Porfirio Díaz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Porfirio Díaz
Porfirio Diaz in uniform.jpg
 Mexikó elnöke
Hivatali idő
1876. november 28. 1911. május 25.
Előd Sebastián Lerdo de Tejada
Utód Francisco León de la Barra
Katonai pályafutása
Csatái

Született 1830. szeptember 15.
Oaxaca de Juárez,  Mexikó
Elhunyt1915. július 2. (84 évesen)
Párizs,  Franciaország
Sírhely Montparnasse-i temető
Párt Liberal Party

Házastársa Delfina Ortega Díaz, Carmen Romero Rubio
Foglalkozás
  • politikus
  • katona
Iskolái Instituto de Ciencias y Artes de Oaxaca

Díjak

Porfirio Díaz aláírása
Porfirio Díaz aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Porfirio Díaz témájú médiaállományokat.

Porfirio Díaz (teljes nevén José de la Cruz Porfirio Díaz Mori; Oaxaca de Juárez, 1830. szeptember 15.Párizs, 1915. július 2.) Mexikó leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke volt. Rendszere ellen tört ki 1910-ben a mexikói forradalom, amelynek hatására 1911-ben lemondott és Európába hajózott.

Megítélése ma is ellentmondásos: vannak, akik tisztelik, mivel stabilitást és fejlődést hozott az országnak, de szerepét többnyire negatívan értékelik, mivel sokak szerint diktátor volt, az alsóbb néprétegek helyzete pedig folyamatosan romlott kormányzása idején.

Élete[szerkesztés]

A forradalom előtt[szerkesztés]

1830-ban született Oaxaca városában. Apját korán elvesztette, anyja nevelőintézetbe adta. Amikor 1846-ban az USA megtámadta Mexikót, önként jelentkezett katonának. A háború 1849-es vége után beiratkozott a oaxacai Tudományok és Művészetek Intézetébe, ahol jogot tanult. 1853-ban ügyvéd lett. A reformháború idején a szabadelvű csapatok oldalán harcolt,[1] 1862-ben egy körülbelül 1000-fős katonai egységet vezetve részt vett a pueblai csatában is,[2] de később a No reelección („Nincs újraválasztás”) jelmondattal, a Noria-terv kiadásával szembeszállt Benito Juárez elnökkel, majd Juárez halála után Sebastián Lerdo de Tejada elnökkel is a Tuxtepec-terv segítségével.[3]

Miután 1876-ban elnök lett, korábbi jelmondatával pont ellenkezőleg cselekedett: mindannyiszor indult a választáson, és állandóan újra is választották. A korábbi, háborúktól és polgárháborúktól sújtott évtizedek után a Díaz-rendszer, az úgynevezett porfiriátus politikai stabilitást, békét, és lassú fejlődést hozott Mexikónak. 1901-ben megkapta a magyar Szent István-rend nagykeresztjét is.[4]

Ám rendszere főként a hazai és külföldi nagybirtokosoknak és oligarcháknak kedvezett, az alsóbb rétegek lassan elszegényedtek, a parasztok földjeit pedig számos államban erőszakkal kisajátították a haciendák tulajdonosai. A nép elégedetlensége folyamatosan növekedett, a helyzetet pedig súlyosbította az 1908-as világgazdasági válság és az ugyanezen időszakban jelentkező aszály is, aminek hatására az élelmiszerárak is jelentősen megemelkedtek.[5] Már 1906-ban és 1907-ben mutatkoztak a feszültség jelei: a cananeai bányászok sztrájkját és felkelését éppúgy véresen verték le, mint a Río Blancó-i textilmunkásokét.

1907 decemberében Díaz egy nagy visszhangot kiváltó interjút adott James Creelmannek, a Pearson’s Magazine újságírójának: az interjúban kijelentette, hogy többé nem indul az elnökválasztáson.[6] 1910-re azonban megváltoztatta álláspontját, és mégis elindult. Fő ellenjelöltjeként Francisco Ignacio Madero lépett fel, akit azonban még a választás előtt börtönbe zártak.

A forradalomban[szerkesztés]

Az 1910-es választást ismét Díaz nyerte, de Madero októberben megszökött börtönéből, és a texasi San Antonióban kiadta a San Luis-tervet, amelyben fegyveres felkelésre szólított fel Díaz kormánya ellen. Novemberben fegyvert fogtak az ország több államában is: kitört a mexikói forradalom. A harcok váltakozó sikerrel zajlottak, de amikor 1911 májusában Pancho Villa csapatai elfoglalták Ciudad Juárezt, Díaznak már nem maradt más választája, mint a lemondás.

Porfirio Díaz sírja a párizsi Montparnasse-i temetőben

Az Ipiranga nevű hajón Európába utazott, és Párizsban élt (viszonylag szerény körülmények között[7]) 1915-ben bekövetkezett haláláig.[8]

Először a Saint Honoré d'Eylau-templomban temették el, majd 1921-ben testét áthelyezték a montparnasse-i temetőbe, ahol sírját ma is rengetegen keresik fel, többnyire tisztelői, de kritikusai is.[7][9]

Források[szerkesztés]

  1. Lavrov, Nyikolaj Matvejevics. A mexikói forradalom 1910–1917 (magyar nyelven). Kossuth Könyvkiadó, 17. o. [1972] (1983). ISBN 9630922517 
  2. 5 de mayo 1862 - Aniversario de la victoria sobre el ejército francés en Puebla (spanyol nyelven). INEHRM. (Hozzáférés: 2018. május 3.)
  3. Pablo Moctezuma Barragán: ¡Viva Villa... Cabrones! – III. 1910: ¡Ahora es cuando! hierbabuena has de dar sabor al caldo (spanyol nyelven) (PDF). UAM. (Hozzáférés: 2014. december 14.)
  4. A Szent István-rend tagjai. (Hozzáférés: 2014. december 14.)
  5. Pablo Moctezuma Barragán: ¡Viva Villa... Cabrones! – I. La crisis de 1908: Como agua para chocolate (spanyol nyelven) (PDF). UAM. (Hozzáférés: 2014. december 14.)
  6. Rafael Hernández Ángeles: El que se mueve se sale: La entrevista a Bernardo Reyes Barrón, 4 de agosto de 1908. (spanyol nyelven). INEHRM. (Hozzáférés: 2014. december 15.)
  7. ^ a b Porfirio Díaz vivió modestamente durante sus últimos años en Francia (spanyol nyelven). CNN. (Hozzáférés: 2014. december 15.)
  8. Pablo Moctezuma Barragán: ¡Viva Villa... Cabrones! – V. 1911: Caída de Porfirio Díaz: Se cayó el arbolito en que dormía el pavo real (spanyol nyelven) (PDF). UAM, 2011. május 25. (Hozzáférés: 2014. december 14.)
  9. Cientos visitan tumba de Porfirio Díaz (spanyol nyelven). El Siglo de Torreón, 2003. augusztus 30. (Hozzáférés: 2014. december 15.)