Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2018-19-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Semmelweis Kórház bejárata
A Semmelweis Kórház bejárata
A Csillagpont épülete
A Csillagpont épülete

Miskolc egészségügyének történetéhez először a 13. századból találunk adatokat, hiszen a tapolcai monostor mellett a bencések már működtettek egy ispotályt. Később, a 15. században Mindszenten is működött egy hasonló intézmény, aminek az épülete ma is áll a Mindszenti templom szomszédságában. Felekezeti és más ápoldák után az első közkórház 1856-ban jött létre Miskolcon, Schnirch Emil fáradozásai eredményeként, a régi tetemvári katonai kórházban. Az építmény rossz állapota miatt 1858-ban a közeli Fáy-kúriába költöztek, végül 1900 végére készült el a Csabai kapuban a Borsod vármegyei Erzsébet Közkórház. A kórház – jelentős bővítések és változások után – ma is ezen a helyen működik. 1952-ben a kórház neve Semmelweis Kórház lett (a miskolciak egy része még ma is Erzsébet kórháznak nevezi).

Egy év múlva adták át a Vasgyári Kórházat, amit azóta szintén komolyan bővítettek. A Szent Ferenc Kórház végső soron az 1904-es alapítású Vízgyógyintézet jogutódjának tekinthető, de volt benne katonai parancsnokság, honvéd- és tüdőkórház is. Miskolc legfiatalabb kórháza a Megyei Kórház, amelyet 1958-ban adtak át a Szentpéteri kapuban. Az egészségügyi kormányzat 2017-ben összevonta a városi és a megyei kórházat, ezzel úgynevezett szuperkórházat hozott létre a városban, amely lényegében az összes miskolci kórházat érinti.

Miskolc első két patikáját – valószínűleg – 1762-ben alapították. Ezek voltak az Arany Szarvas és az Arany Sas gyógyszertárak. Az előbbi a Széchenyi utcaErzsébet tér sarkán állt, s nevét a bejárata felett elhelyezett aranyozott szarvasról kapta. Ma is működik a Villanyrendőr közelében a 19. századi alapítású Fehér Kígyó, valamint az Arany Oroszlán a Centrum áruházzal szemben, amelynek Déryné Széppataki Róza is gyakori vendége volt.

A miskolci mentőszolgálat története a tűzoltóságéval fonódik össze. Az Önkéntes Tűzoltó Egylet 1873. augusztus 31-én alakult meg, s ennek keretében 1897-ben jött létre a mentőosztály, majd 1930-ban Diósgyőr-Vasgyárban is alakult egy mentőcsoport. Az Országos Mentőszolgálat 1948-as létrejöttével a város kezeléséből központi irányítás alá került a mentőügy. 1952-ben adták át a mentők Petőfi utcai állomását, ahol ma is működnek.