Ugrás a tartalomhoz

Rue de Richelieu

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rue de Richelieu
Közigazgatás
OrszágFranciaország
Település
Létrejötte1633. november 23.
NévadóArmand Jean du Plessis de Richelieu
Földrajzi adatok
Hossza0,99 km
Elhelyezkedése
Rue de Richelieu (Párizs)
Rue de Richelieu
Rue de Richelieu
Pozíció Párizs térképén
é. sz. 48° 52′ 05″, k. h. 2° 20′ 18″48.868047°N 2.338372°EKoordináták: é. sz. 48° 52′ 05″, k. h. 2° 20′ 18″48.868047°N 2.338372°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Rue de Richelieu témájú médiaállományokat.

A Rue de Richelieu Párizs egyik utcája.

Története

[szerkesztés]

A nagyjából egy kilométeres utca Párizs központjából északi irányba tart. Nevét 1633-ban kapta Armand Jean du Plessis de Richelieu bíboros palotája után, amelynek keleti fala mellett haladt. A palota később a király tulajdonába került, és az utcát Rue de la Loi, Törvény utcának nevezték 1793 és 1806 között. Ezután visszakapta régi nevét.[1] Az utca a város egyik kapujáig tartott, amely nagyjából ott állt, ahol ma a Boulevard des Italiens keresztezi a Rue de Richelieu-t.[2]

A bíboros palotájában színház is működött. 1642-es halála után a teátrumnak egy ideig nem volt gazdája, de 1660-ban a király fivére felajánlotta azt Molière társulatának. A ma salle Richelieu néven ismert épület a La Comédie Française színháza. Moliére a 40-es házában lakott, és ott is halt meg 1673. február 17-én.[2]

Az utcában működik az 1868-ban átadott nemzeti könyvtár, amely az évszázad végére a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítményévé vált. Hatalmas periodika-, kézirat-, térkép és könyvgyűjteménye van. Mivel érmegyűjteménye miatt sok numizmatikus kereste fel, a környéken több ilyen bolt is nyílt. A 49-es épületben működik a Maison Platt, amely Maison Serrure néven alakult 1880-ban.[2]

1909 és 1912 között a könyvtár rendszeres látogatója és az 58-as olvasójegy tulajdonosa volt Vlagyimir Iljics Lenin. Használta ezt az olvasójegyet Rosa Luxemburg is. Lenin a francia parlament egyik szocialista tagja, Louis Roblin ajánlásával jutott be a könyvtárba. Egy alkalommal ellopták a biciklijét, amíg olvasott.[1]

A könyvtárral szemközti ingatlanon, ahol ma egy park és egy szökőkút áll, működött a nemzeti színház, más néven a salle Montansier, amely a párizsi operatársulat intézménye volt 1794 és 1820 között. Az épületet azt követően rombolták le, hogy 1820. június 7-én Louis Pierre Louvel meggyilkolta az onnan kilépő Károly Ferdinánd francia királyi herceget.[3]

1839-ben egy osztrák üzletember, August Zang bécsi pékséget nyitott Boulangerie Viennoise néven a 92-es számú házban. Ebben a sütödében alakult át a bécsi péksütemény a mai croissant-ná.[2]

1844 elején a 63-as szám alatti épületbe költözött a Pierre Leroux, George Sand és Louis Viardot által kiadott La Revue indépendante című lap. A szerkesztőség 1847-ben tette át a székhelyét máshová.[1]

1830. július 27-én a hatóságok lefoglalták a Le Temps című lap nyomdáját, amely a Rue de Richelieu 102-ben működött. Az eljárás egyik kiváltó oka volt a Bourbonok elleni júliusi forradalomnak. Július 30-án a radikális köztársaságpárti emberbarát klub a 104-es házban tartotta első összejövetelét, amelyen részt vett Pierre-Jean de Béranger és Étienne Cabet.[1]

1904. április 18-án a 110-es szám alatt kezdte meg tevékenységét a szocialista napilap, a l’Humanité szerkesztősége, amelynek mások mellett tagja volt Jean Jaurès, Anatole France, Octave Mirbeau és Aristide Briand.[1]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]