Kis kárókatona

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Kis kárókatona
Pygmy Cormorant (19511279462).jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 100 000
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Öregrend: Neoaves
Csoport: Passerea
Csoport: Ardeae
Csoport: Aequornithes
Rend: Szulaalakúak (Suliformes)
Család: Kárókatonafélék (Phalacrocoracidae)
Nem: Microcarbo
Faj: M. pygmeus
Tudományos név
Microcarbo pygmeus
(Pallas, 1773)
Szinonimák
  • Phalacrocorax pygmeus (Pallas, 1773)
  • Phalacrocorax pygmaeus
Elterjedés
A kis kárókatona elterjedési területe   költőhely (nyáron)   egész éves   telelőhely   szórványos
A kis kárókatona elterjedési területe
  költőhely (nyáron)
  egész éves
  telelőhely
  szórványos
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kis kárókatona témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kis kárókatona témájú kategóriát.

A kis kárókatona (Microcarbo pygmeus) a madarak (Aves) osztályának szulaalakúak (Suliformes) rendjébe, ezen belül a kárókatonafélék (Phalacrocoracidae) családjába tartozó faj.[1][2]

Rendszerezése[szerkesztés]

A fajt Peter Simon Pallas német zoológus írta le 1773-ban, a Pelecanus nembe Pelecanus pygmeus néven.[3] Sorolták a Phalacrocorax nembe Phalacrocorax pygmaeus néven is.[4]

Előfordulása[szerkesztés]

Dél-Európában, Észak-Afrikában, Dél-Ázsiában (Jáváig és Borneóig) honos. A természetes élőhelye mesterséges és természetes édesvizű tavak és tengerpartok. Vonuló faj.[5]

Kárpát-medencei-előfordulása[szerkesztés]

Magyarországon rendszeres fészkelő 1991 óta, elsősorban a Hortobágyon, március-október hónapokban észlelhető, néha áttelelhet[6]

Megjelenése[szerkesztés]

Testhossza 45–55 centiméter, szárnyafesztávolsága 80-90 centiméter, a hím testtömege 650-870 gramm, a tojóé 565-640 gramm.[6] Feje teteje, nyakszirtje, nyakoldalai rozsdás-barnák. Dolmánya és háta szürkés-fekete alapon bársony-fekete tollszegéllyel rajzolt, többi része, a fénytelen fekete evezők és faroktollak kivételével fénylő sötét fekete. A nászruha finom, keskeny, fehér, pehelyszerű ideiglenes tollakkal ékes. A szeme zöld. Testének csupasz helyei, a csőr és láb feketék.

Életmódja[szerkesztés]

Víz alá bukva keresi a 10-15 centiméteres nagyságú halakat, de elfogyasztja a vízirovarokat és piócákat is.[6] Halastavaknál károkat okoznak.

Szaporodása[szerkesztés]

Más vízimadarak telepei közelébe, nagy nádasokba, ártéri erdők fáira rakják fészkeiket. 4-6 tojáson 27-30 napig kotlanak. Fiókáik fészeklakók.

A tojásai

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés]

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig növekvő. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[5] Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 100 000 Ft.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  2. A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  3. Hand Books the Birds. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  4. Avibase. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  5. a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  6. a b c Mme.hu. (Hozzáférés: 2019. január 18.)

Források[szerkesztés]

  • A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  • Christidis, L., and W. E. Boles. 2008. Systematics and taxonomy of Australian birds. CSIRO Publishing, Collingwood, Victoria, Australia.
  • Gill, F., and D. Donsker (eds.). 2010. IOC World Bird Names (Version 2.4). Available at [1] (Accessed 12 May 2010).
  • Kennedy, M., R. D. Gray, and H. G. Spencer. 2000. The phylogenetic relationships of the shags and cormorants: can sequence data resolve a disagreement between behavior and morphology? Molecular Phylogenetics and Evolution 17: 345-359.
  • Siegel-Causey, D. 1988. Phylogeny of the Phalacrocoracidae. Condor 90: 885-905. Available at [2] (Accessed 13 May 2010).

További információk[szerkesztés]