Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-44-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Kolozsvár a 17. század közepéna városfalakon kívüli hóstátokkal
Kolozsvár a 17. század közepén
a városfalakon kívüli hóstátokkal
A hóstátiak által építtetettkétágú templom
A hóstátiak által építtetett
kétágú templom

Kolozsvárnak a keleti és az északi várfalakon kívüli peremnegyedeit a 19. századig hóstátokként ismerték. Az itt lakó földműves népet (hóstátiak) hagyományos életmódja, belső szokásrendszere külön közösséggé kovácsolta, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor „földészeknek” is. A mai, a közösség megjelöléséül szolgáló kifejezés eredetileg területet jelölt.

Napjainkban a Hóstát, mint területről alkotott fogalom, leginkább a történelmi (várfallal övezett) belvárostól keletre eső városrészre vonatkozik, amelynek egykori főutcái a Magyar (mai nevén Bulevardul 21. Decembrie 1989) és a Külső Közép utca (mai nevén Calea Dorobanților). De a Hóstát kiterjed az úgynevezett Kétvízközre és Hídelvére is, valamikor fel egészen Monostorig. Korábban a Hídelve számított a legnépesebb hóstátnak. A fogalom a 20. század első felében vált egy településföldrajzi megjelölésből olyan identitásjelzővé, amely az egykori hóstátokból az újabb külterületekre kiszorult hóstátiakat, immár mint törzsgyökeres kolozsvári polgárokat az újonnan érkezőktől, a folyamatosan betelepülő magyar rurális (Nádas-menti, székelyföldi, aranyosszéki, mezőségi, szamosháti) népességtől is markánsan, elválasztja.

A hagyomány úgy tartja, hogy Bocskai István, Erdély fejedelme hajdúkat telepített a Hóstátba, és a közvélemény az ő leszármazottaikat látja a hóstátiakban. A hóstátok lakossága Erdély minden részéről verődött össze. A legtöbben a közeli Kalotaszegről és a Mezőségről, a Kolozsvár közvetlen környezetében lévő falvakból érkeztek. Megélhetésük alapja a gazdálkodás, a földművelés és az állattenyésztés volt. Noha a 18–19. században is újabb bevándorlókkal gyarapodtak, oly egységes és sajátos kultúrát alakítottak ki, hogy a romániai magyar nemzetiség egyik kicsiny, de önálló néprajzi csoportjának tekinthetők. Hagyományaikat félvárosi mivoltuk ellenére is sokáig megőrizték; ennek egyik külső jeléhez, a földész viselethez az idősebb nemzedékek még ma is ragaszkodnak és erről könnyen felismerhetők.