Ordo equester

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az ordo equester, azaz lovagrend a Római Birodalom egyik vezető rendje. Ebből vált ki a később legtekintélyesebb ordo senatorius, azaz a senator-ok rendje. A harmadik vezető rend a városok helyi előkelői, a decurio-k alkotta ordo decurionum volt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Római Királyság idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden bizonnyal azonos volt a patríciusok rétegével, akiknek a nemzetségeit (gens) az eredeti 30 curia-ba besoztották. Ők alkották a királyok lovas kíséretét és ők rendelkeztek a legnagyobb földbirtokokkal. A rendbe kezdettől sok nemlatin, főleg etruszk és szabin vezető nemzetséget is befogadtak a város terjeszkedésével, aminek során kialakult mellettük a polgárjoggal igen, de politikai jogokkal nem rendelkező szabad plebejusok tömege, azaz a plebs. A rend ekkor tehát születési rend volt, a patríciusok rendi jelvényei a lovas hadviselés felszereléséből származtak.

A Római Köztársaság idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A renden belül egyre jobban elkülönültek azok a családok, akik a senatus tagjait és a legfontosabb városi tisztségviselőket, a magistratus-okat adták. A plebejusok önszerveződése és sikerei kapcsán, az i. e. 5. században az ún. serviusi alkotmány elfogadása kapcsán a rendbe vagyoni alapon be lehetett kerülni, és a rend fokozatosan születésiből vagyoni renddé alakult (ld. classis), ahol tehát megtalálhatóak voltak a patrícisuok mellett a gazdag plebejusok is. Ezzel párhuzamosan a senatorok formálisan is kiléptek a lovagrendből, és létrehozták a szenátori rendet, az ordo senatorius-t.

Korábban úgy gondolták, hogy a senatorok voltak a nagybirtokosok, a lovagok pedig a vállalkozók, a valóságban azonban a lovagok vagyonának az alapját is a nagybirtok adta. Az ókor és középkor bizonyíthatóan leggazdagabb embere, a Spartacus-t legyőző Crassus - Caesar triumvir-társa - római lovag volt, aki minden idők 10 leggazdagabb embere között is helyet kapott.

Bizonyos katonai rangok ill. alacsonyabb városi tisztségek betöltéséhez is legalább lovagi rendűnek kellett lenni, de ebben az időben a lovagrend másodlagos szerepet játszott a senatorokkal szemben, bár a köztársaság végére egyre többen bekerültek a senatus-ba és magistratusok közé, mint ún. homo novus-ok

A principatus idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Marcus Aurelius uralkodásától kezdve megnövekedett a birodalmat fenyegető támadások veszélye, ennek visszatartásához egyre nagyobb hadsereget kellett fenntartani, ezzel összefüggésben a katonai parancsnoki posztok zömét adó lovagrend fontossága és hatalma növekedni kezdett. A senatus az i. e. 3. századtól már nem tudott beleszólni a princeps kiválasztásába.

A dominatus idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A késő császárkorban a lovagrend vált a leghatalmasabb politikai renddé. A szenátori rend továbbra is megtartotta tekintélyét, és ők voltak a legnagyobb birtokosok is, de politikai szerepük teljesen megszűnt. A birodalmat ekkor lényegében a hadsereg, a benne szolgáló lovagrend, és a legtöbbször a hadseregből jövő császár irányította.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alföldy Géza: Római társadalomtörténet (Osiris Kiadó, Budapest, 2000) ISBN 963-379-669-5
  • Havas László, Németh György, Szabó Edit: Római történeti kézikönyv (Korona Kiadó, Budapest, 2001) ISBN 963-9191-75-2