Neorealizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A neorealizmus olasz filmművészeti és irodalmi irányzat volt, amely gyökeresen szakított az addigi olasz film hamis valóságábrázolásával, dokumentarista szemléletet honosított meg, és óriási hatást tett az egész európai filmművészetre. Jellemzője az egyszerű emberek sorsának ábrázolása és a társadalomkritika egyaránt.

Az irányzat alapműve Luchino Visconti Megszállottság (Ossessione) című filmje 1943-ban keletkezett, az irányzat azonban csak a második világháború után bontakozott ki. A neorealizmuskifejezést Umberto Barbaro használta először 1943-ban.

Az olasz neorealizmus filmjei

Év Cím Rendező
1943 Megszállottság Luchino Visconti
1945 Róma nyílt város Roberto Rossellini
1946 Mégis felkel a nap Aldo Vergano
1946 A bandita Alberto Lattuada
1946 Fiúk a rács mögött Vittorio De Sica
1946 Békében élni Luigi Zampa
1946 Paisa Roberto Rossellini
1947 Nincs irgalom Alberto Lattuada
1947 Németország, nulla év Roberto Rossellini
1948 Nehéz évek Luigi Zampa
1948 Biciklitolvajok Vittorio De Sica
1948 Vihar előtt Luchino Visconti
1949 Szicíliai vérbosszú Pietro Germi
1949 Keserű rizs Giuseppe De Santis
1950 Nincs béke az olajfák alatt Guiseppe De Santis
1951 A reménység útja Pietro Germi
1951 A sorompók lezárulnak Vittorio De Sica
1953 Róma, 11 óra Giuseppe De Santis

Források[szerkesztés]

  • sulinet
  • Zsebenciklopédia. Gondolat, Budapest, 1975. 415. old.

További információk[szerkesztés]

  • Bikácsy Gergely: A filmtörténet börtönében, Vén újrealizmus? , Filmvilág magazin