Ugrás a tartalomhoz

Lancaster 1346-os hadjárata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lancaster 1346-os hadjárata
Összecsapás korabeli ábrázolása
Összecsapás korabeli ábrázolása

KonfliktusSzázéves háború
Időpont1346. szeptember 12.1346. november
HelyszínA Francia Királyság déli része
EredményAngol győzelem
Szemben álló felek
Anglia Francia Királyság
Parancsnokok
Henrik lancasteri herceg
Ralph, Stafford grófja
János, Armagnac grófja
Veszteségek

Lancaster hercegének 1346-os franciaországi hadjárata a százéves háború egyik tipikus fosztogató akciója (a franciából átvett kifejezéssel chevauchée) volt, amelyet az egyesült angol-gascogne-i sereg hajtott végre.

Előzmények

[szerkesztés]
III. Eduárd 1346-os hadjárata

III. Eduárd angol király és serege 1346. július 13-án Normandiában, La Hogue-nál partra szállt. Az uralkodó fosztogató akciókat indított a gazdag városok ellen, amelyek közül soknak még városfala sem volt. A katonák minden mozdíthatót elraboltak, az embereket megölték, amit maguk mögött hagytak, azt felégették. Kifosztották és felgyújtották Cherbourg-t, Barfleurt és Montebourg-t.[1] Július 26-án elfoglalták Caent, és három nap alatt háromezer lakost gyilkoltak meg. A zsákmányt és az értékes foglyokat Angliába küldték.[2]

Eduárd ezután Párizs felé indult, majd Poissynál állt meg, látótávolságban a fővárostól. Eduárd nem akarta megtámadni a várost, hiszen fő céljai teljesültek, kiszorította a franciákat Aquitániából és Bretagne-ból. Az angolok észak felé vonultak vissza, szokásuknak megfelelően mindent elpusztítva. VI. Fülöp sürgetésére, fia, a későbbi II. János francia király felhagyta az ország délnyugati felén fekvő Aiguillon ostromát, és apja segítségére vonult észak felé.

A fáradt angol sereg Crécy-en-Ponthieu közelében letáborozott, és bevárta VI. Fülöp francia király őket üldöző jóval nagyobb seregét. Az angolok 1346. augusztus 26-án a crécyi csatában döntő vereséget mértek a franciákra, majd Calais-hoz vonultak, és szeptember 4-én megkezdték a város kiéheztetését.[3][4] A franciák szinte minden fegyverforgató férfit a Calais környéki vidékre és a flamand határra vezényeltek, de így sem tudták megállítani Warwick grófját és a hozzá csatlakozó flamandokat Thérouanne elfoglalásában szeptember 19-én. Ezután az angolok és szövetségeseik Boulogne-tól az Aa-folyóig feldúlták Artois-i grófságot. Az angolok egy hónap alatt mindent felégettek és elpusztítottak, amit tudtak.[5]

A francia király tehetetlen volt, a kincstár kiürült. A pénz és felszerelés nélkül érkező katonai sorozókat düh fogadta az északi városokban. A gazdagabb templomok, kolostorok felajánlották kincseiket a hadsereg felállításához, az erődítmények felújításához. A besorozott katonák közül sokan dezertáltak, mert nem kaptak zsoldot. János és serege távozása lehetőséget kínált a déli erődítményekbe beszorított angoloknak arra, hogy fosztogató hadjáratot indítsanak. [5]

A hadjárat

[szerkesztés]
Lancaster hadjárata
Henrik lancasteri herceg a Térdszalagrend lovagja

János, normandiai herceg távozása Aiguillonból katasztrofális hatással volt a francia pozíciókra Périgord-ban és Agenais jelentős részén. Megtartották néhány erősségüket a Garonne völgyében, de az angolok uralták a Lot völgyét. A területen maradt kis létszámú francia csapatok parancsnoka János, Armagnac grófja lett. Mivel a katonák és pénz gyűjtésére tett kísérleteit többször ellehetetlenítették az uralkodó utasításai, három hónappal kinevezése után már lemondásával fenyegetőzött.[6]

1346. szeptember 4-én az angol és gascogne-i hadsereg parancsnokai La Réole várában beszélték meg a haditervet. Mivel tudták, hogy nem számíthatnak komoly, szervezett ellenállásra, a sereget három részre osztották. A Főesperes néven ismert Gaillard de Durfort kapta feladatul Agenais grófság védelmét és az attól keletre eső területek fosztogatását. A gascogne-i katonák többsége a két albreti herceg, Bérard és Bernard-Aiz parancsnoksága alatt a Garonne-tól délre fekvő területekre indult, míg Henrik lancasteri herceg egy hosszú északi irányú hadjáratot tűzött ki célul.[6]

Lancaster 1346. szeptember 12-én indult ezer páncélos lovaggal és számos lóra ültetett gyalogossal La Réole-ból. A páncélosok fele, a gyalogosok többsége gascogne-i volt. A morál magas volt, a gascogne-iak még azt is vállalták a zsákmány reményében, hogy az első hónapban ingyen szolgálnak.[6] A herceg célja az volt, hogy mélyen behatol az északi területekre, elvágja az utánpótlási útvonalakat, és addig rombolja a védők morálját, amíg azok nagyobb erőfeszítések nélkül is megadják magukat. Fő célpontja Poitiers, a gazdag közép-franciaországi város volt.[7]

A sereg nyolc napon át masírozott észak felé a Charente-folyóig. Szeptember 20-án megérkeztek Châteauneufhöz, mindössze 15 kilométerre Angoulême-hez. Helyreállították a hidat, amelyet a helyiek leromboltak, és a herceg tett egy kitérőt Saint-Jean-d’Angélybe, hogy angol foglyokat szabadítson ki. Szeptember 22-én a városka az első rohamra elesett. A katonák kifosztották a települést, majd szeptember 30-án, helyőrséget hátrahagyva tovább meneteltek. Október 2-án vagy 3-án ellenállás nélkül bevették Lusignant.[8]

Poitiers tömve volt menekültekkel, templomai roskadoztak a saját és a környékbeli kolostorok kincseitől. A város jó elhelyezkedése ellenére könnyen elfoglalható volt, ugyanis falai öregek voltak, és helyenként csak földsáncok védték. Az angolok október 3-án érkeztek, és azonnal rohamot indítottak, amely a gyenge védelem ellenére elbukott. Másnap azonban a védelem egy másik pontján, a város keleti részén az angolok betörtek a fal mögé, és rettenetes mészárlást rendeztek. Aki tudott, elmenekült, a támadók pedig az egész várost kifosztották. Az angolok egy olyan szakaszon hatoltak be a városba, amelynek fallal való védelméről évek óta tartott a jogi vita a polgárok és az elöljáróság között. A vérfürdőnek nagyjából 600 áldozata volt.[9]

Poitiers környéke hasonlóan védtelen volt, mint a város. Szeptemberben VI. Fülöp kapkodva utasítást küldött a helyi elöljáróknak három város – Niort, Saint-Maixent és Fontenay-le-Comte – falainak megerősítésére, hogy azok befogadhassák a menekülteket. A parancs legfeljebb az angolokkal együtt érkezhetett meg.[10] A kegyetlenkedések hírére sok település küldötte még azelőtt felkereste az angolokat a város kulcsaival, hogy azok a falak elé érkeztek volna.[11]

A herceg október 12. környékén hagyta el Poitierst, és Saintoge-on keresztül Bordeaux felé indult. A sereg kicsi, szervezetlen ellenállással találkozott, gyújtogatott, gyilkolt és fosztogatott. Keményen ellenálltak a Montreuil-Bonnin közelében található királyi pénzverde munkásai. Niort és Saint-Maixent védőinek sikerült visszaverniük az angol rohamokat. Lancaster nem próbálta meg elfoglalni Poitou megyét, csak feldúlta, helyőrséget Lusignanban hagyott egyedül, amelyet könnyen megtarthatónak ítélt. A garnizon parancsnokának Bertrand de Montferrand-t és két fivérét nevezte ki. Ezek a helyőrségek kicsik voltak ahhoz, hogy uralják a környező területet, miután a hadsereg elvonult. Fenntartásuk fő célja az volt, hogy rettegésben tartsák a környéküket, fosztogassák a lakosokat és francia csapatokat kössenek le.[12]

Október második felében az angolok elérték a tengert, és olyan városokat csatoltak az általuk ellenőrzött területekhez, mint Rochefort és Oléron szigete. Miután a herceg november elején visszatért Bordeaux-ba, az újonnan megszerzett terület a helyi angol kormányzat hatáskörébe került, amely megkezdte a sebezhető erődítmények, fallal védett majorságok felújítását, és katonákkal történő ellátását. Ezeket a kicsi helyőrségeket általában az angolokkal együttműködő helyi nemesek vezetésére bízták.[12]

A franciák az angol előrenyomulás ellenére is megőrizték számos erődítményüket a Bordeaux-ból Párizsba vezető út mentén, köztük Saintes-t és Taillebourgot. Sok várat megtartottak a Gironde mentén is, például Blaye-t és Royant. A hadjárat után folyamatos háborúskodás alakult ki a szomszédos angol és francia erősségek között. A harcok miatt a vidék elnéptelenedett, a kereskedelem visszaesett. A katonák fosztogattak, a tehetőseket elrabolták, hogy váltságdíjat kérjenek értük. Mivel a franciák nem tudtak szervezett sereget küldeni a régióba, martalóccsapatokat béreltek fel a területek visszahódítására. Oléront például Royan ura foglalta vissza magánvállalkozásban. Ezek a magánhadseregek később nagyobb pusztítást vittek végbe, mint az angolok.[13]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Desmond Seward 58. oldal
  2. Desmond Seward 59. oldal
  3. Desmond Seward 60. oldal
  4. Desmond Seward 67. oldal
  5. a b Jonathan Sumption 540. oldal
  6. a b c Jonathan Sumption 541. oldal
  7. Jonathan Sumption 542. oldal
  8. Jonathan Sumption 544. oldal
  9. Jonathan Sumption 544-545. oldal
  10. Jonathan Sumption 545. oldal
  11. Jonathan Sumption 546. oldal
  12. a b Jonathan Sumption 547. oldal
  13. Jonathan Sumption 548. oldal

Források

[szerkesztés]