Santa Maria Assunta-katedrális (Siena)
|
A Siena történelmi központja világörökségi helyszín része |
| Santa Maria Assunta-katedrális | |
 | |
| Vallás | katolicizmus |
| Felekezet | római katolikus |
| Egyházmegye | Siena-Colle di Val d’Elsa-Montalcinói főegyházmegye |
| Védőszent | Nagyboldogasszony |
| Építési adatok | |
| Építése | 1196 |
| Stílus | gótikus |
| Elérhetőség | |
| Település | Siena |
| Elhelyezkedése | |
 Santa Maria Assunta-katedrális
Pozíció Olaszország térképén
| |
 é. sz. 43° 19′ 03″, k. h. 11° 19′ 43″43.317583°N 11.328694°EKoordináták: é. sz. 43° 19′ 03″, k. h. 11° 19′ 43″43.317583°N 11.328694°E | |
 | |
| A Santa Maria Assunta-katedrális weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Santa Maria Assunta-katedrális témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Santa Maria Assunta-katedrális (magyarul Mennyekbe fölvett Mária-székesegyház; olaszul Cattedrale di Santa Maria Assunta) Siena fő temploma. A város színeivel, fekete és fehér márvánnyal burkolt dóm Siena legnagyobb és leghíresebb egyházi épülete, az olasz gótikus építészet egyik legjelentősebb alkotása.
Története
[szerkesztés]A dómot a három dombon épült város legmagasabb pontján kezdték el építeni, ahol a római korban valószínűleg egy Minerva-templom állott.[1] A 9. században már püspöki palota állt itt. 1058 decemberében szinódust tartottak az itt álló templomban, ahol megválasztották II. Miklós pápát és leváltották X. Benedek ellenpápát.[2] Az új templomot a 11. században román stílusban kezdték el építeni, majd gótikus stílusban folytatták. 1196-ból maradtak fenn adatok arról, hogy az új, a legnagyobb keresztény templomnak szánt gótikus épület megalkotását a hatalmas kereszthajó építésével kezdték meg azzal, hogy ez fog templomul szolgálni mindaddig, amíg a hosszanti hajó el nem készül majd.
1215-től már naponta tartottak miséket az épületben. 1226-tól arról maradtak fenn adatok, hogy fekete és fehér márványt szállítottak a templom építkezéséhez, amire nyilván a homlokzat és a harangtorony építéshez volt szükség. 1264-ben egy bizonyos Rosso Padellaio készítette el a kupola tetejét díszítő rézgömböt.
1339-ben láttak hozzá az eredetileg is tervezett főhajó megépítéséhez, ami több mint megkettőzte volna a templom fő méreteit és a jelenlegi templom csak kereszthajó lett volna. Mint a középkorban egy sor más itáliai városállam, Siena is a világ legnagyobb templomát szerette volna megépíteni. Az építkezést Giovanni di Agostino irányította, aki addig inkább szobrászként volt ismert. 1348-ban a fekete halál, a pestisjárvány állította meg a munkálatokat, mivel a város lakosságának mintegy kétharmada életét vesztette. A munkálatokat soha nem folytatták, mert időközben az is kiderült, hogy a bővítés tervezése és addigi kivitelezése során súlyos hibák történtek. Az addig megépült részletek ma is állnak a dómtól délre; a tervezett új homlokzat széles falának tetején kilátót alakítottak ki a turisták számára.
A dóm kórusa alatt 1999-2003 között fedezték fel a korábbi templom narthexét, jelentős 13. századi freskókkal. Ezt csak a keresztelőkápolna építésekor temették be törmelékkel. Ma ez az építmény is látogatható.
Leírása
[szerkesztés]A dóm homlokzatát Giovanni Pisano tervei szerint alakították ki a 13. század végén. A háromszögletű felső oromzatok már későbbiek, a bennük levő tarka mozaikok pedig csak 19. századiak. A talán túlságosan is díszes főhomlokzat hasonlatos az orvietói dóméhoz, amit szintén csak az újkorban fejeztek be. Az oldalhomlokzat egyszerű fekete-fehér csíkozású márványburkolata tisztán megőrizte a középkori formákat. A szintén a sienai színeket viselő, fekete-fehér zebracsíkozású, pisai-lombard stílusú harangtorony a jobb oldali homlokzat mellett magasodik.[1]
A templom háromhajós belső tere rendkívül gazdagon díszített. A padlózat márványberakásos, az oszlopkötegek szintén fekete-fehér márványból vannak. A kupolát tartó pillérkötegek aszimmetrikusan helyezkednek el. A kupola előtti egyik oszlopköteghez csatlakozik a szószék, Nicola és Giovanni Pisano, valamint tanítványaik munkája 1266-68-ból. A nyolcszögletű, oszlopok által tartott pulpitus felső domborművei Jézus életének egyes eseményeit illusztrálják. A lépcsőfeljárat a 16. század közepén készült reneszánsz stílusban. A templomfalakon fent, a boltívek kezdeténél végigfutó 15. századi párkányzaton az addig uralkodott 172 pápa terrakotta fejszobra áll.[1]
A harangtoronyba vezető ajtó fölött látható Tommaso Piccolomini püspök síremléke 1485-ből. A harangtoronyról a dóm – kívülről egyébként nehezen megfigyelhető – kupolájára, a tervezett, de el nem készült nagy főhajóra, és az egész városra gyönyörű kilátás nyílik.[1]
A jobb kereszthajó jobb oldali, úgynevezett Chigi-kápolnájában Bernini barokk szobrai láthatóak. A márvány főoltár Baldassare Peruzzi munkája 1536-ból; rajta a bronz tabernákulum Vecchietta műve 1467-ből. Az apszis Mária életét ábrázoló üvegfestményei még 1288-ból valók, Duccio di Buoninsegna munkái. A bal oldali ajtó a sekrestyébe és a káptalani terembe vezet. A bal kereszthajóból is két kápolna nyílik. A jobb oldaliban Petrini kardinális gótikus siremlékét Tino di Camaino készítette 1314-18-ban. A bal oldali kápolna Donatello Keresztelő Szent János-szobráról nevezetes.[1]
A bal oldali hajó falán reneszánsz kettős márvány kapuforma látható, közülük a bal oldali vezet a Piccolomini Könyvtárba. Ez a terem a dóm egyik különleges nevezetessége, III. Piusz pápa építtette a 15. és a 16. század fordulóján. A könyvtár freskóit Pinturicchio készítette 1505-1507 között, és ezek az ugyancsak a Piccolomini-családból származó II. Piusz pápa életének főbb eseményeit mutatják be tíz képben. A dóm bal oldalhajójában, a kijárat felé továbbhaladva, a nagyméretű márvány Piccolomini-oltár a 15. század végéről való. Egyes szobrait az akkor itt tevékenykedő fiatal Michelangelónak tulajdonítják.[3]
A templom padlózatát 56 darab, színes intarziával vagy sgraffito-technikával készült, általában bibliai tematikájú márványkép ékesíti. Ezeket 1373 és 1662 között készítették különböző művészek. Az egyik márványkép Zsigmond német-római császárt, magyar királyt ábrázolja trónon ülve, hívei körében.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- ↑ Wellner: Wellner István: Itália. Budapest: Panoráma. 1993. = Panoráma nagyútikönyvek, ISBN 978 963 9825 48 2