Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-9-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A „nevető harmadik:” I. (Nagy) Szulejmán, akinek legnagyobb haszna lett a magyar polgárháborúból.
A „nevető harmadik:” I. (Nagy) Szulejmán, akinek legnagyobb haszna lett a magyar polgárháborúból.

A magyar belháború (1526–38) névlegesen polgárháborús konfliktus, amely I. (Habsburg) Ferdinánd, valamint magyar hívei és Szapolyai János között zajlott a magyar trónért, ezzel együtt az első Habsburg-török összecsapás is volt.
A külső (főleg török) intervenciókkal teli konfliktus Magyarország legnagyobb polgárháborúja az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a magyarországi nemzeti kisebbség által kirobbantott belső harcok előtt.

Nagyjából a 16. század eleje óta a magyar nemesség különböző klikkekre, pártokra szakadt, melyeknek az ország martalékul esett. A központi hatalom (a király) tehetetlen volt ellenük. A másik oldalról az Európát meghódítani akaró és óriási túlerővel támadó Oszmán Birodalom fenyegetett. Ennek tulajdonítható, hogy a mohácsi mezőn a két világháború előtti legsúlyosabb vereségét szenvedte el az ország.

Ferdinánd mellé először csak a horvátok és néhány főnemes csatlakozott, kik közt szép számmal voltak olyanok, akiknek Szapolyaival régóta fennálló, meglehetősen személyes jellegű nézeteltérésük volt, mint Báthory István nádor. Miután Szapolyai az európai uralkodóktól nem kapott segítséget ahhoz, hogy Ferdinánddal rendezze a kialakult háborús konfliktust, ezért nem tehetett mást, minthogy Isztambulba menesztette segélykérő követét, Laszky Jeromost. I. Szulejmán, aki 1526-ban nem szállta meg az országot, most nem akarta, hogy az Habsburg uralom alá kerüljön, ezért katonai támogatás mellett megkezdte a magyar területek tényleges okkupációját és az Oszmán Birodalomhoz való csatolását.

A pártállásukat változatók saját érdekeik szerint szegődtek az egyik király szolgálatába.

Bár a Szapolyai és Ferdinánd közötti háború megegyezéssel zárult, amely nem döntötte el a két fél közötti konfliktus kimenetelét, de már ekkor minden jel arra mutatott, hogy a két király közti harcban a „nevető harmadik,” a szultán járt jól. 1541-ben a budai várat „védnökség” címén elfoglalta és a középső területek megszállásával ék formájában belehasított a Magyar Királyságba.