Ugrás a tartalomhoz

Sablonvita:Problémás kép

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Csimma Viktor 7 évvel ezelőtt a(z) Téves hozzárendelés témában

Hiányzó, kitöltendő paraméter

[szerkesztés]

Használatkor a sablonban plusz munkával kell elhelyezni az időt a |idő = ~~~~~ paraméterrel. Ellenkező esetben a sablonban a következő üzenet jelenik meg: „Erre a képre {{{idő}}}-kor helyezték rá ezt a sablont.” - Ez kissé megnehezíti az olyan képek járőrözését, amelyeken a sablonba nem kerül bele a paraméter.

Fentebbiek okán kérem, hogy kerüljön a leírásba bele, hogy ezt a paramétert külön kell elhelyezni, avagy ha van rá lehetőség, akkor maga a paraméter kerüljön bele a másolható sablonba.

A két javaslat közül az elsőt azért nem tudom megcsinálni, mert nem tudom eldönteni, hogy hova kéne beírni, valamint nem bízom annyira önmagamban, hogy megfelelően tudjam belefoglalni. Utóbbi javaslatot pedig technikai ismereteim hiányában nem tudom végrehajtani, de fontosnak találom, hogy valamelyik módosítás végrehajtásra kerüljön. Ezért kérem és köszönöm egy hozzáértő segítségét. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 7., 10:18 (CEST)Válasz

Ehhez techguru kell, nem tudom, hogy lehet automatikusan időbélyegezni. Érdemesebb lenne műszaki kocsmára írni, mert itt nem fogják észrevenni. Viszont ha a járőrscriptet használod, az automatikusan bélyegez, kézzel csak akkor kell kitölteni a paramétert, ha kézzel szúrod be a sablont. Teemeah poke me 2012. augusztus 7., 11:40 (CEST)Válasz

Tudtommal ez a teljes sablon nincs benne a járőr-scriptben. Ha csak egy probléma van a képpel, akkor onnan szoktam kiválasztani a megfelelő sablont, és azzal nincs probléma. De ha több probléma merül fel, akkor ezt használom. Ehhez viszont mindig be kell pötyögnöm az időparamétert. Köszi a javaslatot, felvezetem a műszakira. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 7., 11:46 (CEST)Válasz

Már hogy a bánatba ne lenne benne! Csak ez van a képjárőrözéshez használt járőrscriptben benne :) Pontosan ezért készült :) Én rakattam bele. Teemeah poke me 2012. augusztus 7., 12:56 (CEST)Válasz

Ja hogy több paraméternél. Azt sajnos a járőrscript jelenleg nem tudja kezelni, fejlesztés kellene hozzá. Teemeah poke me 2012. augusztus 7., 12:57 (CEST)Válasz
Így van. A több paraméteres változatra gondoltam. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 7., 13:00 (CEST)Válasz

Néhány felvetés

[szerkesztés]

Lehetne-e olyan paramétere, ami nem képre, hanem médiafájlra vonatkozik? Bizonyos paraméterek nem jelennek meg, ha másik paraméter már meg van adva (ildomos végigpróbálgatni) - ha ennek van logikai alapja, akkor azt érdemes lenne leírni a dokumentációban, bár sztem pl. az, hogy nincs összegzés nem kéne, hogy kizárja az 5 napon belül törlendőséget, ill. hogy részletezve legyen, hogy pl. az engedély és a forrás megadása lenne fontos (főleg, hogy a sárga keretes verzióban olvasható leírásban csak a szerző+forrás tűnik kötelezőnek, az engedély megadása nem)... (ebben: Fájl:James Blunt - Goodbye My Lover.ogg vetődtek föl bennem ezek) Fauvirt vita 2017. április 28., 15:25 (CEST)Válasz

A fájlra két külön sablonként lett elhelyezve. Ha több probléma van a fájllal, egyetlen sablont kell használni, mindegyik paraméterét egy sablonba kell írni, ennyi az egész. Mindent automatizálni sem lehet, ha látod, hogy már rajta van a problémás kép sablon a lapon, akkor nem kell újat beszúrni, a meglévőbe beírod a két új paramétert, és kész. Ennyi az egész. A sablonok segítségnek vannak, a használatuk mikéntje a usertől függ. :-) Xia Üzenő 2017. április 28., 15:43 (CEST)Válasz

Ah, bocs, most látom csak, hogy mi a baj! A baj az, hogy az "Ezen a leírólapon még nincs megfelelően kitöltött összegzés!" olyan helyen kerül elhelyezésre a sablonon belül, hogy az észrevehetetlen, még az avatott szemnek is (ha mondhatom magamat 5 év után annak)... nem lehetne megoldani, hogy az "Ezen a leírólapon még nincs megfelelően kitöltött összegzés!" több paraméter esetén ugyanúgy a felsorolás részeként "megfelelően kitöltött összegzéssel" szövegként jelenjen meg, mint "a forrásmegjelöléssel" és "a felhasználásra vonatkozó engedély megjelölésével" szövegek, illetve az "Amennyiben 5 napon belül senki sem pótolja a fent említett hiányzó adatokat, a képet töröljük. Minden ezzel kapcsolatos vita a szerzői jogok valószínű megsértése lapon folyik." szöveghez illeszkedjen az "Azokat a képeket, melyeken nem szerepel a forrás és a szerző, törölhetik. A hely és a más változatok megadása opcionális. A hiányt az {{információ}}(?) sablon kitöltésével pótolhatod."?

Továbbá a "nem szerepel a forrás és a szerző" szöveget továbbra is kiegészítendőnek tartom a "megfelelő engedély"-el -> linkelve a Wikipédia:Szabad licenc#Példák licencjelzésekre táblázatot, vagy más hasonlóan informatív összefoglalót (a Wikipédia:Képek licenceinek megadása nem tekinthető át könnyen!) Fauvirt vita 2017. április 28., 16:12 (CEST)Válasz

Ezek a sablonok nem arra vannak, hogy a feltöltőt figyelmeztessék, ezek jelzések, jobbára nekünk, a járőröknek, hogy tudjuk, a képpel baj van. A felöltöőt a vitalapján lehet figyelemztetni arra, hogy baj van a képpel. Egy külsősnek a sablon csak annyit mond, hogy állj, ez a kép problémás, ne használd. A feltöltőn kívül más úgysem nagyon tud mit kezdeni a forráshiánnyal, az engedély hiányával meg pláne nem. Ha egy képen a forráshiény és az engedély hiánya is rajta van problémaként feltüntetve, akkor a legnagyobb gond a képpel nem az, hogy nincs kitöltve az info sablon... Én úgy érzem, hogy fölöslegesen bonyolítod ezt a kérdést. A feltöltőt a vitalapján kell fgyelmeztetni. Xia Üzenő 2017. április 28., 16:52 (CEST)Válasz

Hogy mi? Ez a szöveg a járőröknek szólna: "A hasonló problémák elkerülése végett képfeltöltés előtt a felküldési útmutató tanulmányozása ajánlott. Segítséget a Wikipédia:Kocsmafal (képek) oldalon kérhetsz." (Lásd a Sablon:Problémás képre kattintva)??? Semmi értelme a járőröknek ekkora dobozt csinálni... Ha nekik "szól" a sablon, bőven elég lenne, hogy meg sem jelenik, csak egy kategóriához adja hozzá és tényleg csak annyi jelenik meg, hogy problémás "kép" (ami egy ogg kiterjesztés esetén már vicces... de nyilván ezt is én bonyolítom túl)... Elnézést, hogy szóltam. Fauvirt vita 2017. április 28., 17:36 (CEST)Válasz

Téves hozzárendelés

[szerkesztés]

Véletlenül hozzákötöttem a sablont egy futballista szócikkéhez... Megkérdezhetem, hogyan vonhatom vissza? Köszönettelː Csimma Viktor vita 2017. május 17., 20:26 (CEST)Válasz