Josip Bösendorfer
| Josip Bösendorfer | |
| Született | 1876. január 30.[1][2] Lukács |
| Elhunyt | 1957. június 6. (81 évesen)[1] Eszék |
| Álneve | Joza Lukačan |
| Állampolgársága |
|
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | |
| Sírhelye | Saint Anne Cemetery (site XV, class 25, #11)[3] |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Josip Bösendorfer (Lukács, 1876. január 30. – Eszék, 1957. június 6.), horvát történész, múzeumigazgató.[4]
Élete
[szerkesztés]Josip Bösendorfer a Verőce melletti Lukács nevű faluban született 1876. január 30-án. A fiatalságáról nem sokat tudni, gimnáziumi tanulmányait Eszéken végezte. Már gimnazistaként írt verseket, és a Javor Diák Irodalmi Társaság titkára volt.[5] Az érettségi után 1895-ben beiratkozott a Zágrábi Egyetem Bölcsészeti Karára, ahol történelmet és földrajzot tanult, egy magyar zászló elégetése miatt azonban még ebben az évben kénytelen volt Grazban, Bécsben és Prágában folytatni tanulmányait. [6][4][5]
Néhány jelentős cikke jelent meg Bécsben a Fremdenblattban és Wiener Allgemeine Zeitungban, valamint Zágrábban a Hrvatska domovina, és a Vienac nevű folyóiratokban a független Horvát Királyságról, a frankok és a horvátok harcáról Ljudevit Posavski idejében, valamint Görögország történetéről az 1821-es felkeléstől fogva.[6][5] Közvetlenül a diploma megszerzése után, 1899-ben védte meg doktori disszertációját, melyet a Zrínyi-Frangepán összeesküvésről írt, majd a következő évben letette a professzori vizsgát.[4]
Első tanári állása Zágrábban volt az 1898/99-es tanévben, majd egy év után visszatért Eszékre ahol 1900 és 1916 között gimnáziumi tanárként dolgozott. 1917-ben a gimnázium igazgatójává nevezték ki, mely tisztséget 1922-ig töltötte be, amikor Svetozar Pribićević oktatási miniszter politikai okokból leváltotta.[6][5] Nyugdíjba vonulásáig, 1932-ig továbbra is a gimnázium tanára volt, 1914 és 1939 között pedig városi képviselőként is tevékenykedett.[4] Nyugdíjazása után a Mursai Régészeti Társaságban dolgozott, melynek gyűjteményét rendezte és több régészeti tárgyú dolgozat szerzőjeként is közreműködött. Franjo Buntak halála után 1941-ben átvette az eszéki Szlavóniai Múzeum igazgatói posztját. 1946-ban az eszéki erődben lévő helyiségbe költöztette.[5] Bösendorfer a második világháború után is, egészen 1949-ig maradt a múzeum igazgatói posztjában és utána is a múzeumhoz kötődött, 1957. június 6-án bekövetkezett haláláig.[6]
Tudományos munkássága
[szerkesztés]Bösendorfer termékeny munkásságával és tekintélyes tudományos folyóiratokba írt cikkeivel már korán felhívta magára a tudományos közvélemény figyelmét. 1930-ban a müncheni, 1932-ben a bécsi, 1934-ben a jugoszláv akadémia tagjává választották.[6][5] Leginkább Eszékhez kötődő műveket írt. Művei alapos forráselemzésen alapulnak és a tudományos feldolgozás legmagasabb szintjéhez tartoznak. „Crticama iz slavonske povijesti” (Vázlatok a szlavóniai történelemből) című művében (1910) lehetővé tette az olvasó számára, hogy teljes képet nyerjen Szlavónia történetéről a középkortól egészen az oszmánok bejöveteléig.[6] A szlavóniai topográfiának e részletes tárgyalása után már senki sem vitatta Bösendorfer munkásságának nagyszerűségét. Az utolsó nagy munkája az „Agrarni odnosi u Slavoniji” (Agrárkapcsolatok Szlavóniában), mindenekelőtt a feudalizmus fejlődésére világít rá a törökök megérkezéséig, második része pedig III. Károly és Mária Terézia szlavóniai urbáriumait tárgyalja a 18. században. Érdekes, hogy Bösendorfer több elismerést kapott ezért a munkájáért jogászok és közgazdászok körében, mint a történésztársaktól.[6]
A történetírói munka mellett Bösendorfer érdeme, hogy megóvta a Szlavóniai Múzeum gyűjteményét azzal, hogy megakadályozta annak 1945 utáni Zágrábba költöztetését.[6] Kutatómunkája megalapozta a szlavóniai történelem jövőbeli kutatását. Egyike volt azon keveseknek, akiknek volt ereje visszatérni szülőföldjükre. A legfényesebb alkotói időszakát Eszéken töltötte abban a korban, amikor még nem volt jövedelmező a horvát történelemmel foglalkozni. Munkássága jelentősen hozzájárult a történetírás fejlődéséhez Szlavóniában.[6]
Főbb művei
[szerkesztés]- "Zavjera Petra Šubića-Zrinskoga, bana hrvatskoga (1664–1671)". Zagreb 1898.
- "Kraljevska povelja kojom se Osijek povisuje na stepen slob. i kralj. grada". Osijek 1909.
- "Crtice iz slavonske povijesti", Osijek, 1910.
- "Kako je Osijek postao kr. i slob. grad 1809", "Narodna starina", 1929.
- "Franjevci u Osijeku", Osijek, 1932.
- "Počeci umjetnosti u Osijeku", Osijek, 1935.
- "Slavonski spahija i kmet", "Spomenica M. Dolencu", Ljubljana, 1936.
- "Liječništvo i ljekarništvo u Osijeku", Osijek, 1936.
- "Nešto malo o našoj Baranji", Osijek, 1940.
- "Agrarni odnosi u Slavoniji", Zagreb, 1950.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- ↑ Aladić: Dubravko Aladić: Josip Bösendorfer – zaboravljeni povesničar. Essehist, časopis studenata povijest i drugih društveno-humanističkih znanosti, III. évf. 3. sz. (2011) 131. o. Hozzáférés: 2022. április 13.
- ↑ Hrvatska encikopedija: Hrvatska enciklopedija: Bösendorfer, Josip. http://www.enciklopedija.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (Hozzáférés: 2022. április 13.)
- ↑ Proleksis: Proleksis enciklopedija: Bösendorfer, Josip. http://www.proleksis.lzmk.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (Hozzáférés: 2022. április 13.)
- ↑ Pinterović: Danica Pinterović - Hrvtaski biografski leksikon: Bösendorfer, Josip. hbl.lzmk.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (1989) (Hozzáférés: 2022. április 13.)