Sajó Elemér
| Sajó Elemér | |
 | |
| Született | 1875. szeptember 8.[1] Őrszentmiklós |
| Elhunyt | 1934. szeptember 21. (59 évesen)[1] Budapest[2] |
| Állampolgársága | magyar |
| Szülei | Sajó Károly |
| Foglalkozása | mérnök |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Sajó Elemér témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Sajó Elemér (Őrszentmiklós, 1875. szeptember 8. – Budapest, 1934. szeptember 21.[3]) magyar vízimérnök, vízügyi és gazdaságpolitikus. Nagybátyja Kvassay Jenő (1850–1919) volt.
Életpályája[szerkesztés]
Szülei: Sajó Károly (1851–1939) entoetológus és Kvassay Ilona (1852–1908) voltak.
1897-ben szerezte meg mérnöki diplomáját a Műegyetemen. Néhány hónapig a földművelésügyi minisztérium vízügyi osztályán, majd a Ferenc-csatornánál (az óbecsei zsilip építésénél) dolgozott. 1897-től a budapesti VIII. kerületi kultúrmérnöki hivatalban dolgozott. 1900-ban kezdte el megépítettni a Béga-torkolati kamarazsilipet és a duzzasztóművet. 1909-től a soroksári Duna-ág rendezési munkáiban vett részt. A Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kikötőt (ma: Szabadkikötő) építő Kikötőépítő Igazgatóság helyettes vezetője volt; ő építette az Északi bejárati hajózsilipet (ma: Kvassay-zsilip).
A Tanácsköztársaság idején (1918) vezette a kikötő építésének munkáit és befejezte a soroksári Duna-ág szabályozását. 1928-tól a földművelésügyi minisztériumban a balatoni munkálatok felügyeletét látta el. A Nemzetközi Dunabizottság, valamint a dunai állandó műszaki bizottság előadója volt. 1930–1934 között az országos vízügyi mérnöki szolgálat vezetője volt. 1934-ben nyugdíjba vonult.
A magyar vízügyi politika programját több évtizedre kidolgozta. Terveket készített a Duna–Tisza-csatornára és a Körösök csatornázására. Kezdeményezésére készült el a békésszentandrási duzzasztómű. Az öntözésügy úttörő fejlesztésének hirdetője volt. Nagy szakirodalmi tevékenységet folytatott.
Magánélete[szerkesztés]
Felesége Manily Mária (1886–1977) volt. Három fiuk született: Kvassay-Sajó Zoltán, Kvassay-Sajó Miklós és Kvassay-Sajó Endre.[4]
Művei[szerkesztés]
- Kamara-zsilipek kövezett kamrákkal (Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönye, 1904)
- A magyar Víziutak és vasutak (Budapest, 1909)
- A beton (Lampl Hugóval, Budapest, 1914)
- Új eljárás a leggazdaságosabb betonkeverék megállapítására (Lampl Hugóval, Budapest, 1914)
- A belvízlevezető zsilipek megrepedésének okai (Budapest, 1916)
- Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában (Budapest, 1931)
- Újabb tanulmányok az öntözésről (szerkesztette: Trummer Árpáddal, Budapest, 1933).
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/13306.htm, Sajó Elemér, 2017. október 9.
- ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. július 10.)
- ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. I. ker. állami halotti akv. 1492/1934. folyószám alatt.
- ↑ Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
Források[szerkesztés]
- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
- Sajó Elemér sírja
További információk[szerkesztés]
- Sajó Elemér (Vízügyi Közlöny, 1934)
- Magyar műszaki alkotók (Budapest, 1964)
- Akiknek ezeréves múltunkat köszönhetjük. Magyarország neves halottainak névjegyzéke és temetkezési helyei. Összeállította: Csontos László amatőr temetőkutató. Budapest, Római Kiadó és Nyomdaipari Bt., 2001
- Magyar nagylexikon XV. (Pon–Sek). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. ISBN 963-9257-14-1
- Magyar tudóslexikon. Főszerkesztő: Nagy Ferenc. Budapest, Better-MTESZ-OMIKK, 1997. 1024 o.
- Révai új lexikona XVI. (Rac–Sy). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2005. ISBN 963-955-626-2
- Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. ISBN 963-547-414-8