Nebrai korong

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
A nebrai korong
A korong mellett talált két bronzkard
Egyéb leletek

A nebrai korong egy kb. 3600 éves régészeti lelet, az égbolt legrégebbi ismert ábrázolása.

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsadó Bizottsága 2013-ban A világ emlékezete program részévé nyilvánította, mint egy kozmikus jelenség legkorábbi konkrét ábrázolását.[1]

Leírása[szerkesztés]

A bronzkorong 32 cm átmérőjű, a szélénél alig 1,7 mm vastag, ami a közepén eléri a 4,5 mm-es vastagságot, súlya 2,3 kg. A korongot egy kőládában találták, amely még két kardot, két karperecet és néhány más bronztárgyat tartalmazott.

A kerek bronzlapra eredetileg 32 db, aranyfóliából készült kicsi, kerek korongot, egy nagyobb korongot, egy félhold alakú lemezt, egy 120 fokos, 9 cm sugarú körcikkhez tartozó ívet és két, szimmetrikusan elhelyezett, a teljes kör kb. negyed-negyed részét kitevő pántot rögzítettek. A negyed körívű pántok egyike hiányzik.

Fémtani vizsgálatok alapján maga a bronzlap két helyről származó alapanyagból készült: az ötvözethez szükséges réz minden valószínűség szerint az ausztriai Salzburg környékéről származik, ám az aranybevonat erdélyi bányából származó aranyból készülhetett.

Megtalálása[szerkesztés]

1999-ben Németországban, a Szász-Anhalt tartománybeli Nebra közelében került elő, fémkeresővel való illegális ásatások során. 2002 februárjában Svájcban a rendőrség egy színlelt vásárlás során lefoglalta a kincset, és az jelenleg a németországi Halle város tartományi múzeuma állandó kiállításának része.

Értelmezése[szerkesztés]

A korong az elfogadott értelmezés szerint a Napot, a Holdat és a csillagokat ábrázolja. Segítségével összhangba lehet hozni a nap-naptár és a hold-naptár ciklusát.

A korong kerületén, szimmetrikusan elhelyezve két, aranylemezből készült szegélyívet erősítettek, amelyekből az egyik hiányzik. Ezekhez az ívekhez tartozó központi szögek egyenlők és nagyságuk 82–83º. Ez megegyezik azzal a szöggel, amelyet a nyári és téli napfordulói napkelték vagy napnyugták bezárnak egymással, ha a feltételezett lelőhelyről, a Mittelberg dombról (Lipcsétől 60 km-re nyugatra) figyeljük a Nap évi mozgását a horizonton.

Így a két pánt a Nap két félévi útját szimbolizálja az adott földrajzi helyhez kötődve. Ennek alapján Wolfhard Schlosser, a bochumi Ruhr Egyetem csillagásza és Harald Meller régész állítja, hogy a korong naptárszámítást segítő csillagászati mérőműszerként funkcionált.[2] Ralf Hansen, hamburgi asztronómus ezt megelőző tanulmányában egy babiloni ékírásos szöveget felhasználva arra a megállapításra jutott, hogy a bronzkori ember már 365 napos napévvel és 354 napos holdévvel számolt.[3]

Babiloni csillagászok által nagyjából ezer évvel később leírt szabály szerint: a holdhónapok által meghatározott évbe egy tizenharmadik holdhónapot kell beiktatni akkor, amikor a Hold és a (ma ismert nevén) Fiastyúk úgy jelenik meg, ahogyan a korong is ábrázolja.[4]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]