Orfeusz és Euridiké

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A francia változat első kiadásának címlapja

Az Orfeusz és Euridiké (Orfeo ed Euridice) Christoph Willibald Gluck háromfelvonásos operája. Szövegkönyvét Ranieri de’ Calzabigi írta. Ősbemutatója 1762. október 5-én volt a bécsi Burgtheaterben. 1774. augusztus 2-án Párizsban a mű francia ízléshez igazított változatát mutatták be Pierre-Louis Moline szövegével, több balettbetéttel és más változtatásokkal (Orphée et Eurydice).

A mű Gluck legismertebb, legnépszerűbb és leggyakrabban játszott színpadi műve, egyúttal első ún. reformoperája. Megszületése óta rendszeresen szerepel a világ operaházainak színpadán. A 19. században többen átdolgozták, legismertebb Hector Berlioz verziója (1859).

A mai gyakorlatnak megfelelően Orfeuszt kontratenor vagy mezzoszoprán énekesnő alakítja, a másik két szerepet lírai vagy koloratúrszoprán művész. Játékideje 105–115 perc.

Cselekmény[szerkesztés]

Anneliese Müller Orfeusz szerepében
Pauline Viardot, Turgenyev szerelme Orfeusz szerepében

I. felvonás[szerkesztés]

[Egy ciprusliget, ahol Euridiké van felravatalozva]

Orfeusz a nimfák és pásztorok kórusával együtt gyászolja feleségét, Euridikét. Orfeusz alig tudja kimondani Euridiké nevét fájdalmában. Ámor jelenik meg, és közli Orfeusszal, hogy lemehet az Alvilágba, és felhozhatja Euridikét, azzal a feltétellel, hogy nem pillant hátra, amíg fel nem érnek a felszínre. Bátorításképpen Ámor elmondja Orfeusznak, hogy szenvedései nem tartanak már soká. Orfeusz úgy dönt, vállalja feladatot.

II. felvonás[szerkesztés]

1. szín [Barlang bejárata a Styx folyónál]

A fúriák nem akarják beengedni Orfeuszt az Alvilágba, és Cerberusról, a bejáratot őrző kutyáról zengenek. Amikor Orfeusz lantkísérettel könyörög hozzájuk, többször félbeszakítják, de végül megenyhülnek szépséges dallamaitól, és beengedik Orfeuszt az alvilágba.

2. szín [Az elíziumi mezők]

A második színben Orfeusz Elíziumba érkezik. Megcsodálja a táj szépségét, de nem lel vigasztalást benne, hiszen Euridiké nincs még vele. Könyörög a szellemeknek, hozzák el őt hozzá, amit a szellemek meg is tesznek.

III. felvonás[szerkesztés]

1. kép [Sziklás szurdok]

A Hádészből kivezető úton Euridiké örvendezik, hogy visszatérhet a felszínre, de Orfeusz - nem felejtve Ámor feltételét - elengedi kezét, és nem néz vissza rá. Euridiké nem érti, miért teszi ezt, és könyörög hozzá, de Orfeusz nem szólalhat meg. Euridiké azt hiszi, hogy Orfeusz már nem szereti őt, ezért nem hajlandó továbbmenni, inkább a halált választja. Orfeusz nem bírja tovább, és visszanéz Euridikére, aki abban a pillanatban meghal. Orfeusz megénekli bánatát, majd úgy dönt, megöli magát, hogy az alvilágban újra láthassa szerelmét, de feltűnik Ámor, és megállítja őt. Ámor feltámasztja Euridikét, és a szerelmespár újra egyesül.

2. kép [Ámor temploma]

Mindenki Ámor dicséretét zengi.

Diszkográfia[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Kertész Iván: Operakalauz Saxum, 2005
  • A klasszikus zene. Főszerk. John Burrows. Ford. Gellért Marcell. Budapest, 2006. M-Érték Kiadó. 131. l. ISBN 9639693057

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Orfeusz és Euridiké témájú médiaállományokat.
  • Opera Operaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap