Művészetterápia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A művészetterápia olyan terápiás módszer, mely a művészet (zene, tánc, képzőművészet, dráma, irodalom stb.) kreatív folyamatait a gondolatok és érzések nonverbális kommunikációjára használja. A művészetterápia összehangolja a művészet kifejező eszközeit és a terápiás hatótényezőket, amelyeket a terapeuta egy tervezett folyamaton belül alkalmaz. A művészetterápiához nincs szükség művészi tehetségre, hiszen az esztétikai célokat szolgáló és nem szolgáló művészeti termékek egyaránt hasznosan felhasználhatóak a terápiában. A művészetterápiákban közös a kreativitásra, szabad önkifejezésre, biztonságos és bizalmas környezetre helyezett hangsúly.

A művészetterápia történeti áttekintése[szerkesztés]

A művészet hatása a történelem során[szerkesztés]

  • Az, hogy a művészetek nagy hatással vannak a lélekre és az elmére, sőt képesek gyógyítani, valamint nemesebb állapotba hozni azt, nem új keletű gondolat. A gyógyításhoz és a vele szorosan összefüggő mágiához sokszor kapcsolódott a művészet valamely ága. Az ókori bölcsek, orvosok a zenét nyugtatónak vélték, valamint a kedélybetegek gyógyítására is javasolták.
  • Az ókori görög filozófustól, Arisztotelésztől származik a katarzis fogalma, mely a színjáték során a nézőben keltett, majd a történet által levezetett feszültség oldását, megtisztulást jelent. Katarzist azonban nem csak egy színdarab, hanem bármilyen művészeti alkotás is kelthet a kitárulkozás által. A katarzist, mint eszközt nem csak művészetterápiás, hanem egyéb pszichoterápiás célokra is alkalmaznak.
  • A reneszánsz idején a képzőművészeti alkotásokat képesnek vélték felemelő érzések, fennkölt érzelmek előidézésére.
  • A középkor óta élő elképzelés, hogy a vallási témájú festmények szobrok, épületek a hitet erősítik, további történelmi korokban is megerősítést nyert. A barokk művészet monumentalitása, díszessége eszközként szolgált a katolicizmus népszerűsítésére, hatalmának kiterjesztésére, hiszen szavak nélkül is hatni tudott a szemlélőre, hívekre.
  • A felvilágosodás korában a francia elmegyógyintézetekben színdarabokat tanítottak be a pácienseknek, akik aztán eljátszották azokat. Ez lehetett az egyik legkorábban alkalmazott művészetterápia.
  • Gyakran hozzák összefüggésbe a pszichiátriai problémákat a művészi tehetséggel. Ennek nem feltétlen van ok-okozati összefüggése, de vannak olyan kutatások, amelyek együttjárást mutatnak az pszichózisok és egyéb betegségek, valamint a tehetség között. A leggyakrabban emlegetettek a mániás depresszió, skizofrénia.[1]

A mai művészetterápia előzményei[szerkesztés]

  • A századforduló derekán kezdték felismerni, hogy a bezártság és a semmittevés rontja az elmebetegek állapotát, ezért igyekeztek foglalkoztatni őket a intézetek falain kívül és belül. A foglalkozások keretein belül rajzoltak, agyagoztak, gipszet öntöttek a kezelésre szorulók. Ezekre az alkotásokra kezdtek felfigyelni az orvosok, majd elkezdték vizsgálni, gyűjteni őket, hogy többet tudhassanak meg egy-egy kórképről.
  • Nemcsak a pszichiátria területéről táplálkozott a művészet terápiás alkalmazásának ideája. Korát megelőzve az 1900-as években egy osztrák művészettanár, Franz Cizek a diákjait spontán önkifejezésre bátorította, majd kiállítást szervezett a művekből, melyek Angliát is bejárták.
  • 1922-ben Hans Prinzhorn kiadta a Lelkibetegek művészete című könyvet, amely elmegyógyintézetben elfekvő betegek munkáit tartalmazta.
  • Prinzhorn könyve Erich Guttmannt és Francis Reitmant -akik a náci üldözés elől Angliába emigráltak az 1930-as években - inspirálta, hogy Walter Maclay-vel együtt festményeket gyűjtsenek össze kutatás céljából. Edward Adamsont kinevezték bent dolgozó művésznek egy kórházba, hogy a bent lakó betegeket bátorítsa rajzlásra, festésre úgy, hogy nem befolyásolja őket.
  • A második világháborúból visszatérő katonák lelki problémáinak megoldására szorgalmazták a művészetekkel való időtöltést.
  • Adrian Hill 1945-ben elsőként használta a „művészetterápia” kifejezést az Art Versus Illness (Művészet vagy Betegség) című könyvében. A művészetet időtöltésre használta, míg magát TBC-vel kezelték. Később másokon segített módszerével, főleg a háború során kárt szenvedetteken.

Művészetterápiás megközelítések[2][szerkesztés]

Aktív[szerkesztés]

A terápiás folyamaton belül az adott művészeti technikával fejezi ki, illetve jeleníti meg az élményeit a páciens, aki ez esetben részt vevő cselekvő.

Receptív (befogadó)[szerkesztés]

A kész műalkotások által a páciensben keltett pszichés hatások átélése, megértése, feldolgozása történik. A befogadó művészetterápián való részvétel minden esetben mintát is jelent az adott művészi kifejezési formára vonatkozóan, amely tapasztalat akár alkalmazható, vagy kipróbálható az aktív művészetterápiás helyzetben.

Alkotásközpontú (szublimációs)[szerkesztés]

Az művészeti önkifejezés, és az alkotás folyamata hordozza a terápiás hatást, így az alkotás létrejöttével zárul a terápiás folyamat. Az alkotásközpontú terápiák esetében hangsúlyos lehet az alkotások esztétikai tartalma, mert az elkészült alkotásokat sok esetben kiállításokon/rendezvényeken mutatják be.

Az alkotást eszközként alkalmazó[szerkesztés]

Az alkotás a terapeuta és a páciens kommunikációjának az alapja, akkor az elkészült alkotáshoz kötődik egy megbeszélés, értelmezés, alkotáshoz kötött jelentéstulajdonítás, amely így a szabad asszociáción keresztüli „feldolgozása” az adott művészi kifejezésnek és a benne megjelenő lelki tartalmaknak.

Művészetterápiás ágak[szerkesztés]

Képzőművészet-terápia[szerkesztés]

A képzőművészet-terápia során a vizuális művészetek eszközeit használják fel, hogy az általuk létrehozott alkotáson keresztül valósulhasson meg a kommunikáció terapeuta és a kliens(ek) között. Az aktív terápia során készíthetnek festményt, rajzot, kollázst, montázst, szobrot, szőttest, fotót stb. illetve ezeknek bármilyen kombinációját. Önkifejezés formájában is történhet alkotás, vagy a terapeuta által adott felhívó jellegű témaválasztás (önarckép, betegségem, élet-út, amitől a legjobban félek, stb.) alapján is.

Az elkészült alkotás egy összetett rendszer, megalkotása egyben rendszerépítés is, mely visszahat az alkotóra, ezáltal elősegíti pszichéjében a rendeződési folyamatokat.[3] Maga az alkotás folyamata is felszabadító, relaxálást segítő, és katarzishoz vezető élmény.

A befogadó képzőművészeti terápia keretében, meglévő képzőművészeti alkotások hatása, és pszichés tükröződése a páciensben, az elemzés és megértés tárgya.

Zeneterápia[szerkesztés]

"A zeneterápia olyan eljárás, amely a zenét mint eszközt alkalmazza a megelőzés, a személyiségfejlesztés, önismeret, korrekció, gyógyítás és rehabilitáció területén. A zenehallgatást, a zenélést – bármilyen mély élményt jelentsenek is – nem szabad összekeverni a zeneterápiával. Zeneterápiáról, mint gyógyító módszerről akkor beszélünk, ha a zenét és a zene elemeit célirányos terápia keretein belül eszközként használjuk."[4]

Táncterápia[szerkesztés]

Ebben az esetben a nonverbális kifejezésmód eszközei a mozdulatok gesztusok, taglejtések, lépések, tehát nem szigorúan véve tánclépésekről beszélünk, tehát elsősorban aktív terápia.

Hasonlóan a többi művészetterápiához a táncterápiára is jellemző, hogy a humanisztikus és pszichoanalitikus pszichológiai irányzatokhoz áll közel. Kialakulásához elengedhetetlen volt a modern mozgás- és táncirányzatokat művelő táncosok azon igénye, hogy kifejezzék az individualitáson túl az egyetemes emberi létezéssel járó érzéseket, küzdelmeket, félelmeket. Tehát egész személyiségükkel táncoljanak: ez a gondolat él tovább a különböző tánc-és mozgásterápiák módszereiben.[5]

Drámaterápia[szerkesztés]

Az aktív színjátszó terápia egy csoportos közvetlen alkotási/önkifejezési forma, lehet megírt darab eljátszásán keresztüli kifejezési forma, de lehet az, hogy a tagok kreatív írásaira épül a színházterápia, vagy teljesen improvizatív. A játékos fegyelmezett felkészülése során - a színházterápia biztonságos terében - keresi az érzelmek egyéniségen keresztüli kreatív kifejezését.

A darabválasztás lehetőséget ad arra, hogy a tagokat foglalkoztató kérdéseket - a darab értelmezése során - lélektanilag átdolgozzák a résztvevők, és a darab figuráinak megformálásában/eljátszásában megéljenek helyzeteket/állapotokat, illetve akár a színészmesterség eszközeivel gazdagítsák a tagok egyéni szereprepertoárjukat, amit a mindennapi életben is tudnak alkalmazni.

A színjátszó terápia alkalmas szocializáló funkciót is betölteni. Időnként nézők előtt játszódik a színházterápia, de soha nem a nézőknek szól. A színházi munkában létrejövő katarzis segíti a belső élmények újrarendezését. A színházterápia révén, a betegség vagy megélt élmények, a hiteles cselekvés elérése érdekében hasznosítható eszközzé válhatnak.

A befogadó (receptív) színjátszó terápia keretében, színházi, táncdarabok, illetve performance alkotások megélése, ahol a hatása és a pszichés tükröződése a páciensben, az elemzés és megértés tárgya. A befogadó színjátszó terápián való részvétel mintákat is jelent az aktív önkifejezés színházi megjelenítéséhez.

A drámaterápia a színjátszás terápiás lehetőségeire épít, klasszikus művészetterápiás műfaj, pszichodráma ezzel szemben a dráma mint a líra és az epika melletti irodalmi műnem szöveghez kötöttsége helyett a színjátszás technikáját teszi meg a terápiás tevékenység kiindulópontjául.

A művészetterápia alkalmazása[szerkesztés]

  • A művészetterápia nem csak mint pszichológiai fejlesztés vagy terápia nem csak gyógyuláshoz, rehabilitációhoz lehet igénybe venni, hanem mint szolgáltatást. Jótékonyak ugyanis az elsődleges és másodlagos megelőzésben, bár a társadalombiztosítás nem támogatja.
  • A legtöbb művészetterápia csoportban zajlik, ugyanis a csoport közege, kommunikációs rendszere és légköre támasz és erőforrás a benne lévők számára.[6]
  • Lehetséges egyéni terápia is, amennyiben speciális terápiás cél megkívánja, vagy különleges programban vesz részt a kliens.
  • A művészetterápiák általában a keletkező élmények tudatosítását és integrálását is segítik, mindig kapcsolódik hozzájuk tehát önmegfigyelés és meditáció is.
  • Ha más pszichológiai gyógymód vagy fejlesztés kiegészítője a művészetterápia, akkor a benne keletkező élmények mélyebb feldolgozása és felhasználása az alapvető technikai módszerben (pl. egyéni pszichoterápia vagy a pszichodráma stb.) történik.

Felhasználási területek példái[szerkesztés]

  • Egyéni pszichoterápia kiegészítője
  • Egyéni és csoportos alkalmazás pszichoszomatikus orvoslásban
  • Önismereti csoport eszköze
  • Gyász, lelki trauma feldolgozására (pl.: kreatív-expresszív művészetterápia)
  • Erős érzelmi gátoltság oldására (pl.: receptív zene, dráma terápia)
  • Hivatási fejlesztés, "coaching" (pl.: tánccal, zenével, szerepjátékkal motivációk kialakítása)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Dr. Czeizel Endre - Hátrány -e a kivételes szellemi képesség? - Leendő Kutatóorvosok Társasága. sites.google.com. [2016. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 29.)
  2. ↑ Egyéb művészetterápiás csoportok | Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület. www.mmszke.hu. [2016. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 29.)
  3. ↑ Archivált másolat. [2016. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 29.)
  4. ↑ Archivált másolat. [2016. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 29.)
  5. ↑ Archivált másolat. [2016. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 29.)
  6. ↑ Archivált másolat. [2016. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 29.)

Források[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Művészetterápia&oldid=26234073”