Nagy Balázs Krisztián
Nagy Balázs Krisztián | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1977. november 11. (46 éves) Budapest |
Pályafutás | |
Műfajok | alternatív rock, világzene, pop, rock |
Hangszer | ének, gitár |
Tevékenység |
|
Együttesének weboldala | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Nagy Balázs Krisztián (Budapest, 1977. november 11. –) magyar zenész, dalszövegíró, dalszerző.
Életpálya
14 éves kora körül kezdett el gitározni és ekkortájt álltak össze gyermekvasutas barátaival feldolgozásokat és saját dalokat előadni Plágium néven. Első koncertjét 1998. február 13-án adja a Józsefvárosi Klubban a több névváltozaton átesett, de hamarosan Negyvenkettőre keresztelt zenekar első felállásával. Az együttes ezután többféle felállásban koncertezett, majd 2017-ben adta ki első kislemezét a Semmi című dallal.
A Negyvenkettő életében a 2005-ös fesztiválszezon után hosszabb szünet következett, ekkortájt az R. Nagy Csilla vezette Trafik zenekarban gitározott, majd 2010-ben megalapította Vörösfenyő nevű kísérleti akusztikus formációját.[1] Az új zenekar a gitár mellett először két fúvóssal és egy ütőssel működött, majd a gitár, hegedű, cajon lett a végleges fölállás.
2013-tól a Cabaret Medranóban is gitározik.[2] 2017 tavaszától 2019 nyaráig Kovács (Indigó) Pista zenekarában, az Indigó Utcában volt szólógitáros.[3]
A zene és a dalszövegírás mellett képzőművészettel is foglalkozik. Több csoportos kiállításon voltak láthatóak concept art művei.[4]
Zenekarok
Negyvenkettő (1996– gitár, ének)
Trafik (2003–2010 gitár, vokál)
Vörösfenyő (2010– gitár, ének)
Cabaret Medrano (2013– gitár)
Indigó Utca (2017–2019 gitár)
Albumok
Gárdonyi, a költő (válogatáslemez, 2 Vörösfenyő dal: gitár, ének – 2013)[5]
Malachúsz – Malacka és a Tahó (Ha felmegyünk az űrbe: ének – 2016)[6]
Járat a Holdra – Negyvenkettő (EP: gitárok, ének, basszusgitár – 2018)[7]
Délkelet – Trafik (kislemez: gitárok, vokál – 2020)[8]
Félkész dal – Negyvenkettő (kislemez: gitárok – 2021)[9]
Egyéb szereplései, funkciói
1989-ben tagja volt a Magyar Televízió Kölyökidő című népszerű ifjúsági sorozata kezdőcsapatának.[10]
2002-től szerkesztője majd főszerkesztője volt a Kaleidoskop.hu online kulturális magazinnak,[11] valamint az újság rádiós verziójának a Civil Rádióban.
Jegyzetek
- ↑ Fennállásának 100. hónapját | ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza (magyar nyelven). artpresszo.extra.hu. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
- ↑ Cabaret Medrano. Cabaret Medrano. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
- ↑ Indigó Utca (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
- ↑ Nagy Balázs Krisztián (magyar nyelven). PORT.hu. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
- ↑ CD lemezek : Gárdonyi, a költő (magyar nyelven). www.kalakazenebolt.hu. [2018. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
- ↑ Malachúsz - Malacka És A Tahó - Lemezek - Dalok.hu (magyar nyelven). www.dalok.hu. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
- ↑ Járat A Holdra (EP) - Negyvenkettő - Lemezek - Dalok.hu (magyar nyelven). www.dalok.hu. (Hozzáférés: 2018. október 9.)
- ↑ Dalok.hu. dalok.hu. (Hozzáférés: 2020. június 20.)
- ↑ Premier! Negyvenkettő: Félkész dal - Dalok.hu (magyar nyelven). dalok.hu. (Hozzáférés: 2021. május 14.)
- ↑ „Kölyökidő 1989” (Hozzáférés: 2018. február 11.) (magyar nyelvű)
- ↑ Pest Megyei Közművelődési Intézet - Új utak a közművelődési intézmények kommunikációjában” - szakmai fórum (hu-HU nyelven). www.pmkult.hu. [2018. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 11.)
További információk
- 2017-es évzáró összeállítás II. – Az év legjobb magyar dalai
- Mi tart tovább, a szerelem vagy a szerelmes dal? Negyvenkettő klippremier
- 10 év után alakult újra a Negyvenkettő zenekar
- Szerencsés helyzetben vagyunk – Interjú Nagy Balázs Krisztiánnal, a Cabaret Medrano gitárosával
- Klippremier! Malacka és a tahó + sztárvendégek: ha felmegyünk az űrbe
- Cabaret Medrano honlap
- Negyvenkettő Facebook oldal
- Negyvenkettő a Dalok.hu-n
- Vörösfenyő Facebook oldal
- Nagy Balázs Krisztián a Port.hu-n
- Vörösfenyő koncert a PostART-on