Sidó Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sidó Ferenc
Született 1923. április 18.
Vágpatta
Elhunyt 1998. február 6. (74 évesen)
Budapest[1]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Kitüntetései ETTU Hall of Fame (2015)
Sírhelye Farkasréti temető (60/2-főút-4)
A Wikimédia Commons tartalmaz Sidó Ferenc témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Sidó Ferenc (Vágpatta, 1923. április 18.Budapest, 1998. február 6.) kilencszeres világbajnok asztaliteniszező, labdarúgó, edző, sportvezető.

Sportolói pályafutása[szerkesztés]

Számos sportágban és egyesületben versenyzett. Pályafutását 1935-ben a Pozsonyi TE asztaliteniszezőjeként és labdarúgójaként kezdte. 1943-tól 1944-ig a DVTK labdarúgócsapatának kapusa volt, 1946-tól 1947-ig az Elektromos csapatában röplabdázott.

1940-ben az UTE asztaliteniszezőjeként került be a magyar válogatottba. Több alkalommal váltott egyesületet,[2] de 1947-től kezdve már csak ebben a sportágban versenyzett. A második világháború utáni magyar asztaliteniszezés meghatározó egyénisége. 1940-től 1961-ig összesen százkilencven alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ez idő alatt a világbajnokságokon összesen huszonhat érmet – köztük kilenc aranyérmet – nyert. Az 1953. évi bukaresti világbajnokságon egyesben, férfi párosban és vegyes párosban is világbajnoki címet szerzett. Itt elért világbajnoki címe egyben pályafutása legjobb egyéni eredménye is. 1958-ban a sportág első Európa-bajnokságán tagja volt az Európa-bajnokságot nyert magyar csapatnak. Az aktív sportolástól az 1961. évi pekingi világbajnokság után vonult vissza.

Sporteredményei[szerkesztés]

Sidó Ferenc sírja Budapesten. Farkasréti temető: 60/2-főú-4.

Világbajnokságokon[szerkesztés]

Európa-bajnokságokon[szerkesztés]

  • háromszoros Európa-bajnok
    • 1958, Budapest: csapat (Berczik Zoltán, Bubonyi Zoltán, Földy László, Gyetvai Elemér)
    • 1960, Zágráb:
      • férfi páros (Berczik Zoltán)
      • csapat (Berczik Zoltán, Bubonyi Zoltán, Földy László, Halpert Tamás)
  • Európa-bajnoki 2. helyezett:

Főiskolai világbajnokságokon[szerkesztés]

  • háromszoros főiskolai világbajnok
    • 1951, Berlin:
      • férfi páros (Kóczián József)
      • vegyes páros (Farkas Gizella)
      • csapat (Kóczián József, Szepesi Kálmán)
  • főiskolai világbajnoki 2. helyezett
    • 1951, Berlin: egyes

Magyar bajnokságokon[szerkesztés]

  • harmincegyszeres magyar bajnok:
    • egyes: 1947, 1948, 1951, 1953, 1954
    • férfi páros: 1946, 1947, 1948, 1949, 1950, 1951, 1953, 1955, 1960, 1961
    • vegyes páros: 1941, 1942, 1944, 1949, 1950, 1951, 1956, 1958, 1961
    • csapat: 1940, 1948, 1949, 1950, 1952, 1954, 1961

Edzői és sportvezetői pályafutása[szerkesztés]

1967-ben a Testnevelési Főiskolán edzői, 1972-ben mesteredzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után 1962-ben, majd 1966 és 1968 között a magyar válogatott játékosedzője, egyúttal 1963-ig a Magyar Asztalitenisz Szövetség országos szakfelügyelője lett. 1968-tól 1988-ban történt nyugalomba vonulásáig a Budapesti Spartacus vezetőedzője volt. Irányítása alatt a Budapesti Spartacus kilenc magyar bajnoki címet nyert. Tanítványai közül Klampár Tibor és Jónyer István világbajnokok lettek. Nyugalomba vonulása után a veterán sportolókat tömörítő szervezet, a Swaythling Club vezetője és a Európai Asztalitenisz Szövetség elnökségi tagja lett. 1992-től a Halhatatlanok Klubjának tagja.

Főbb művei[szerkesztés]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Magyar Köztársasági Érdemérem arany fokozat (1947)[4]
  • Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951)[5]
  • A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)[6]
  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1953)[7]
  • A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)[8]
  • Az európai asztalitenisz hírességek csarnokának tagja (2015)[9]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  2. Egyesületei asztaliteniszezésben: 1935-től a Pozsonyi TE, 1939-től a Duna SC, 1940-től az UTE (Újpesti Torna Egylet), 1941-től a WMTK (Weisz Manfréd Vállalatok Testedző Köre), 1943-tól a Diósgyőri Mávag, 1945-től az Elektromos, 1946-tól ismét a Duna SC, 1947-től a Mezőkémia, 1949-től a Kőbányai Lombik, 1950-től a Budapesti Honvéd, 1953-tól a Munkaerőtartalékok SE, majd 1954-től a Budapesti Vörös Meteor.
  3. Tizenhétszeres világbajnok román asztaliteniszező
  4. Kitüntetések a sportban. Népsport, III. évf. 245. sz. (1947. december 16.) 1. o.
  5. Sportolókat, szakoktatókat és vezetőket tüntetett ki a népköztársaság elnöki tanácsa. Népsport, VII. évf. 20. sz. (1951. január 29.) 3. o.
  6. Összeállították a Magyar Népköztársaság kiváló sportolóinak névsorát. Népsport, VII. évf. 83. sz. (1951. április 27.) 1–2. o.
  7. Sportemberek kitüntetése. Népsport, IX. évf. 225. sz. (1953. november 10.) 1. o.
  8. Kik lettek újabban érdemes sportolók. Népsport, (1954. április 29.)
  9. Tizenegy magyar az ETTU Hírességek Csarnokában. www.moatsz.hu (2015. október 5.) (Hozzáférés: 2015. október 10.) arch

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]