„Nagy-lengyelországi felkelés (1918–1919)” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
→Nagy-Lengyelország helyzete: szóköz |
magyarítás |
||
44. sor: | 44. sor: | ||
A december 26-án Varsóba utazó '''[[Ignacy Jan Paderewski]]''' megérkezett Poznańba. Paderewski híres zongorista volt, de ezen túl sikeresen működött az Egyesült Államokban Lengyelország függetlenségének céljával és ezért nagyon népszerű volt a lengyelek között. Mivel ráadásul Dmowski munkatársa volt, így Nagy-Lengyelországban tisztelet övezte. A németek tudva, hogy a poznańi lengyelek által megszervezett köszöntése könnyen átalakulhat németellenes politikai tüntetéssé. Ezért a német külügyminisztérium megtiltotta Paderewskinek, hogy Poznańban tartózkodjék, de ő ignorálta a tilalmat. |
A december 26-án Varsóba utazó '''[[Ignacy Jan Paderewski]]''' megérkezett Poznańba. Paderewski híres zongorista volt, de ezen túl sikeresen működött az Egyesült Államokban Lengyelország függetlenségének céljával és ezért nagyon népszerű volt a lengyelek között. Mivel ráadásul Dmowski munkatársa volt, így Nagy-Lengyelországban tisztelet övezte. A németek tudva, hogy a poznańi lengyelek által megszervezett köszöntése könnyen átalakulhat németellenes politikai tüntetéssé. Ezért a német külügyminisztérium megtiltotta Paderewskinek, hogy Poznańban tartózkodjék, de ő ignorálta a tilalmat. |
||
⚫ | |||
== A felkelés története == |
== A felkelés története == |
||
[[Fájl:Wielkopolska.svg|thumb|300px|left|Nagy-Lengyelország a felkelés idéjén: fekete vonal - Poznańi Tartomány határa, sötétzöld vonal - demarkációs vonal a [[trier]]i |
[[Fájl:Wielkopolska.svg|thumb|300px|left|Nagy-Lengyelország a felkelés idéjén: fekete vonal - Poznańi Tartomány határa, sötétzöld vonal - demarkációs vonal a [[trier]]i fegyverszünet értelmében, piros vonal - Lengyelország határa a [[versailles-i békeszerződés]] értelmében]] |
||
=== A harcok kezdete === |
=== A harcok kezdete === |
||
December 27-én a németek, akik felhaborodtak a Paderewski látogatását kisérő ünnepségeken, megszervezték katonai egységeik átvonulását a városon keresztül. Betörtek a Fő Néptanács épületébe, leszakították a lengyel, brit, francia és amerikai zászlókat, azután ,a városon keresztül vonulva leszakították a zászlókat magánlakások erkélyeiről is. Később elkezdtek géppuskázni a szálloda felé, ahol Paderewski tartozkódott. Hamarosan a lengyel Népőrség ellentámadása követte ezt<ref>’’Kurier Poznański’’ nr 298, 1918. december 29., lásd [http://www.powstaniewielkopolskie.pl/index.php?menu=historia] ''Kalendarium powstania wielkopolskiego'' – cikk 1918-19. évi Nagy-lengyelországi Felkelés Emléke Társaság oldalán, belépés 2012-09-03</ref>. A harcok éjszaka végződtek, a lengyelek meghódították a németek által megszállt Rendőr-Főkapitányság épületét. |
|||
A felkelés |
A felkelés Poznań kívülre gyorsan átterjedt – főként a nagy-lengyelországi fővárostól keletre fekvő városokban ([[Gniezno]], [[Jarocin]], Pleszew, Śrem, Środa Wielkopolska, Września). Poznańban a lengyelek elfoglalták a Főpályaudvart, Főpostát és az erődítményt(december 28.). Az NRL Főbízottsága létrehozta a Felkelési Hadierők Főkapitányságát, így egyesítve minden lengyel egységet egy parancsnokság alá. A főparancsnok '''Stanisław Taczak''' kapitany lett, akit előbb előléptettek őrnaggyá. |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | Január 2-án a lengyelek elfoglalták Nowy Tomyślot. Ebben a városban többségben németek éltek, a lengyelek csak 10%-ot adták a lakósságnak. Január 5-éig a felkelők elfoglálták többiek között Czarnkówot, Rawiczot, Wolsztynt és [[Inowrocław]]ot. Január 6-án elfoglalták a poznańi repülőtéret (Ławica) a német repülőgépekkel együtt. Ezzel megszünt az a veszély, hogy a németek lebombázzák a várost. A németek mégis megpróbálták megsemmisíteni a repülőgépeket, bombázva azokat a [[Frankfurt (Oder)|frankfurti]] reptérről indított gépekkel. Erre felelve január 9-én a lengyelek bombázták a frankfurti repülőteret az általuk megszerzett gépekkel. |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | Január 2-án a lengyelek elfoglalták Nowy |
||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
⚫ | |||
=== Dowbor-Muśnicki tábornok parancsnoksága === |
=== Dowbor-Muśnicki tábornok parancsnoksága === |
||
[[Fájl:Leon Prauzinski Szturm na Prezydium Policji 1918.jpg|200px|thumb|left|Támadás a Rendőrség Főkapitányságára - Leon Prauziński képe]] |
[[Fájl:Leon Prauzinski Szturm na Prezydium Policji 1918.jpg|200px|thumb|left|Támadás a Rendőrség Főkapitányságára - Leon Prauziński képe]] |
A lap 2013. július 5., 09:38-kori változata
1918-19-es nagy-lengyelországi felkelés | |||
Második Lengyel Köztársaság megalakulása 1918-21 | |||
Nagy-lengyelországi felkelők sáncárokban, 1919. január | |||
Dátum | 1918. december 27. – 1919. február 16. | ||
Helyszín | Nagy-Lengyelország | ||
Casus belli | lengyel függetlenségi törekvesek | ||
Eredmény | lengyel győzelem. Nagy-Lengyelországot elszakították Németországtól és csatolták Lengyelországhoz | ||
Harcoló felek | |||
| |||
Parancsnokok | |||
| |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy-lengyelországi felkelés témájú médiaállományokat. |
A nagy-lengyelországi felkelés (lengyelül: Powstanie wielkopolskie 1918–19, németül: Großpolnischer Aufstand) 1918. december 27. és 1919. február 16-e között zajlott és németellenes lengyel felkelés volt Nagy-Lengyelország területén, mely nagyban hozzájárult Lengyelország újjáalakulásához, illetve a Poroszország által Lengyelország első felosztása (1772) során bekebelezett ősi lengyel területek visszaszerzéséhez is.
Előzmények
1793 és 1918 között Nagy-Lengyelország a német állam részét alkotta: eleinte a Porosz Királyságé, majd 1871 után a Német Császárságé. A lengyelek helyzete egyre nehézebbé lett idővel, különösen Németország egyesülése után. A német hatóság mindent megtett annak érdekében, hogy a lengyel lakosságot elnémetesítse: küzdöttek a katolikus egyház meg a lengyel nemzeti és munkásmozgalom ellen, németekkel próbálták betelepíteni a tartományt, egyidejűleg a lengyeleket távolítani. Megtiltották a lengyel nyelv használatát, teljesen felszámolták a lengyel nyelvű közoktatást, a nemzeti emlékek ápolását és felkutatását. Ellenszegülésként a lengyelek számos oktatási, szövetkezeti, gazdasági és politikai társaságot szerveztek. A tagjaik többségét az endecja kötötte össze. Ez politikai mozgalom volt, kezdetben egy párt a Liga Narodowa Galíciában, azután a Stronnictwo Narodowo-Demokratyczne minden megszállt területen, még később pedig, a függetlenség visszaszerzése után néhány hasonló programú párt, amelyek politikai programjának fő elmei a nacionalizmus és a katolicizmus voltak. A neve ND a (Narodowa Demokracja) Nemzeti Demokrácia rövidítése. Fő ideológusa és vezetője Roman Dmowski volt. A törvényes sportegyesületek illegális, titkos katonai kiképzést végeztek, néha még ajánlották a német hadseregbe való belépést is ennek érdekében.
Az első világháború kitörésekor a Lengyelországot megszálló államok elsősorban egymás ellen, más-más oldalon harcoltak, ami felkeltette a lengyelekben a reményt a függetlenség visszaszerzésére. Amikor a központi államok megkötötték Oroszországgal a breszti békét, Németország feloszlatta a nagy-lengyelországi félkatonai szervezeteket. A tagjai illegálisan működtek. Egyidejűleg a németek áthelyezték a hadsereget a felszámolt keleti frontról a nyugatira. Sok katona azonban már a kommunista propaganda befolyása alatt állt, ezek gyakran megtagadtak a további harcot, ami végül a második marne-i csatában német vereséghez vezetett és a központi államok veszteségéhez. A nyugati front lassan közeledett Belgiumon keresztül a Német Birodalom határaihoz. Az országban polgári és katonai felkelések törtek ki. November 10-én II. Vilmos császár lemondott a trónról és a hatalmat Friedrich Ebert (SPD) vette át, aki csak ideiglenesen állt a kormány élen. A nehéz helyzet javításának érdekében a szociáldemokraták elkezdtek együttműködni a régi konzervativ ,militarista elittel. SPD támogatta ugyan Lengyelország függetlenségét, de a konzervok befolyása alatt kijelentette, hogy a jövőbeli lengyel állam nem foglalhat magába olyan területeket, amely a poroszokhoz került a felosztáskor, azaz 1772-ben, ebbe Nagy-Lengyelországot is beleértve.
Nagy-Lengyelország helyzete
A forradalom is Nagy-Lengyelországban tört ki. Titkos katonai szervezetek alakultak meg Poznańban, Jarocinban és Inowrocławban. Fegyvert és muníciót gyűjtöttek, előbb kilopták azt a katonai raktárakból. Poznańban megalakult a Katonai Tanács, amely kezdetben csak németekből állt, de később a lengyelek is tagjai lettekmentek be oda.
1918. november 10-én a lengyel nemzetiségű katonák fellázadtak a német hatóság ellen Ostrów Wielkopolskiban és kihirdették az “Ostrów-i Köztársaság” megalakulását. Ez november 26-áig létezett.
1918. november 11-én Németország kapitulálciójával a világháború végétért. Ezt a dátumot a lengyel függetlenség visszaszerzése napjának tekintik. Az új állam határait azonban még mindig nem állapították meg. Nagy-Lengyelország még mindig a német fennhatóság alatt állt. Ebben az időben jött létre Poznańban a soknemzetiségű Polgári Őrség, amely átvette a rendőrség feladatait. Rövidesen a lengyelek ennek révén eltávolították Poznań főpolgármesterét, Georg Wilms-ot. Őt Jarogniew Drwęski helyesítette. Ennek ellenére a német hatóság engedélyezte az Őrség működését, hogy az tartson nyugalmat Nagy-Lengyelországban.
November 12-éig az egész Nagy-Lengyelországban létrehozták a munkás- és katonatanácsokat és az ún. polgári bizottságokat (későbbi nevükön: néptanácsok). A bizottságok élen a poznańi Központi Polgári Bizottság állt (CKO – Centralny Komitet Obywatelski). Ennek élén viszont három emberből álló Főbízottság volt, amelyben mindegyikük képviselt egy, a németek által megszállt tartományt. Stanisław Adamski - Nagy-Lengyelországot, Wojciech Korfanty - Sziléziát, Adam Poszwiński - Kujáviát. Hamarosan a CKO átalakult Fő Néptanáccsá (NRL – Naczelna Rada Ludowa).
Ugyanezen a november 12-én volt a „városházi merenylet” Poznańban. Ott a Katonai Tanács ülésezett, amelyben a németek többséget alkottak és a lengyelek ezt meg akarták szüntetni. Ezért a tanács ülésére benyomult egy lengyel csoport, amelyet a városház előtt összegyűlt lengyelek tüntetése támogatott. A megrémült képviselők eltávolítottak a Tanácsből négy németet és lengyelekkel helyesítették őket. Hasonló „merényletek” voltak más városokban is (pl. Jarocinban, Ostrówban, Gnieznóban).
A német hatóságot olyan híresztelések nyugtalanították, hogy Józef Piłsudski, lengyel államfő, megindult katonaival Poznań felé. Ilyet a lengyelek gyakran terjesztettek, hogy ijesszék a németeket. Ezért november 15-én a berlini kormány döntésével haderőket hozott létre, amelyeknek védeniük kellett Németország keleti tartományait a „bolsevizmustól” és a „lengyel lázadástól”. Így jöttrk létre az ún. Grenzschutz (= határvédelem) önkéntés osztagai, amelyek azután Litvániában, Lettországban, Keleti (Gdański) Pomerániában és Felső Sziléziában működtek.
November 18-án történt az Országos Szejm és a járási néptanácsok megválasztása. Két nappal később Jędrzej Moraczewski, a Nagy-Lengyelországból származó lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Lengyelország elcsatolása a kormányának egyik legfontosabb felatada lesz. A Németország által megszállt lengyel területek képviselői azonban nem fogadták el a nekik felkínált pozíciókat a varsói kormányban, mert véleményük szerint Piłsudskit nem a nemzet választotta államfővé, hanem a megszálló központi hatalmak erőszakolták rá ezt a hivatalt. Nagy-Lengyelország ellenérzése Piłsudskival szemben főként abból táplálkozott, hogy e tartomány mindig határozottan az endecját támogatta, amelynek a vezetője, Roman Dmowski, Piłsudskinak nemcsak politikai, hanem személyes ellenféle is volt. Piłsudski elutasítása egészen a Második Lengyel Köztársaság végéig tartott, a második világháború kitöréséig.
Időközben Nagy-Lengyelországba a Grenzschutz új egységei érkeztek, ami azt tette világossá, hogy a németek erővel akarták megoldani a lengyel problémát. Az NRL követelésének az lett a következménye, hogy december 15-én a lengyel kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Németországgal.
A december 26-án Varsóba utazó Ignacy Jan Paderewski megérkezett Poznańba. Paderewski híres zongorista volt, de ezen túl sikeresen működött az Egyesült Államokban Lengyelország függetlenségének céljával és ezért nagyon népszerű volt a lengyelek között. Mivel ráadásul Dmowski munkatársa volt, így Nagy-Lengyelországban tisztelet övezte. A németek tudva, hogy a poznańi lengyelek által megszervezett köszöntése könnyen átalakulhat németellenes politikai tüntetéssé. Ezért a német külügyminisztérium megtiltotta Paderewskinek, hogy Poznańban tartózkodjék, de ő ignorálta a tilalmat.
A felkelés története
A harcok kezdete
December 27-én a németek, akik felhaborodtak a Paderewski látogatását kisérő ünnepségeken, megszervezték katonai egységeik átvonulását a városon keresztül. Betörtek a Fő Néptanács épületébe, leszakították a lengyel, brit, francia és amerikai zászlókat, azután ,a városon keresztül vonulva leszakították a zászlókat magánlakások erkélyeiről is. Később elkezdtek géppuskázni a szálloda felé, ahol Paderewski tartozkódott. Hamarosan a lengyel Népőrség ellentámadása követte ezt[1]. A harcok éjszaka végződtek, a lengyelek meghódították a németek által megszállt Rendőr-Főkapitányság épületét.
A felkelés Poznań kívülre gyorsan átterjedt – főként a nagy-lengyelországi fővárostól keletre fekvő városokban (Gniezno, Jarocin, Pleszew, Śrem, Środa Wielkopolska, Września). Poznańban a lengyelek elfoglalták a Főpályaudvart, Főpostát és az erődítményt(december 28.). Az NRL Főbízottsága létrehozta a Felkelési Hadierők Főkapitányságát, így egyesítve minden lengyel egységet egy parancsnokság alá. A főparancsnok Stanisław Taczak kapitany lett, akit előbb előléptettek őrnaggyá.
A Poznańon kívüli haműveletek
A Nagy-Lengyelország fővárosát kivéve, a legtöbb lengyel Nagy-Lengyelország központi és keleti részéiben élt, míg a nyugati részen a németek voltak túlsúlyban. Ezért lassan alakult ki a frontvonal: Czarnków – Międzychód – Nowy Tomyśl.
December 29-én a lengyelek elfoglalták többiek között Grodzisk Wielkopolskit és Gostyńt, december 30-án Wągrowiecet, 31-én Śremet, Kościant, Obornikit és Ostrów Wielkopolskit.
December 30-án Bydgoszczból a németek csapatokat küldtek, hogy megtisztítsák Gnieznót a lengyelektől. Éjszaka zajlott a csata a város mellett, amely lengyel győzelemre vezetett. Ez lehetőséget adott a támadásra Kujávia irányában.
1919. január 1-én Paderewski elindult Poznańból. A felkelők elfoglálták Jarocint, Krotoszynt, Mogilnot és Nakłot (Bydgoszcztól nyugatra). Ezzel megszerezték az ellenőrzést a Berlin – Piła – Bydgoszcz – Toruń – Königsberg vasútvonal fölött.
Január 2-án a lengyelek elfoglalták Nowy Tomyślot. Ebben a városban többségben németek éltek, a lengyelek csak 10%-ot adták a lakósságnak. Január 5-éig a felkelők elfoglálták többiek között Czarnkówot, Rawiczot, Wolsztynt és Inowrocławot. Január 6-án elfoglalták a poznańi repülőtéret (Ławica) a német repülőgépekkel együtt. Ezzel megszünt az a veszély, hogy a németek lebombázzák a várost. A németek mégis megpróbálták megsemmisíteni a repülőgépeket, bombázva azokat a frankfurti reptérről indított gépekkel. Erre felelve január 9-én a lengyelek bombázták a frankfurti repülőteret az általuk megszerzett gépekkel.
Eközben befejeződtak a harcok Kościerzynánál Gdański Pomerániában is.
Január 7-én a németek visszaszerezték Czarnkówot, míg a lengyelek Chodzieżet foglalták el .
Dowbor-Muśnicki tábornok parancsnoksága
1919. január 9-én Főnéptanács hivatalosan kihírdette, hogy átvesz hatalmat, de nem határozott meg a területét. A felkelés parancsnokává Józef Dowbor-Muśnicki tábornokat nevezte ki. A vezérkari főnöke viszont Piłsudski embere lett – Julian Stachiewicz alezredes.
NRL fokozatosan lengyelesítette a közigazgatást: eltávolított lengyelellenes hivatalnokokat, német járási tanácsokat (Landraten) lengyel starostáknak (járás főhivatalnokainak) rendelt alá. Abban az időben a lengyelek elvesztették Nakło-t, de megszerezték Żnin-t (jan. 11.).
NRL megtiltotta a hadseregnek, hogy foglalják a területeket, amelyeken többségben németek éltek, mert ezt rosszul néznének a békekonferencia résztvevői (imperializmusnak tartanák, nem nemzet-felszabadító harcnak).
Január 21-én egy vita tűnt ki NRL és a varsói kormány képviselői között az eskü miatt, amelyt nagy-lengyelországi hadsereg katonai tették le. Julian Stachiewicz lemondta a vezérkari főnök állását – Władysław Anders ezredes helyettesítette. Röviden azután Piłsudskihez hűséges katonatiszteknek ki kellett hagyniuk a legfontosabb parancsnoki állásokat a Nagy-lengyelországi Hadseregben.
Január 25-én megszakították minden kapcsolatot Nagy-Lengyelország és Németország között.
Február 2-an a harcoló felek megkezdtek tárgyalni. A németek követelték, hogy a lengyelek felbontsák a Nagy-lengyelországi Hadsereget, elismerjék a német jogokat Nagy-Lengyelország iránt és megfizetsenek kárbantartást a harcok folyamán kitűnő károkért – azért a tárgyalás megszakadt.
Január 26-án lefolyott a választás a lengyel parlamentbe (Szejmbe). Mivel pedig Nagy-Lengyelország, Pomeránia és Szilézia formálisan még Németország részei voltak, ott nem folytatták le a választást, hogy ne tűnjenek ki problémák Lengyelország számára nemzetközi kapcsolatokban, ha a nagy-lengyelországi felkelés elvesztene. A felkelés győzelme esetében pótlágos választást terveztek Varsóban. Egyelőre pedig, február 7-én, Józef Piłsudski Államfő kiadta a dekretumot, amely megengedett a németek által megszállt területekből származó 16 képviselőt a lengyel Szejm üléseibe. Február 14-én egy nagy-lengyelországi képviselő, Wojciech Trąmpczyński, szejmmarsall lett (= szejm elnöke) – tehát, az egyik legfontosabb állást teljesítő személy egy idegen állam polgárságú volt. Hasonlóan, már január 16-án két nagy-lengyelországi lett miniszter Ignacy Jan Paderewski kormányában.
Február 10-én NRL feloszlatta minden várostanácsot és meghatározta az önkormányzati választást március 25-ére. A célja az volt, hogy a nagy-lengyelországi önkormányzatban a lengyelek kormányozzanak.
Harcok február feléig tartottak. 16-án Trierben aláírták az egyezményt, amely hosszabbította a világháborút befejező novemberi fegyverszünetet az Antant-államok és Németország között. Franciaország nyomása során Németország beleegyezett, hogy az egyezmény a nagy-lengyelországi frontot is illesse. A Nagy-lengyelországi Hadsereget az Antant szövetséges haderejének ismerték el. Az egyezmény megtiltotta a németeknek, hogy folytassak támadásokat és túllépjék a demarkációs vonalt (a térképen – sötétzöld).
A fegyverszünettől az egyesülésig
Az egyezmény betartását az Antant-képviselők őrizték ellen. Március 9-én a felkelők önkéntés osztagja elindult Galíciába, hogy részt vegyen a lengyel-ukrán harcokban a Lvivet körülvevő ukránok ellen. Március 23-án végbement a választás a poznańi Városi Tanácsba, amelyben 60 hely közül a lengyelek 42-t szereztek meg, a németek 17-t, a zsidók – 1-t. Hasonló eredmények más nagy-lengyelországi városokban is voltak.
Március 24-én NRL megkérte a varsói kormánytól, hogy létrehozzon külön közigazgatást a volt német tartományok számára – a nagy-lengyelországiak vélték, hogy a német utani közigazgatás ügyesebb mint az orosz utani, azért ellenkezték, hogy hozzá kelljen illeszteniük a szerkezeteit azokhoz, amelyeket a többi államrészekben alakította a központi kormány. Erévén, hogy a lengyel miniszterelnök Paderewski volt, NRL Főbizottsága megőrizte az egész hatalmat a német utani területen egészen addig, amikor a nyugati határt és autonómiát alapítják meg (véglegesen az autonómiát csak Felső Szilézia kapta meg).
Május 7-én elkezdett működni Adam Mickiewicz Egyeteme Poznańban. Május 15-én a lengyel nyelv az egyetlen hivatalos nyelv lett – a német csak segítőnyelv maradt.
Május 25-én a Nagy-lengyelországi Hadsereget alárendelték a Lengyel Hadsereg Főparancsnoksága alá.
Június 1-én Nagy-Lengyelországban végbement a pótló választás a Köztársasági Szejmbe. 42 képviselőt választották ki. A választást nyerte a Nemzeti Partok Egyesülete (Zjednoczenie Stronnictw Narodowych) nevű jobboldali pártok közös listája (a koaliciót többiek között Nemzeti Demokratikus Párt, azaz endecja, alkotta) – szavazatok 97%-át és minden kijelölt 42 helyt szerezte meg a Szejmben.
De a fegyverszünet ellenére a németek folyton koncentrálták a hadsereget és készültek támadáshoz. Nagyon nehéz volt azok a lengyelek helyzetük, akik éltek a németek által ellenőrzött területeken. A német ellentámadás növekvő veszélye azt okozta, hogy június 5-én NRL Főbizottsága bevezette a szükségállapotot az egész ezáltal igazgatott területen. A 20-kilometeres övezetben a polgári hatóságot a hadinak rendelték alá, néhány nap később bevezették a halálbüntetést a cselekvésekért, amelyek kárt okoznának a nagy-lengyelországi hadseregnek vagy előnyt a német hadseregnek. Internálták is a Nagy-Lengyelországban elő, német nemzetiségű férfiak részét. Ennek ellenére, június 6-án összeütközések történtek Bydgoszcz mellett.
1919. június 28-án aláírták a Versailles-i békeszerződést. Majdnem az egész Nagy-Lengyelország (azaz, volt Poznańi Nagyhercegség területe) Lengyelországba került – azokat a városokat beszámolva, amelyeket a lengyeleknek nem sikerült elfoglalniuk (pl. Leszno , Kępno, Rawicz). A határ (a térképen – piros) kb. 20 km közelebben járt, mint a Hercegség régi határa (a térképen – fekete).
Július 9-én megszüntették a szükségállapotot, a frontmenténi zóna kivéve. A volt német tartományok területeivel (azaz, Nagy-Lengyelországgal, Gdański Pomerániával és Felső Sziléziával) egy különös minisztérium foglálkozott (augusztus 1-étől). Augusztus 19-én feloszlott a Főnéptanács, november 6-án – a Főbizottsága. Augusztus 28-án a Lengyel Hadsereg Főparancsnoksága bekebelezte a nagy-lengyelországi hadsereget a lengyel hadsereg szerkezeteibe.
A nagy-lengyelországi frontot csak 1920. márciusában számolták fel, mert a Versailles-i békeszerződés döntései 1920. január 10-én léptek életbe.
Jegyzetek
Források
- Antoni Czubiński, Powstanie Wielkopolskie 1918-1919. Geneza-charakter-znaczenie, Wyd. Kurpisz, Poznań, 2002
- K. Dembski, Wielkopolska w początkach II Rzeczypospolitej. Zagadnienia prawno-ustrojowe, Poznań 1972 r.
- Zdzisław Grot (szerk.), Powstanie wielkopolskie 1918-1919, Poznań, 1968
- Zdzisław Grot, Czyn zbrojny ludu wielkopolskiego 1918-1919, Poznań, 2008
- Przemysław Hauser, Niemcy wobec sprawy polskiej X 1918-VI 1919, Poznań, 1984
- Janusz Pajewski, Odbudowa państwa polskiego 1914-1918, XXII. fejezet: Powstanie Wielkopolskie, Warszawa, 1985
- Lesław Tokarski, Jerzy Ziołek, Wspomnienia powstańców wielkopolskich, Poznań, 1973