Sēlpils

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Castrum Selonum (1880)

Sēlpils vagy Sēļpils (latinul: castrum Selonum, vagyis a szelének vára, németül: Selburg) a katonai és politikai központja volt az ősi Sēlijának, egy balti területnek, amely a mai Litvánia északi és a mai Lettország déli részén, a zemgalok földjének keleti részén, nagyrészt a Daugava folyó bal partján terült el.

Régészeti bizonyítékok azt mutatják, hogy Sēlpils, 17 kilométerre északkeletre a mai Jēkabpilstől, a 10. és a 13. század között fontos település volt. A szeléneknek és litván szövetségeseiknek a Latgalliába és Livóniába vezetett támadásaikhoz szolgált bázisul. Először Henrik Livónia krónikája tett róla említést, amely leírja, hogy a Kardtestvériség és megkeresztelkedett livón szövetségesei miként foglalták el 1208-ban.[1] Rövid ideig a szelének egyházmegyéjének székhelye is volt (12181226), majd a Kardtestvériség fennhatósága alá került, amely erődítmények sorát emelte itt. Ezeket azonban 1704-ben a svédek az északi háborúban lerombolták, így ma már csak a nyomai láthatók a hajdani erősségeknek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Miután az Úr megszabadította egyházát a pogányok támadásától, a püspök attól tartott, hogy távozása után ők is hasonlóképpen cselekednek, és elpusztítják egész Livóniát. Ezért azt fontolgatta, hogy lerombolja Selones erődjét, amely mindenkor menedékük volt, amikor Livóniába beléptek vagy elhagyták. Ennek megfelelően követeket küldött egész Livóniába és Lettigalliába, hogy expedícióra hívják mindazokat, akik keresztények voltak. Amikor nagy sereget gyűjtött össze, a püspök elküldte Theodorik apátot és Engelbert prépostot saját embereivel és a zarándokokkal, akikhez szintén csatlakoztak Krisztus Milíciájának Testvérei (Kardtestvérek), hogy támadják meg a Selonest. Ascheraden felé vonultak, átkeltek a Dvinán, és megtalálták az előző hadjáratban meggyilkolt litvánok temetetlen holttestét. Áttapostak rajtuk az úton, és rendezett sorokban menetelve Selburgba érkeztek. Minden oldalról ostrom alá vették az erődöt, sokakat megsebesítettek a sáncokon nyilakkal, sokakat elfogtak a falvakban, sokakat megöltek, farönköket raktak össze, és nagy tüzet raktak. Nem hagytak nyugalmat a Selones-ieknek éjjel-nappal, és félelmet keltettek népükben. Ezért az utóbbiak titokban összehívták seregük vezetőit, és békéért könyörögtek. A keresztények ezt követően azt mondták: "Ha igazi békét akarsz, mondj le a bálványimádásról, és fogadd be táborodba az igazi Béketeremtőt, Aki Krisztus; keresztelkedj meg, és ráadásul távolítsd el erődből Krisztus nevének ellenségeit, a litvánokat." Ezek a békefeltételek tetszettek a selonoknak, és miután túszokat ejtettettünk, megígérték, hogy megkapják a keresztség szentségét. Sőt, miután eltávolították a litvánokat, megfogadták, hogy mindenben engedelmeskednek a keresztényeknek. Fiaik fogadása után tehát a hadsereget megnyugtatták. Ennek megfelelően az apát és a prépost a többi pappal együtt felment hozzájuk az erődítménybe, megtanította őket a hit kezdetére, meglocsolták az erődöt szenteltvízzel, és felemelték rá a Boldogságos Mária lobogóját. Utána örültek a pogányok megtérésének, dicsőítették Istent az egyház fejlődéséért, és a livóniaiakkal és a lettekkel együtt örömmel tértek vissza hazájukba. Forrás: Henrik Livónai Krónikája IX:6

Hivatkozások[szerkesztés]

  • Arveds Švābe, ed.: Latvju enciklopēdija. Stockholm: Trīs Zvaigznes, 1952–1953
  • Edgars Andersons, ed.: Latvju enciklopēdija 1962-1982. Lincoln: American Latvian Association, 1983–1990. "Sēlija" szócikk a historia.lv-n