Marcinelle

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Marcinelle
Marcinelle - Hôtel de Ville.jpg
Közigazgatás
Régió Vallónia Vallónia
Közösség A belgiumi francia közösség zászlója Francia Közösség
Tartomány Hainaut tartomány zászlója Hainaut
Járás Charleroi járás
Város Charleroi
Irányítószám 6001
Körzethívószám 071
Népesség
Teljes népességismeretlen
Elhelyezkedése
Marcinelle (Belgium)
Marcinelle
Marcinelle
Pozíció Belgium térképén
é. sz. 50° 23′ 57″, k. h. 4° 26′ 49″Koordináták: é. sz. 50° 23′ 57″, k. h. 4° 26′ 49″
[nincs Marcinelle weboldala]
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcinelle témájú médiaállományokat.
Marcinelle környéki bányák
Vaskohó Marcinelle közelében

Marcinelle belga település a vallóniai Hainaut tartományban található. Közigazgatásilag 1977-től a közeli Charleroi város része.

Marcinelle a Sambre-folyótól és Charleroi városközponttól délre található. A település területének északi részén a Charleroi és környékére jellemző - ma már leginkább elhagyatott - ipari létesítmények, bányák és vasolvasztók találhatók. A település déli része viszont erdővel borított.

Marcinelle-ben található az egyik legnagyobb belga képregénykiadó, a Dupuis központja. A település még arról nevezetes, hogy letartóztatásáig itt lakott Marc Dutroux, a hírhedt belga pedofil és sorozatgyilkos.

Története[szerkesztés]

A település nevét először 980-ban említik a források, a helyi Saint-Martin templommal kapcsolatban. A város neve igazán az 1956-os bányaszerencsétlenség kapcsán vált ismertté.

A bányászat és a nehézipar hagyatéka a település külterületén található meddőhányó, amely Európa legnagyobbja. A terület jelenleg védettséget élvez, mivel a meddőhányó környékén érdekes növény és állattársulások települtek meg.

A bányatűz után mind a belga kormány, mind az Európai Szén és Acélközösség lépéseket tett a bányák biztonságának fokozása érdekében. Ma az egykori tragédia helye műemlék és múzeum, amelyet a vallon "Le Bois du Cazier" társaság üzemeltet.

Látnivalók[szerkesztés]

  • "Le Bois du Cazier"
  • Az 1923-ban épült Saint Martin templom a Meuse környéki román stílusban épült. A torony 12. sz.-i, a templomhajó 15. sz.-i, míg a kereszthajók a 18. sz.-ban épültek.

Gazdaság[szerkesztés]

A település északnyugati részén, a Charleroi-val és Marchienne-au-Pont településekkel szomszédos területen jelentős nehézipari üzemek találhatók:

  • Arcelor-Mittal: acélgyártás
  • Alcatel: elektronika
  • Alstom: elektronika
  • Nexans: kábelek

A marcinelle-i bányaszerencsétlenség[szerkesztés]

A marcinelle-i bányaszerencsétlenség a legnagyobb katasztrófa a belga bányászat történetében és az egyik legnagyobb Európában. A település közelében található Le Bois du Cazier szénbányában 1956. augusztus 8-án tűz ütött ki és a szerencsétlenség következtében 262 ember vesztette életét, köztük 136 olasz és 95 belga nemzetiségű bányász.

Részben a szerencsétlenség nagyszámú nem-belga áldozata miatt Olaszország felmondta a Belgiummal között bevándorlási egyezményt és ezután a külföldi munkaerő előbb Spanyolországból és Portugáliából, később pedig Marokkóból és Törökországból érkezett.

A tűz keletkezése[szerkesztés]

1956. augusztus 8-án reggel 8 körül Antonio Ianetta bányász egy szénnel teli csillét akart betolni a bányafelvonóba.[1] A felvonó másik oldalán egy üres csille volt, amely feltehetően összeakadt a teli csillével és amikor a felvonó elindult, a kocsik elvágták a felszínre vezető telefonvonalakat, a hidraulikus berendezések csöveit és a levegőztető berendezés csövét. Szinte azonnal tűz ütött ki, a keletkező füstöt és gázokat a még működő szellőztető rendszer más tárnákba és aknákba is befújta. Kevesebb mint egy óra alatt minden kapcsolat megszakadt a felszín és a bányajáratok között.

Ianetta 8.25 körül érte el a felszínt és riadóztatott. 7 bányásznak még sikerült egy felvonóba szállni és a felszínt elérni, de a tűz hamarosan tönkretette a berendezéseket. A tűz miatt keletkező füstök és mérgező gázok miatt a lent rekedt bányászok jórészt életüket vesztették.

A szellőztető rendszert hamarosan sikerült újraindítani. A mentőcsapatok 15 óra elteltével 6 túlélőt a felszínre hoztak, de egy óra múlva a "Tutti cadaveri" (mindenki halott) üzenettel tértek vissza a felszínre.[2]

Következmények[szerkesztés]

A bányászok szinte egyöntetűen Antonio Ianettát okolták a szerencsétlenségért, aki életét féltve Kanadába emigrált. Csak 1959-ben kezdődött meg a szerencsétlenség pontos körülményeit vizsgáló tárgyalás és a bányát üzemeltető társaság szinte minden jogi eszközt bevetett, hogy a felelősségrevonást elkerülje.[3] Demeuse bányamérnök a belga kormányt vádolta a szerencsétlenség bekövetkezése miatt, mivel még a szerencsétlenség előtt lefolytatott biztonsági vizsgálatban a bánya minden akkori követelménynek megfelelt. A vizsgálat kiderítette, hogy 10 bányász súlyos égési sérülések miatt vesztette életét, míg 251-en megfulladtak.

A vizsgálat eredményekét egyedül Adolphe Calicis mérnököt ítélték el, aki 1956-ban a bánya üzemeléséért volt felelős. Őt 1961-ben hat hónapos, felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélték, az indoklás miatt mivel elmulasztotta a bányászokat értesíteni a riasztás után.

A vizsgálat megállapította, hogy a marcinelle-i bánya berendezései igencsak elavultak voltak a szerencsétlenség bekövetkeztekor, például a hidraulikus rendszer még olajjal működött, míg más bányákban akkor már áttértek a víz használatára.[4] Az aknák biztosító létesítményei és a tárnákat elválasztók ajtók fából voltak. Mindezek ellenére Marcinelle mindenben megfelelt az akkori biztonsági előírásoknak, amelyeket csak a szerencsétlenség után vizsgáltak felül.

A mentési munkálatok után a bányát ismét megnyitották, bár a kitermelés lényegesen a korábbi szint alatt maradt, mivel senki nem akart a bányában munkát vállalni. 1961. január 15-én ezért a bányát bezárták, de később feltártak egy szénben gazdag telért és a bánya ismét megnyitott. Véglegesen csak 1967 decemberében zárták be. Ma a bánya mint emlékmű és bányászati múzeum üzemel.[5]

Még 1956 februárjában az olasz kormány felmondta az ún. szénegyezményt (Accord du Charbon), amelynek értelmében olasz bányászok érkeztek nagy számban a második világháború után, mivel a belga bányák biztonságát nem megfelelőnek találták. 2006-ban a Giro d’Italia néhány körversenyét Belgiumban rendezték meg, az Accord du Charbon aláírásának 60. és a marcinelle-i szerencsétlenség 50. évfordulójára emlékezve.[6]

Jegyzetek[szerkesztés]