Ugrás a tartalomhoz

Kis kárókatona

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kis kárókatona
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Magyarországon fokozottan védett
Természetvédelmi érték: 100 000
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Öregrend: Neoaves
Csoport: Passerea
Csoport: Ardeae
Csoport: Aequornithes
Rend: Szulaalakúak (Suliformes)
Család: Kárókatonafélék (Phalacrocoracidae)
Nem: Microcarbo
Faj: M. pygmeus
Tudományos név
Microcarbo pygmeus
(Pallas, 1773)
Szinonimák
  • Phalacrocorax pygmeus (Pallas, 1773)
  • Phalacrocorax pygmaeus
Elterjedés
A kis kárókatona elterjedési területe   költőhely (nyáron)   egész éves   költözési útvonal   telelőhely   szórványos
A kis kárókatona elterjedési területe
  költőhely (nyáron)
  egész éves
  költözési útvonal
  telelőhely
  szórványos
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kis kárókatona témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kis kárókatona témájú kategóriát.

A kis kárókatona (Microcarbo pygmeus) a madarak (Aves) osztályának szulaalakúak (Suliformes) rendjébe, ezen belül a kárókatonafélék (Phalacrocoracidae) családjába tartozó faj.[1][2]

Rendszerezése

[szerkesztés]

A fajt Peter Simon Pallas német zoológus írta le 1773-ban, a Pelecanus nembe Pelecanus pygmeus néven.[3] Sorolták a Phalacrocorax nembe Phalacrocorax pygmaeus néven is.[4]

Előfordulása

[szerkesztés]

Dél-Európában, Észak-Afrikában, Dél-Ázsiában (Jáváig és Borneóig) honos. A természetes élőhelye mesterséges és természetes édesvizű tavak és tengerpartok. Vonuló faj.[5]

Kárpát-medencei-előfordulása

[szerkesztés]

Magyarországon rendszeres fészkelő 1991 óta, elsősorban a Hortobágyon, március-október hónapokban észlelhető, néha áttelelhet[6]

Megjelenése

[szerkesztés]

Testhossza 45–55 centiméter, szárnyafesztávolsága 80-90 centiméter, a hím testtömege 650-870 gramm, a tojóé 565-640 gramm.[6] Feje teteje, nyakszirtje, nyakoldalai rozsdás-barnák. Dolmánya és háta szürkés-fekete alapon bársony-fekete tollszegéllyel rajzolt, többi része, a fénytelen fekete evezők és faroktollak kivételével fénylő sötét fekete. A nászruha finom, keskeny, fehér, pehelyszerű ideiglenes tollakkal ékes. A szeme zöld. Testének csupasz helyei, a csőr és láb feketék.

Életmódja

[szerkesztés]

Víz alá bukva keresi a 10-15 centiméteres nagyságú halakat, de elfogyasztja a vízirovarokat és piócákat is.[6] Halastavaknál károkat okoznak.

Szaporodása

[szerkesztés]

Más vízimadarak telepei közelébe, nagy nádasokba, ártéri erdők fáira rakják fészkeiket. 4-6 tojáson 27-30 napig kotlanak. Fiókáik fészeklakók.

A tojásai

Természetvédelmi helyzete

[szerkesztés]

Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig növekvő. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.[5] Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ A Jboyd.net rendszerbesorolása. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  2. ↑ A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  3. ↑ Hand Books the Birds. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  4. ↑ Avibase. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  5. ↑ a b A faj adatlapja a BirdLife International oldalán. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  6. ↑ a b c Mme.hu. (Hozzáférés: 2019. január 18.)

Források

[szerkesztés]
  • A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2019. január 18.)
  • Christidis, L., and W. E. Boles. 2008. Systematics and taxonomy of Australian birds. CSIRO Publishing, Collingwood, Victoria, Australia.
  • Gill, F., and D. Donsker (eds.). 2010. IOC World Bird Names (Version 2.4). Available at [1] (Accessed 12 May 2010).
  • Kennedy, M., R. D. Gray, and H. G. Spencer. 2000. The phylogenetic relationships of the shags and cormorants: can sequence data resolve a disagreement between behavior and morphology? Molecular Phylogenetics and Evolution 17: 345-359.
  • Siegel-Causey, D. 1988. Phylogeny of the Phalacrocoracidae. Condor 90: 885-905. Available at [2] (Accessed 13 May 2010).

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kis_kárókatona&oldid=26213152”