Koszmosz–45

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Koszmosz–45
Típus Zenit-4
Indítás dátuma 1964. szeptember 13.
Indítás helye Bajkonuri űrrepülőtér, 1. indítóállás
Hordozórakéta Voszhod hordozórakéta
COSPAR azonosító1964-055A
SCN00880

A Koszmosz–45 (oroszul: Космос 45) a Koszmosz műhold a szovjet műszeres mesterséges műhold-sorozat tagja. Kísérleti meteorológiai műhold.

Küldetés[szerkesztés]

A repüléscélja tesztelni a beépített műszaki-meteorológiai rendszert. Tesztelni a televíziós kamerák (felhőfényképezőgépek), az IR (sugárzásmérő) és a telemetriai (adatrögzítő, adat tároló, adat továbbító) rendszert.

Jellemzői[szerkesztés]

A VNII EM (oroszul: Всесоюзный научно-исследовательский институт электромеханики (ВНИИ ЭМ) филиал) tervezte, építette. Üzemeltetője a moszkvai (Госкомитет СССР по гидрометеорологии) intézet.

1964. szeptember 13-án a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Vosztok–2 (8А92) típusú hordozórakétával juttatták Föld körüli, közeli körpályára. A 89,6 perces, 64.9 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 200 kilométer, az apogeuma 316 kilométer volt. Hasznos tömege 4000 kilogramm. Szabványosított, könnyű tudományos-kutató műhold. Áramforrása kémiai, illetve a felületét burkoló napelemek energia hasznosításának kombinációja (kémiai akkumulátorok-, napelemes energiaellátás – földárnyékban puffer-akkumulátorokkal). Földre orientálr, stabilitását girioszkóp biztosította. Felépítése hengeres, átmérője 1.4 méter, magassága 5 méter, kettő napelemtáblája 10 méterre kinyúló.

Mérési feladata, műszerezettsége megegyezett a Koszmosz–44-el. A Föld felső atmoszférája fontos szerepet játszik a felszíni és a műholdas kommunikációban és navigációban, sűrűsége befolyásolja az alacsony Föld körüli pályán (LEO) keringő műholdak élettartamát. A fedélzeten elhelyezett rádióadók által sugárzott jelek fáziskülönbségének méréséből következtetéseket lehet levonni az ionoszféra szerkezetéről. Az éjszakai ionoszféra F-rétege magasságbeli és kiterjedésbeli inhomogenitásainak mérése a 20 MHz-es fedélzeti adó jeleinek fluktuációváltozásaiból történt.

Az infravörös fényképezési technika újra eredményesnek bizonyult, sikeresen visszahozta a filmtároló kazettákat. A Földről kiinduló sugárzás spektrumának mérése 7-38 mikrométer hullámhossztartományban, kétcsatornás, diffrakciós monokromátorral. A monokromátor optikai tengelyét a helyi függőlegesre orientálták. A mérés térbeli felbontóképessége 10 kilométer volt. Összesen 1278 spektrumfelvételt készített.

1964. szeptember 18-án 5 nap szolgálat után, földi parancsra belépett a légkörbe és hagyományos – ejtőernyős leereszkedés – módon visszatért a Földre.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Elődje:
Koszmosz–44

Koszmosz-program
1964

Utódja:
Koszmosz–46