, R100. Németország: A100, E100, H100, M3, M100, L100, T100. Belgium: A100, M100, L100P. Hollandia, Dánia: (L)P100, T100, R100

A nyolcvanas években a húzóregiszteres tranzisztoros analóg Hammond orgona elveszítette a jelentőségét a modern szintetizátorok megjelenésével, a gyártást áthelyezték Ausztráliába, Európába, Japánba. A B100, B250, B3000... helyett a Korg BX3, CX3 vált elterjedtté, amely megpecsételte a termékek sorsát. Számtalan európai gyártó is hasonló húzóregiszteres orgonatípust kínált, pl. DrBöhm, Crumar, Elka, Farfisa, Firstman, Gulbransen, Pari, Roland, Vermona, Vox, Wersi, Yamaha.

1984: kijön a B-400 típus. Az első teljes MIDI vezérléssel ellátott spinet jellegű orgona.

1986: Super-B. A korábbi nagy konzolorgonák hasonló felületét nyújtja midis, digitális kivitelben. További típusok: SX, CX egyben komplex szintetizátorhangzást is tartalmaznak, kísérettel.

A 90-es évektől napjainkig különböző cégek (Roland, Korg, Hammond–Suzuki, Viscount, Clavia, Key-B, Wersi stb.) digitális Hammond-klónokat kezdtek gyártani, amelyekre nagy a kereslet a jóval alacsonyabb ár, a megbízhatóság és főként a szállíthatóság miatt. Ennek ellenére az "igazi" Hammondok még mindig roppant népszerűek. Tízezrek állnak napi használatban. A hangszer rajongói, művelői egyetértenek abban, hogy hangban, billentyűzetben az igazi maradéktalanul nem helyettesíthető a klónokkal.

1991: A Suzuki hangszergyártó része megvásárolja a Hammondot és új alapokra helyezi a hangszergyártást. „XB2”, „XM2” egy új, népszerű, kisméretű, immár digitális orgona néhol jelentős, néhol hiányos szolgáltatással. Alternatíva: Viscount D9, Voce V3, Yamaha CVS, Wersi Spectra, Rhodes/Roland VK1000, Orla DE-KX, Tokai TX Fix presetes modulok: EMU B3, Hammond GM-1000, Peavey Spectrum, Voce Micro-B.

1993: XB5, ami kétmanuálos XB2.

1994: XB3, az első komplett B3 emuláció.

1997: XB1, XB3, XB5, XK2, XE1-2. Újragondolt, komplettebb szolgáltatásokat nyújtó hangszerek élethűbb megszólalással, jobb kezelhetőséggel. Ekkor jelenik meg a Roland VK7 az első fizikai modellezésű klónjával, melyet követ a kétmanuálos VK77, majd VK8-88, VR760, a Korg B-CX3 sorozat, Nord Electro 1, Orla GT, Voce V5, Viscount/Oberheim DB/OB 3-5, Wersi OX7, amelyek a Hamond-Suzukival ellentétben teljes polifóniával rendelkeznek, gyakran precízebb hangkeltéssel, megszólalással.

Kijön a PC alapon futó Hammond modellezésű program, a Native Instrument B4, amely szolgáltatásaival és hangban túlmutat az addig megjelent digitális hangszerek élethűségén. Ezáltal rohamosan elterjednek a 9 húzóregiszteres MIDI billentyűzetek.

A legjelentősebb midibillentyűzet gyártó cég, az olasz Studiologic megkezdi a Hammond waterfall billentyűzetek precíz másolatának árusítását. A továbbiakban szinte minden klón ezzel van szerelve. Saját nevű típusa a VMK-161, csak vezérlés funkcióval, kifejezetten PC-s programokhoz. A Doepfer D3c is a kétmanuálos orgonálást segítő midis játékfelület.

2002: A Hammond–Suzuki is végül a fizikai modellezésre tér át. A New B3, C3, Porta, Ultimo maximálisan próbálja alkalmazni a digitális technika mellett a hagyományosabb alkatrészeket igen nagy sikerrel. Csöves előerősítés, billentyűnkénti 10 érintkező. Megjelenésre, játékfelületre az eredetivel megtévesztően azonos kivitel.

A részleteiben is minőségi hangképzésben újabb generációváltás következett be. Ez az első digitális típus, mely több-kevesebb sikerrel kiküszöbölte a korábbi eredeti és klónváltozatok kritikával illetett hiányosságait.

További típusok gazdaságosabb árban, hangban: az inverz persetbillentyűs, két húzóregiszterkészletes XK3, M44 és az alapkészletes XK1, XM1 széria.

Az évek során a B4-re alapozva sok Fatar MIDI billentyűzetet, Böhm húzóregisztereket és PC-t építenek egybe házilag főleg Németországban, ezzel előrevetítve a PC alapú hangszerek létrejöttét. Rövid életű igényes modell a Creamware B4000 modul.

2007: A Pari (BG's Musical Instruments) újraindítja a teljesen Hammond hangkeltésen alapuló (mechanikus hanggenerátor, scannervibrátő, csöves erősítés) K61 típusának gyártását. Az XK3c szelektív vibrátót kap, kiegészítik egyéb funkciókkal. Kínai eredetű waterfall billentyűzet is létezik már, mely elmarad az olasztól.

További alternatívák: Nord C1 saját, de a Key-B/Diversi Solo-Duo, Hamichord (BG's) PC alapú kiváló és megfizethetőbb árú klón hangszerek a new B3-hoz hasonló minőségű szolgáltatásokkal. Aktuális Hammond szoftverek: B4II, VB3.
május: Tehtube's B3. EMU samplerre programozott B3 presetek sok B3 szolgáltatással.
A kísérőautomatikás beépített hangszórós szintetizátorokon is egyre elterjedtebben alkalmazzák a húzóregisztereket többnyire a nagyméretű középső kijelző alatt: Roland E-80, G-70, Korg PX...

2009: Váratlanul új típussal rukkolt ki a Clavia: Nord C2 Kiegészített C1, annak jelentősebb hiányosságainak kijavításával.
A Nord Electro is már a 3. szériánál tart. A Roland új komplex típusa a VR-700.

2010: A Studiologic Numaorgan nevű új midibillentyűzete újragondolt kezelőfelülettel, inverz preset oktávval, immáron beépített hangkeltéssel rendelkezik. A Hamichord a tökéletes B3 felület mellett ésszerűsítette a hangszert azzal hogy a benne lévő PC-t, kihúzható rackes változattal szereli. Továbbá kinézetre B3-hoz hasonló esztergált lábakkal diófa szekrénnyel paddal kínálja. Egyszerűsített változata a Crumar Mojo kétmauálos orgona billentyűsoronként 1-1 húzóregiszterkészlettel.

2011 június: Kijön az új Hammond SK-1, SK-2 komplex orgona és szintetizátor. A korábbi XK orgonák hangjai mellé sokféle zongora, szintetizátor hangzás is jelen van a hangszerekben. Ezáltal lényegesen kibővült a felhasználhatósági köre. A belső tudás bővítése jelentős árcsökkentéssel és súlycsökkentéssel járt. Az egymanuálos 7kg, míg a kétmanuálos SK-2 változat mindössze 15kg-os lett! A Key-B újratervezte az orgonáját, megkapta az inverz presetbillentyűket.

2012 január: A Clavia is alkalmazza már a húzóregisztereket. Komplett 9-9-2-9-9 húzóregiszteres B3 felülettel látja el legújabb kétmanuálos orgonáját C2D néven, márciusban bemutatta az egymanuálos az Electro változatot a 4D-t egy húzóregiszter készlettel.

Történelem

Laurens Hammond, amerikai feltaláló első orgonája 1935-ben jelent meg, amely a 'Model A' elnevezést kapta. Sok más típus jelent meg a következő 20 évben, de egyikük sem volt olyan közismert és széles körben használt, mint az 1955-ben megjelent típusok: A Hammond B3,

C3, Rt3, és a kis M3. Az 1959-ben megjelent Hammond A-100-assal együtt ez a három orgona belső mechanikájában, hangjában megegyező, csupán külsejükben van eltérés. A hangszer a popkultúrában az 1950-es években lett igazán ismert, jazz zenészek, mint például Jimmy Smith kezdték használni az orgona egyedi hangzását a zenéjükben. A 60-as, 70-es években a Hammond orgona fontos szerephez jutott az akkori hard és progresszív rockban: Deep Purple, Uriah Heep, Vanilla Fudge, Emerson, Lake and Palmer, Pink Floyd, Yes, Genesis.

Legendás Hammond-orgonisták

Fats Waller – Thomas Wright Waller 1904.V.21-1943.XII.15. Az első híres zenész aki jazzt szólaltatott meg Hammond orgonán.

Ethel Smith – Ethel Goldsmith 1910.XI.22-1996V.10. Az első hölgy Hammondon. Általa lett elterjedt a szórakoztatóiparban.

Korla Pandit - John Roland Redd 1921.XI.26-1998.X.2. Az első indiainak álcázott fekete orgonista aki megjelenhetett a médiában is az 1940-es évek végétől.

Lenny Dee – Leonard George DeStoppelaire 1923.I.5-2006.II.12. A médiákban, rendezvényeken ismertette meg a nagyközönséget az orgonával az esztrád műfajban. Ő vezette be a Hammondra annyira jellemző sajátos hangerőpumpálós dinamikázási játékstílust.

Wild Bill Davis – William Strethen Davis 1918.XI.24-1995.VIII.17. A hammondos jazztrió létrehozója, a Hammondra épülő jazz zene megalapítója még swing stílusban.

Jackie Davis - Jackson J. Davis 1920.XII.13-1999.XI.15. A slágeres big band hangszerelését hammond trióra ületeti át.

Jimmy Smith – James Oscar Smith 1925.XII.8-2005.II.8. A legendás fekete jazz-zenész a hangszer legjelentősebb művelője. kb. 100 lemezen hallható iskolateremtő munkássága. Általa lett közismert a Hammond orgona és rengeteg későbbi orgonistának volt az inspirációja.

Booker T. Jones - 1944.XI.12-. A jazz, soul és korai rockzene legjelentősebb iskolateremtő ötvözője.

Jon Lord – Jonathan Douglas Lord 1941.VII.9-. A Deep Purple egyik alapítója. Elsőként ötvözte a szimfonikus zenét a Hammondra épülő rockzenével. Ő vezette be a hangszert a keményebb hangzású rockzenébe. Emiatt sok időn keresztül nem a Hammond orgonákkal hagyományosan használt Leslie erősítőkkel játszott, hanem Marshall énekerősítőkkel érte el a védjegyének számító torzított Hammond hangzást.

Keith Emerson – Keith Noel Emerson 1944.XI.2-. A progresszív rock egyik nagy alakja. Hírnevét megalapozta a The Nice együttesében, később az Emerson, Lake and Palmer alapítója és vezetője. Emerson Jimi Hendrixhez hasonlóan nagy hírnévre tett szert hangszerrombolás terén: több ízben felgyújtotta, összetörte, "meglovagolta", illetve tőröket szurkált orgonáiba.

Joey DeFrancesco – 1971.IV.10-. Gyermekkorától kezdve apja John DeFranceso hammond orgonista irányításával rendkívül aktív, kimagasló tehetségű művész, trombitás, énekes aki saját formációin kívül a leghíresebb jazz-zenészek többségével (Miles Davis, John McLaughlin, David Sanborn...) közös fellépéseken vesz részt. A legvirtuózabb előadó.

Hammond-orgonisták Magyarországon és általuk jellemzően használt orgonatípusok

• Balázs Ferenc (Neoton, Taurus, Korál) -T100, B3-
• Beke Márk -M102-
• Benkő Dávid (PASO) -VK7, VK8, M3-
• Benkő László (Omega) -L100-
• Cserháti István † (P.Mobil, P.Box 1-2) -M3, Rt3-
• Fassang László (klasszikus) -C3-
• Fogarasi János † (Metró, Francy Boland Band, P.Mobil) -M3, C3-
• Fuchs László † (HBB) -P100-
• Füchsel Tibor (Hit Rock) -VK7-
• Gidófalvy Attila (Beatrice, Karthágó, Lord) -L100, VR760, VK7-
• Gömöry Zsolt (Edda) -M100-
• Hegedűs Gábor -M3, DB3-
• Horváth Krisztián (B2B3) -A100-
• Jankai Béla (Prognózis, Bulldózer, Boxer, Omega) -L100, B3-
• Kaltenecker Zsolt (KLB trió) -Nord C2-
• Latzin Norbert † (Bergendy) -L100-
• Lerch István (V'73, V Moto Rock) -M100-
• Papp Gyula (Mini, Skorpió, Dinamit, Papp-Sárdy nbb, P.Mobil) -A100-
• Pataki László (Liversing, Syrius) -M102-
• Premecz Mátyás (Kéknyúl, Smárton Trió+1, The Qualitons, 4m) -C3, NordE3-
• Presser Gábor (Omega, LGT) -L100, A100-
• Rinyu Ferenc (Emberdzsemm) -NordC1, KeyBsolo-
• Soós Norbert (Renegod, Médium, Cry Free) -M3, C3-
• Szabó Zsolt (Tehtube, Főnix, Fillmore Est) -AB3, Ttb3-
• Tunkli Mihály (Artons) -A102, Hamichord-
• Zeffer András (P.Mobil, TRB, RockBand, Mobilmánia) -L100, B3-
• Zádor Dénes -XK33c, A100-