Laposhasú pikó

Laposhasú pikó
	Kifogott példány
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
	Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Csontos halak (Osteichthyes);
Osztály:	Sugarasúszójú halak (Actinopterygii);
Rend:	Pikóalakúak (Gasterosteiformes);
Alrend:	Gasterosteoidei;
Család:	Pikófélék (Gasterosteidae);
Nem:	Pungitius; (Coste, 1848)
Faj:	P. platygaster;
Tudományos név
	Pungitius platygaster; (Kessler, 1859)
Szinonimák
	Gasterosteus platygaster Kessler, 1859; Gasterosteus platygaster aralensis Kessler, 1877; Gasterosteus platygaster caucasicus Kessler, 1877; Gasterosteus platygaster danubica Steindachner, 1899; Gasterosteus platygaster kessleri Yakovlev, 1870; Gasterosteus platygaster niger Yakovlev, 1870; Gasterosteus pungitius niger Yakovlev, 1870; Pungitius platygaster aralensis (Kessler, 1877); Pygosteus platygaster nuda Berg, 1905;
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Laposhasú pikó témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Laposhasú pikó témájú kategóriát.

A laposhasú pikó (Pungitius platygaster) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a pikóalakúak (Gasterosteiformes) rendjébe, ezen belül a pikófélék (Gasterosteidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés]

A laposhasú pikó elterjedési területe a sekély, dús növényzetű vizek a Fekete-, Azovi- és Kaszpi-tenger brakkvízövezetében, valamint az Aral-tóban. Előfordul édesvizű tavakban is, például az Urál környéki Karkal-tóban. A Dunában Belgrádig hatolt fel.

Megjelenése[szerkesztés]

A hal testhossza 4-6 centiméter, legfeljebb 7 centiméter. Hátán 7-12, általában 8-9 szabadon álló, hátrafelé irányuló, mozgatható tüske van, amelyek a farokállású hátúszó lágy sugarú része előtt helyezkednek el. Hasúszóin erős, fogazott tüskék vannak. Fején és testén nincsenek pikkelyek, csak a jól fejlett oldalvonal mentén van egy sor vékony csontlemez, amelyek nem terjednek ék alakban a faroknyélre. Háta kékeszöld, hasa ezüstszínű, zöld fémfénnyel.

Életmódja[szerkesztés]

Tápláléka gerinctelen állatok, például apró rákok és rovarlárvák.

Szaporodása[szerkesztés]

Április - májusban ívik. A hím egy általa készített fészekben őrzi és gondozza az ikrákat és az ivadékot.

Források[szerkesztés]

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. december 31.)
Édesvízi halak. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 547 140 8

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap