Pampaszinyúl

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

.

Infobox info icon.svg
Pampaszinyúl
Lagostomus maximus, Plains Viscacha.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Csoport: Glires
Rend: Rágcsálók (Rodentia)
Alrend: Sülalkatúak (Hystricomorpha)
Alrendág: Hystricognathi
Részalrend: Caviomorpha
Öregcsalád: Chinchilloidea
Család: Csincsillafélék (Chinchillidae)
Alcsalád: Lagostominae
Nem: Lagostomus
Brookes, 1828
Faj: L. maximus
Tudományos név
Lagostomus maximus
Desmarest, 1817
Szinonimák

a faj szinonimái:

  • Viscacia viscacia Mol.
  • Lagostomus trichodactylus

a Lagostomus maximus maximus alfaj szinonimái:

  • Lagostomus maximus americana Schinz, 1825
  • Lagostomus maximus criniger Lesson, 1842
  • Lagostomus maximus diana Griffith, 1827
  • Lagostomus maximus pamparum Schinz, 1825
  • Lagostomus maximus trichodactylus Brooks, 1828
  • Lagostomus maximus viscaccia Geoffroy & D’Orbigny, 1830
Elterjedés
Elterjedési területeElterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pampaszinyúl témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pampaszinyúl témájú médiaállományokat és Pampaszinyúl témájú kategóriát.

A pampaszinyúl vagy viszkacsa (Lagostomus maximus) a legnagyobb méretű csincsillaféle, a Lagostomus nem egyetlen fennmaradt képviselője és egyben a típusfaja is.

Előfordulása[szerkesztés]

Az Andoktól keletre elterülő száraz pampákon él, Argentína, Bolívia és Paraguay területén.

Alfajai[szerkesztés]

  • Lagostomus maximus inmollis Thomas, 1910
  • Lagostomus maximus maximus Desmarest, 1817
  • Lagostomus maximus petilidens Hollister, 1914

Megjelenése[szerkesztés]

Nagyméretű rágcsáló, a kifejlett példányok testtömege átlagosan 5,5 kg, de elérheti a 8 kg-ot is. Teste 50 cm hosszú, farka közel 20 cm. Bundája tömött, az élettértől függően szürkés vagy barnás színű, a hasán fehér. Törzse zömök, feje vaskos, felső ajka mélyen hasított, fülei keskenyek és csaknem csupaszok. A macskanyulaktól eltérően hátsó végtagjain csak három-három ujj található. A hímek fején jellegzetes fekete minta van.[1][2]

Életmódja[szerkesztés]

Egy kolónia (ún. viszkacsera) 20-50 egyedet számlál, akik több, nagy kiterjedésű földalatti üregben laknak. Az állatok közösen ássák és közösen is lakják tanyájukat; egy üregrendszert több évtizeden keresztül használnak. Az üregek számos kamrát tartalmaznak, a szomszédos kolóniákkal általában folyosók kötik össze. A járatokban a pampaszinyulak mellett egyes madárfajok is tanyáznak, mint például az üregi bagoly vagy a földi csuszka.[2]

Az állatok nappal a járatokban ülnek, alkonyatkor pedig táplálékért indulnak. Fűvel, gyökerekkel, és gabonafélékkel táplálkoznak; az üregrendszer közvetlen szomszédságát általában nem hagyják el.[3] A legidősebb hím, a viszkacsón, őrt áll, és jelt ad, ha veszély közeledik. Legelés közben különféle tárgyakat szednek össze (csontok, szarvak, kövek, növényi maradványok), és ezeket üregeik bejárata előtt halmozzák fel.[2]

A viszkacserát egy vagy több hím, több nőstény, és számos fiatal alkotja. A kolónia hosszútávú szociális egysége a nőstények csoportja. Az ivarérett hímek általában csak egy évet töltenek a kolóniával, majd elmennek, és más hímek jönnek helyettük.[4] A pampaszinyúl körülbelül kétéves korára válik ivaréretté, szeptemberben kölykezik, és rendszerint két, esetleg három utódot hoz a világra. Fogságban 9 évet él.[5]

Argentínában 1907-től kártékony fajként tartják számon a mezőgazdaságban okozott károk miatt.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Anderson, S.: Mammals of Bolivia, Bulletin of the AMNH, no. 231 (1997)
  2. ^ a b c Brehm, A. E.: Az állatok világa (1860 körül)
  3. Giulietti J, Jackson J.: Composición anual de la dieta de la vizcacha, Rev Argent Prod Anim. 6:229–237 (1986)
  4. Branch L.: Social organization and mating system of the plains vizcacha, J Zool (Lond). 229:473–491 (1993)
  5. Grzimek B.: Animal Life Encyclopedia, McGraw-Hill Publishing Company (1990)

További információk[szerkesztés]