Levélvágó hangyák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Levélvágó hangya szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Levélvágó hangyák

A levélvágó hangyák a hangyák (Formicidae) egyik nem rendszertani, hanem a köznyelvben hasonló életmódjuk alapján összevont csoportja.

Előfordulásuk[szerkesztés]

Többségüket a bütyköshangyaformák (Myrmicinae) alcsalád levélvágóhangya-rokonúak (Attini) nemzetségébe sorolják.

Dél-Amerika trópusi erdőiben élnek; a mérsékelt égövbe nem terjedtek át (Foitzik–Fritsche, p.17.).

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]

Arról is nevezetesek, hogy munkásaiknak termete és alakjai igen különbözők. A legismertebb közülük a barnásfekete Atta cepalothes L. nevű faj, amelyet a bennszülöttek szaubának neveznek.

Életmódjuk[szerkesztés]

A gombatenyésztő hangyák állama igen népes szokott lenni. Óriási bolyukat, amelynek több százezer egyén a lakója, az erdőnek árnyékos, nedves talajára építik. Magassága néha a 21–22 m-t is eléri. A gombatenyésztő hangyák vonulatainak igen rossz hírük van, mert időről időre lenyírják a fák és bokrok levélzetét. Ilyenkor a nagyobb termetű munkások ezrei vonulnak ki hosszú csapatokban. A megfelelő növényre felmásznak és azt nagyon gyorsan megkopasztják. Egy-egy hangya éles állkapcsával mintegy 2 cm-es darabot vág ki a növény leveléből, azután a kirágott levélrészt feje fölé emelve beáll hasonló terhet cipelő társainak sorába. Csapatokba rendeződve indulnak vissza otthonukba.

A narancs-, citrom-, mangófákat, illetve a kávécserjéket néha minden levelüktől megfosztva jelentős károkat okoznak. Rettegnek tőlük a paraguayi szőlőtulajdonosok is: előfordult, hogy egyetlen éjszaka minden szőlőtőke leveleit lenyírták. Az Észak-Amerika mérsékelt éghajlatú területein élő Trachymyrmex septentrionalis megelégszik a fenyő tűleveleinek gyűjtésével.

A tudósok sokáig nem tudták, miért gyűjtik a hangyák a leveleket. 1874-ben Thomas Belt (Nicaraguában) és Fritz Müller (Brazília déli részén) egymástól függetlenül derítette ki, hogy azokból gombatáptalajt készítenek:[1] otthon a major dolgozók szétrágják és pépszerű anyaggá dolgozzák fel a behordott leveleket. Ebbe a pépszerű anyagba oltják be azután egy bizonyos gomba fonalait. Az ilyen gombatenyészet külsőleg olyan, mint a fürdőszivacs: puha anyagában nemcsak járatokat alakítanak ki, de fiasító-ivadékgondozó kamrákat is. A péppé rágott levélanyagot behálózzák a gomba fonalai. A gombatenyésztő hangyák kizárólagos táplálékai e gombák kinövő és „karalábéknak” nevezett gömböcskék. A dolgozók többsége állandóan az ürülékével trágyázott gombatenyészetet ápolja. Ügyelnek arra, hogy idejében elmetsszék a felfelé növő hyphákat; e metszések helyén fejlődnek a kis tápláló „karalábék”.

Szaporodásuk[szerkesztés]

Az óriási királynő a kamrájában fekszik és petét rak. A lányai etetik; a "dadák" a petéről gondoskodnak és a lárvákat etetik. A törpe dolgozók tisztán tartják a királynőt. Mielőtt a hangya rajzáskor elhagyná a bolyt, hogy új telepet alapítson, a szájában egy tasakban elrejt egy darab gombát. A párzás után új lakóhelyet ás, elülteti a gombafonadékot, és soha többé nem látja a napfényt. A gomba trágyázásához használt ürülékének jobb minősége érdekében az elsőnek lerakott peték 90%-át megeszi. A dolgozók kikeléséig a lárvákat az anya eteti, ezután már csak a peterakással foglalkozik.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Brehm Alfréd: Az állatok világa I–XIX. Klebelsberg Kuno bevezetésével. Szerkesztette: Leidenfrost Gyula, Dr. Éhik Gyula, Steche Ottó, Dr. Gelei József. Fordította: Dr. Bartucz Lajos, Dr. Vasvári Miklós, Dr. Wagner János. Átdolgozott, az új felfedezésekkel és a magyar vonatkozásokkal kiegészített új kiadás. Christensen és Társa Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1929–1933. → reprint kiadás: Kassák Kiadó, Budapest, 1992–1998, ISBN 963-776-522-0