Pilch Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pilch Jenő
Tolnai Új Világlexikona 1. 1926.
Tolnai Új Világlexikona 1. 1926.
Született 1872. május 29.
Pécs
Elhunyt 1937. szeptember 12. (65 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása katonatiszt,
hadtörténész,
katonai szakíró
A Wikimédia Commons tartalmaz Pilch Jenő témájú médiaállományokat.

Pilch Jenő (teljes nevén Pilch Jenő József) (Pécs, 1872. május 29.Budapest, 1937. szeptember 12.)[1][2] katonatiszt, hadtörténész, katonai szakíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Pécsi-Pilch Dezső festőművész bátyja.

Életpályája[szerkesztés]

Pilch Antal és Wlasszák Karolina fiaként született. 1886-tól a Ludovika Akadémia tényleges állományú tisztképző tanfolyamának hallgatója volt. A tanfolyam elvégzése után, 1890. szeptember 1-jén címzetes hadapród őrmester lett a brassói 24. honvéd gyalogezrednél. 1891-ben soron kívül századossá léptették elő, majd áthelyezték a pécsi 19. honvéd gyalogezredhez, ahol századparancsnoki, később ezredsegédtiszti beosztást kapott. 1900. november 18-án Pécsett házasságot kötött galsai Polgár Blanka Aranka Herminával (szül. Mohács, 1879. ápr. 10.).[3] 1901-ben megrendült egészsége arra kényszerítette, hogy megváljon a csapattiszti szolgálattól és intézményi beosztást vállaljon, ezért a pécsi hadapródiskola segédtisztje majd tanára lett. 1907-től a honvéd gazdasági tiszti iskola tanára, majd 1913-ig parancsnoka volt, 1911-től 1913-ig egyúttal a budapesti PPTE rendkívüli hallgatójaként történelmet tanult.[2] 1913-tól a Ludovika Akadémián a katonai földrajzot tanított,[2] illetve a könyvtár munkáját irányította. Eredményes tudományos munkája elismeréseként őrnaggyá léptették elő, majd 1920-tól alezredesi rangban a Budapesti Hadtörténeti Levéltár és Múzeum általa megszervezett könyvtárának igazgatója lett, egyúttal kinevezték a vidéki katonai könyvtárak főfelügyelőjévé. 1921-ben beosztásainak megtartása mellett ezredessé léptették elő. 1925-ben nyugalomba vonult. Halálát agyvérzés okozta.

Tudományos pályája[szerkesztés]

A Franklin Társulat kiadásában megjelent A világháború története című munkájának fedlapja

Gyalókay Jenő és Markó Árpád mellett fő szerepet töltött be a 20. század első fele magyar hadtörténet-tudományának megújításában. Fiatal tiszt korától foglalkoztatták hadtörténelmi kérdések. Elsősorban újkori magyar hadtörténelemmel foglalkozott, különösen a napóleoni korszak hadtörténetének volt alapos ismerője és feldolgozója. A bécsi hadilevéltárban végzett kutatások alapján írt, A magyar csapatok az 1812. évi hadjáratban című művével elnyerte az MTA Hadtörténeti Bizottságának pályadíját. Tudományos igényű és népszerűsítő műveket egyaránt készített. 1912-től haláláig tagja volt az MTA Hadtörténelmi Bizottságának. 1911 decemberétől segédszerkesztőként, 1914-től 1923-ig szerkesztőként vett részt a bizottság folyóirata, a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztésében. 1916-ban a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1918. május 2-ai ülésén a Bölcseleti, Társadalmi és Történettudományok Osztálya Történettudományi Alosztálya levelező tagjává választották. Székfoglaló értekezését A budai katonai törvényszék működése 1755-től 1848-ig címmel tartotta. Nagy számban írt ismeretterjesztő katonai, hadtudományi és hadtörténeti cikkeket, melyek különféle folyóiratokban jelentek meg. 1915 és 1916 között A Budapesti Hírlap, 1921 és 1923 között a Szózat katonai rovatvezetője, 1919 és 1920 között a MOVE, 1920-ban a Magyar Mars, 1920 és 1921 között pedig a Magyar Katonai Közlöny szerkesztője volt. 1935-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. A magyar csapatok szerepe az 1813. évi lipcsei csatában című székfoglaló értekezése halála miatt befejezetlen maradt.

Főbb művei[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]