Kis viaszmoly

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kis viaszmoly
Kis viaszmoly (Achroia grisella)a kölni állatkert gyűjteményében
Kis viaszmoly (Achroia grisella)
a kölni állatkert gyűjteményében
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Öregrend: Lepkealakúak
(Lepidopteroidea)
Rend: Lepkék (Lepidoptera)
Alrend: Valódi lepkék (Glossata)
Alrendág: Heteroneura
Öregcsalád: Pyraloidea
Család: Fényiloncafélék (Pyralidae)
Alcsalád: Galériás molyok (Galleriinae)
Nem: Achroia
Faj: A. grisella
Tudományos név
Achroia grisella
Fabricius, 1794
Szinonimák
  • Tinea grisella Fabricius, 1794[1]
  • Galleria aluearia Fabricius, 1798[2]
  • Bombyx cinereola Hübner, 1802[2]
  • Galleria alvea Haworth, 1811[2]
  • Meliphora alveariella Guenée, 1845[2]
  • Tinea anticella Walker, 1863[2]
  • Achroia obscurevittella Ragonot, 1901[2]
  • Acroia major Dufrane, 1930[2]
  • Meliphora alveariella Guenée, 1845[3]
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kis viaszmoly témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kis viaszmoly témájú médiaállományokat és Kis viaszmoly témájú kategóriát.

Achroia grisella hátracsukott szárnyakkal

A kis viaszmoly (Achroia grisella) a valódi lepkék közül a fényiloncafélék (Pyralidae) családjában a galériás molyok (Galleriinae) alcsaládjába tartozó, sajátos életmódú kártevő. A méhkaptárakban él, és használt (bábinges, virágporos) viasszal táplálkozik. Közeli rokonával a nagy viaszmollyal (Galleria melonella) együtt szinte minden méhcsaládban megtalálható, de csak elhanyagolt méhesben tud káros mértékben felszaporodni.

Elterjedése, élőhelye[szerkesztés]

Ma már az egész világon elterjedt; az ember a méhészkedéssel hurcolta szét. Hazánkban is mindenhol megtalálható. A kaptáron kívül a félretett lépeket is tönkreteszi. Tipikusan mérsékelt égövi élőlény, de a szubtrópusokon és trópusokon is megél, ahol egész évben szaporodhat. Észak-Amerikában először 1806-ban figyelték meg. Becslések szerint az általa okozott kár 5 millió US dollár.

Megjelenése[szerkesztés]

Szinte egyszínű ezüstös fényű szürke, szárnyai fényes sötétbarnák. A szárny fesztávolsága 16–22 mm. Az első potrohszelvényének hasi oldalán páros timpanális szerv található. A scolopalszerv ellentétes irányban húzódik.[4]

A hernyók kezdetben fehérek, később szürkévé válnak. Jól fejlett hernyója 15 mm hosszú.[5] Akár 30 mm-re is megnőhetnek.[3]

Életmódja[szerkesztés]

A hernyó a kaptárak viaszában él. 2-5 hónap alatt fejlődik ki. A hernyó telel át; hidegben nem táplálkozik. A fiasítást is körülhálózza, így a méhek nem tudják lefedni a sejtet. A behálózott méh nem tud kikelni, a sejtben pusztul el. Ha mégis kikel, akkor a lába vagy a szárnya csonka. A régi viaszt jobban kedveli a frissnél, de ha a szükség úgy hozza, akár szárított gyümölcsön (különösen almán és mazsolán), reszelt szarun, parafán, rovartetemen, vagy akár finomított cukron is megél.[6] Még puha fába is beássa magát. Virágport, mézet és fiasítást is fogyaszt. A kaptár alján, a szemét között bábozódik be; gubóját pókhálószerű szálból szövi, és szeméttel ragasztja tele. Előfordul, hogy tömeges kártétele miatt a méhek elhagyják a kaptárt. Nálunk évente két nemzedéke van; a nemzedékek összefolynak. A hernyó a kaptárban, fehér gubóban bábozódik. A kifejlett viaszmoly nem eszik, szája csökevényes. Kerüli a fényt, csak napnyugta után repül, és keres magának új helyet. Petéjüket a kaptár rejtett zugaiba, réseibe, keretléceire rakják. A meleg kedvez a fejlődésüknek.

A kis viaszmoly a timpanális szervével hall. Ezzel a 20 és 300 kHz közötti ultrahangokat hallja. A legérzékenyebb tartomány 55 kHz és 80 kHz közötti. Hallja a denevérek ultrahangját (többnyire 20 kHz és 110 KHz között), és a hímek maguk is adnak ki hangokat 70 kHz és 130 kHz között. Ezt a hangot szárnyukkal keltik, és a nőstények közelítik meg a hímet repülve vagy mászva. Hangkeltéskor a szárnyak mozgása a repüléshez hasonlít, de annál kisebb amplitúdójú. Emellett mellékesen feromont is kibocsátanak, ami 1-undekanálból és N-11-cisz-oktadekanálból áll.[7] Ez nem növeli a hímek vonzerejét, a tájékozódás hang alapján történik. A faj a hang ütemezése alapján ismerhető fel.

A denevérek kiáltására elkerülő mozgással válaszolnak, így nem közelítik meg a 60 Hz-nél lassabb szimulált denevérkiáltások forrását. A nőstények szempontjából az a hím vonzó, aki gyors ütemben, hangosan és hosszú aszinkronitási időben szól. Ez utóbbi a bal és a jobb szárnycsapás között eltelt idő. A nőstények a hangosabb hímet keresik, mert az feltehetően közelebb van. A gyors ütem segít megkülönböztetni a hímet a denevértől. Az aszinkronitási idő vitatott, eddig nem sikerült megvizsgálni a szerepét, mivel a laboratóriumi körülmények között tenyésztett egyedek erre már nem voltak érzékenyek.[4] Megfigyelték, hogy ha két hím van egymás közelében, akkor egy darabig ráerősítenek, de mivel ez fizikailag megterhelő, ezért ezek a párbajok 5-10 percig tartanak, de ez a legfontosabb szaka az éjszakának. Ez összevethető a teljes kint töltött idő 6-10 órás hosszával.[8] Miután kirepültek, a hímek a közelben telepszenek le, és hívogatni kezdik a nőstényeket. Azok egy hímmel párzanak, majd visszatérnek a kaptárhoz, hogy lerakják petéiket. Életük során több száz petét rakhatnak. Gyakran látható, amint peterakáshoz készülődnek, de a méhek észreveszik őket, és megölik őket. Ha a család meggyengül, akkor a viaszmolyok átvehetik a hatalmat.

Természetes ragadozóik közé tartoznak a denevérek mellett az Apanteles galleriae élősködő darázs, a valódi fürkészdarazsak több faja, a Bacillus thuringiensis és egy baculovírus.[3]

Védekezés[szerkesztés]

Hernyók

A méhcsaládokat a méhésznek rendszeresen ellenőriznie kell. Ha már látható a kártétel, akkor a családnak csak annyi lépet szabad meghagyni, amennyit jól takar. A gyengébb családok szemetét két hetente takarítani kell az aktív időszakban, fejlődésüket pedig támogatni kell.

A fiasításos lépekből is ki lehet irtani a hernyót. A zsinóros sejtfedelek felbontásával az elrejtőzött hernyók megtalálhatók. A méhtelenített keretekről a hernyók lerázhatók. Ehhez a keretet ferdén kell tartani és többször körbe forgatni, hogy mindig másik léc álljon ferdén felfelé. A szövedékbe gyufát fúrnak, és megforgatják.

Az erősen megrágott részeket a család nem építi újjá, ezért jobb ezeket kivágni. A híg eleséges etetés támogatja az építést és a tisztogatást.

A nyári időszakban a félretett, erős családokhoz be nem férő kereteket 2 hetente kénezni kell. Köbméterenként egyszerre 150-200 g ként kell elégetni, majd egy-két napra bezárni a szekrényt. Kénezés előtt ki kell pergetni azokat a lépeket, amelyekben nyitott méz van, mert a kén-dioxid mérget alkot a mézzel. Beadás előtt a lépeket ki kell szellőztetni. A lépek hűvös, világos, szellős helyen tartva kevésbé molyosodnak. Ezek a körülmények a már bent levő peték, hernyók és bábok fejlődésére is kedvezőtlenek. A kiolvasztásra szánt lépdarabot (sonkolyt) is kénezni kell.

Kén helyett használnak paradiklorobenzént (PDB), és újabban szén-dioxidot is. Ez utóbbi előnye, hogy mézes kereteken is használható. Mindeddig nem tudtak megfelelő csapdát alkotni a molyosodás elkerülésére, csak a hűtés hatásos.

A kisebb lépdarabkák és törmelék eltarthatóságának biztosítására Örösi a következőket ajánlja:

  • Keménnyé gyúrva hűvös, száraz helyen, jól szellőző kosárkában vagy jól záró dobozban.
  • Forró vízbe dobva elpusztulnak a peték. Ezután papírba csomagolva vagy vízüvegbe mártva már nem fogja megtámadni a viaszmoly.
  • Ha sok van a törmelékből, akkor ládában is eltartható keményre döngölve.

Felhasználása[szerkesztés]

Az akvaristák és a terraristák hernyóját és imágóját – a nagy viaszmolyéval együtt – a halak, valamint a kisebb termetű, illetve újszülött hüllők hasznos eleségállatának tartják, és ennek érdekében tenyésztik is. A viaszmollyal táplált állatok hajlamosak az elhízásra – ebből adódóan a viaszmoly kiváltképp az újszülött, illetve lesoványodott állatok táplálékaként optimális.

Források[szerkesztés]

  • Örösi Pál Zoltán: Méhek között
  • Clarke, John Frederick Gates (1986): Pyralidae and Microlepidoptera of the Marquesas Archipelago. Smithsonian Contributions to Zoology 416: 1-485. PDF fulltext (214 MB!)
  • Fauna Europaea (FE) (2009): Achroia grisella. Version 2.4, 2011-JAN-27. Retrieved 2011-MAY-29.
  • Grabe, Albert (1942): Eigenartige Geschmacksrichtungen bei Kleinschmetterlingsraupen ["Strange tastes among micromoth caterpillars"]. Zeitschrift des Wiener Entomologen-Vereins 27: 105-109 [in German]. PDF fulltext
  • Jia, Feng-You; Greenfield, Michael D. & Collins, Robert D. (2001): Ultrasonic Signal Competition Between Male Wax Moths. Journal of Insect Behavior 14(1): 19-33. doi:10.1023/A:1007893411662 PDF fulltext
  • Savela, Markku (2010): Markku Savela's Lepidoptera and some other life forms – Achroia grisella. Version of 2010-Jul-02. Retrieved 2011-MAY-29.
  • Zhou, Yihong; Kuster, Heidi K.; Pettis, Jeffrey S.; Danka, Robert G.; Gleason, Jennifer M. & Greenfield, Michael D. (2008): Reaction Norm Variants for Male Calling Song in Natural Populations of Achroia grisella (Lepidoptera: Pyralidae): towards a Resolution of the Lek Paradox. Evolution 62(6): 1317-1334. doi:10.1111/j.1558-5646.2008.00371.x PDF fulltext Supporting Information
  • "Wax Moth." 2001. Blessed Bee Apiaries Incorporated. 07 Oct. 2006
  • http://www.blessedbee.ca/encyclopedia/honeybees/diseases/waxmoths.php
  • Wax Moth. MAAREC, 2000. február 1.
  • M. T. Sanford: Wax Moth Control. University of Florida IFAS extension
  1. Don Herbison-Evans, Stella Crossley: Achroia grisella (Fabricius 1794)
  2. ^ a b c d e f g Markku Savela: Achroia Hübner, 1819
  3. ^ a b c =Don Herbison-Evans, Stella Crossley: Achroia grisella (Fabricius, 1794) http://lepidoptera.butterflyhouse.com.au/pyra/grisell.html
  4. ^ a b Björn Ludwar: Verhaltenssuche zur sexuellen Präferenz der Kleinen Wachsmotte (Achroia grisella). Diplomarbeit, Friedrich-Alexander-Universität, Erlangen-Nürnberg, 1999
  5. Örösi
  6. Grabe (1942), Clarke (1986)
  7. Ashraf M. El-Sayed: Semiochemicals of Achroia grisella, the Lesser wax moth
  8. Jia et al. (2001)

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Kleine Wachsmotte című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a szócikk részben vagy egészben a Lesser wax moth című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]