Orfeusz és Euridiké

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Orfeusz és Euridiké Christoph Willibald Gluck háromfelvonásos operája. Szövegkönyvét Ranieri de’ Calzabigi írta. Bemutatója 1762. október 5-én volt a bécsi Burgtheaterben. A mű Gluck legismertebb, legnépszerűbb és leggyakrabban játszott operája, megszületése óta rendszeresen szerepel a világ operaházainak színpadán.

Cselekmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anneliese Müller Orfeusz szerepében
Pauline Viardot, Turgenyev szerelme Orfeusz szerepében

Orfeusz a nimfák és pásztorok kórusával együtt gyászolja feleségét, Euridikét. Orfeusz alig tudja kimondani Euridiké nevét fájdalmában. Ámor jelenik meg, és közli Orfeusszal, hogy lemehet az Alvilágba, és felhozhatja Euridikét, azzal a feltétellel, hogy nem pillant hátra, amíg fel nem érnek a felszínre. Bátorításképpen Ámor elmondja Orfeusznak, hogy szenvedései nem tartanak már soká. Orfeusz úgy dönt, vállalja feladatot.

Egy sziklás tájon vagyunk. A fúriák nem akarják beengedni Orfeuszt az Alvilágba, és Cerberusról, a bejáratot őrző kutyáról zengenek. Amikor Orfeusz lantkísérettel könyörög hozzájuk, többször félbeszakítják, de végül megenyhülnek szépséges dallamaitól, és beengedik Orfeuszt az alvilágba. A második színben Orfeusz Elíziumba érkezik. Megcsodálja a táj szépségét, de nem lel vigasztalást benne, hiszen Euridiké nincs még vele. Könyörög a szellemeknek, hozzák el őt hozzá, amit a szellemek meg is tesznek.

A Hádészből kivezető úton Euridiké örvendezik, hogy visszatérhet a felszínre, de Orfeusz - nem felejtve Ámor feltételét - elengedi kezét, és nem néz vissza rá. Euridiké nem érti, miért teszi ezt, és könyörög hozzá, de Orfeusz nem szólalhat meg. Euridiké azt hiszi, hogy Orfeusz már nem szereti őt, ezért nem hajlandó továbbmenni, inkább a halált választja. Orfeusz nem bírja tovább, és visszanéz Euridikére, aki abban a pillanatban meghal. Orfeusz megénekli bánatát, majd úgy dönt, megöli magát, hogy az alvilágban újra láthassa szerelmét, de feltűnik Ámor, és megállítja őt. Ámor feltámasztja Euridikét, és a szerelmespár újra egyesül. Mindenki Ámor dicséretét zengi.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kertész Iván: Operakalauz Saxum, 2005