Kripta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Rákóczi-kripta lejárata a kassai Szent Erzsébet-dómban

A kripta (más néven sírbolt[1]) a temetkezőhelyek egyes fajtáinak összefoglaló neve. A kripta (sírbolt) legalább kettő koporsó elhelyezését biztosító al-és felépítményből álló temetési hely. Méretét a befogadó koporsók száma határozza meg. A temető tulajdonosának hozzájárulásával, építési engedéllyel építhető. A kriptának a temetőn belüli elhelyezését a temető tulajdonosa (üzemeltetője) jelöli ki. A tulajdonosnak a hozzájárulást meg kell adnia, ha az építtető a sírbolt helyét megváltotta.[2]

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kripta görög eredetű szó.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kezdetben föld alatti temetkezőhelyet jelentett. A középkorban legjellemzőbb típusa a templomok keleti felén, a szentély alatt épült altemplom volt, ahová nemcsak egyházi és világi méltóságokat temettek, de ott őrizték a fontosabb ereklyéket is.

Később így kezdték nevezni a temetőkben főleg családok, illetve világi személyek számára épített sírboltokat is.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről