Kánon (vallás)

Fametszet a Corpus Iuris Canonici 1573-as kiadásában. Ez a kánonjogi gyűjtemény XIII. Gergely pápa ideje alatt jelent meg hiteles kiadásban, amely később a legfontosabb középkori egyházjogi gyűjteménnyé vált. 1582-ben az Emendationem kezdetű bullában az átdolgozott jogforrás használatát tette kötelezővé az egész katolikus egyházban

Kánon (a görög kanón, "nádpálca", "vessző", "vonalzó", "bot", "mérővessző" jelentésű szóból) szabály, zsinórmérték, etalon, norma, minta.

Az egyházi szóhasználatban a szentírási könyvek gyűjteményére, a hitszabályokra, valamint liturgiai jelentésekre vonatkozik.

• A Biblia könyveinek általánosan elfogadott kánonjáról lásd: Bibliai kánon.
• A katolikus egyházban az első századokban csupán a hitszabályt értették kánonon, 325-ben az első nikaiai zsinaton használták ezt a szót először a fegyelmi határozatokra. A tridenti zsinat viszont a szót a hitágazatokra használta, míg a fegyelmi határozatokat «decretum» néven ismeri.
• A katolikus mise-kánon a misének a Sanctustól egész az áldozásig terjedő része, amely az áldozat bemutatásának állandó módozatát adja.
• A görög egyházban a kánon kilenc sorozatból álló éneksorozat, melyből mindegyik meghatározott énekszakaszt tartalmaz. A kilenc énekcsoportozat jelenti az angyalok kilenc rendjét, egyúttal a szentháromság három személyét is, mert a kánonon végig mindegyik isteni személy háromszor van dicsérve, ami kilencet tesz ki. A kánon egy-egy sorozata rendszerint öt énekből áll; elsejét irmosznak (füzér) nevezik. A kánonból csak az irmoszokat éneklik, a többieket olvassák (v. ö. Melles Emil).

Forrás

• Magyar Katolikus Lexikon > K > kánon, lexikon.katolikus.hu