Ljudevit Posavski
Ljudevit Posavski | |
Ljudevit szövetséget köt a karantánokkal. (J. F. Mücke festménye) | |
Született | nem ismert Dalmácia |
Elhunyt | 823 Dalmácia |
Szülei | Vojnomir |
Foglalkozása | arisztokrata |
A Wikimédia Commons tartalmaz Ljudevit Posavski témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ljudevit, vagy Ljudevit Posavski (latinul: Liudewitus) 810-től 823-ig az alsó-pannóniai szlávok hercege volt.[1] Birodalmának fővárosa Sziszek volt.[2] A pannóniai szlávok uralkodójaként fellázadt a frank uralom ellen. A frankok elleni háború elvesztése után délre, feltehetően Dalmáciába menekült, előbb egy ismeretlen szerb zsupánhoz (történelmi viták témája), majd Ljudemisl horvát uralkodóhoz, aki hitszegő módon megölte.[3]
Felkelés a frankok ellen
[szerkesztés]A felkelés előzményeként 818-ban Ljudevit küldte követeit Heristalba Jámbor Lajos császárhoz.[4] A követek leírták azokat a borzalmakat, amelyeket Cadolah friuli őrgróf (800-819) és emberei vittek véghez Pannóniában, de a frank uralkodó visszautasította a békét. Erre válaszul Ljudevit 819-ben lázadást szított frank uralkodó ellen.[5] Jámbor Lajos császár (814-840) Cadolah-t küldte a lázadás leverésére. A Cadolah vezette frank határmenti erők tovább portyáztak a területen, és kínozták a lakosságot, különösen a gyerekeket. Amikor 819-ben Cadolah vezette frankok ismét visszatértek, a pannóniai szlávok sereget gyűjtöttek, és a frank seregre vereséget mértek.[6] Cadolah-nak vissza kellett vonulnia Friuliba, ahol hamarosan belehalt betegéségbe.[2]
819 júliusában az ingelheimi zsinaton Ljudevit követei fegyverszünetet ajánlottak fel, de Lajos császár visszautasította, és további engedményeket követelve tőle. Ljudevit nehéz helyzetében szövetségeseket kezdett gyűjteni.[6] Eredeti szövetségese Borna horvát fejedelem (Dux Dalmatiae et Liburniae) volt, a frank uralkodó azonban megígérte Bornának, hogy Pannónia hercegévé teszi, ha segít a frankoknak leverni Ljudevit lázadását, melyet Borna elfogadott. Ljudevit a karintiai és karniolai szlávok körében talált segítséget, akik a friuli őrgrófság szomszédaiként ugyanúgy veszélybe kerültek, mint a pannóniaiak. A Timok völgyében élő timocsánok is csatlakoztak hozzá, mert a szomszédos bolgárok veszélyeztették őket.[2]
A frankok még ugyanabban az évben újabb sereget küldtek az új friuli őrgróf, Baldric friuli herceg vezetésével, hogy ütközzenek Ljudevittel, aki újabb karintiai csapatokat toborzott a Dráva mentén. A frank erők számbeli fölényben voltak, így Ljudevit és embereit Karniolából visszavetették a Dráván túlra. Ljudevitnek vissza kellett vonulnia birodalma központi részeire. Baldric nem üldözte Ljudevitet, hiszen neki kellett konszolidálnia a karintiaiakat. Borna serege Ljudevit apósával, Dragomuž-zsal és csapataival megerősítve délnyugat felől közeledett. A kulpai csata hevében saját gackai csapatai is elhagyták Bornát, és átálltak Ljudevit oldalára, miközben vezérüket, Dragomužt megölték.[7] Borna is csak testőrei segítségével menekült a harctérről.[7]
Erre Ljudevit megragadva az alkalmat decemberben betört Dalmáciába, és rajtaütött Borna területein. Borna még túl gyenge volt, ezért a dalmáciai sereg a felmorzsolást választotta a pannóniai erők kimerítésére. Kemény tél érkezett a dombvidékre, mely Ljudevitot visszavonulásra kényszerítette. Borna frank császárhoz intézett jelentései szerint Ljudevit súlyos veszteségeket szenvedett, 3000 katonát, több mint 300 lovat és sok élelmet veszített. .[7]
820 januárjában Aachenben Borna szövetséget kötött a frank császárral. A terv az volt, hogy Ljudevit birodalmát három oldalról közös támadással leverjék.[7] Amint a tél visszavonult, hatalmas frank seregek gyűltek össze Itáliában, Kelet-Franciaországban, Bajorországban, Szászországban és Alemanniában, amelyek tavasszal egyszerre támadták meg Ljudevit földjeit.[2] Az északi frank csoport Bajorországból Pannónián át vonult át, hogy a Dráva folyó mentén támadjon. Ljudevit erői sikeresen megállították ezt a hadsereget a folyónál. A déli csoport az Aquileiából Emonába vezető úton haladt át az Alpokon át. velük szemben Ljudevit ismét sikeres volt, mivel megállította őket, mielőtt átkeltek az Alpokon.[8] A központi sereg Tirolból Karniolába vonult. Ljudevit háromszor próbálta megállítani az előretörést, de minden egyes alkalommal számbeli előnyüket kihasználva a frankok győztek. Amikor ez a hadsereg elérte a Drávát, Ljudevitnek vissza kellett húzódnia birodalma szívébe.[8]
A frank fősereg utat nyitott a déli és az északi sereg előtt, így a frank erők most együttes támadást indítottak. Ljudevit arra a következtetésre jutott, hogy minden ellenállás hiábavaló lenne, ezért visszavonult egy erődhöz, amelyet egy erősen megerősített domb tetejére épített, miközben emberei a környékbeli erdőkben és mocsarakban kerestek menedéket. [8] Ljudevit nem tárgyalt a frankokkal. A frankok végül visszavonultak földjéről, miután soraikat jelentősen megritkította a Dráva mocsaraiban elkapott betegség. A karintiai szlávok elvesztették belső függetlenségüket, és kénytelenek voltak elismerni Balderic friuli őrgrófot uralkodójukként, míg néhányan hűek maradtak Ljudevithez.[8] Borna herceg 821-ben halt meg, utódja Ljudevit unokaöccse, Vladiszláv lett. Lajos császárt 821 februárjában az aacheni zsinat elismerte Dalmácia és Liburnia hercegének. [9]
A zsinaton a császár ismét megvitatta a Ljudevit elleni háborús terveket. A frankok úgy döntöttek, megismétlik a támadást, és ismét három oldalról nyomulnak Ljudevit területei felé. [9] Ljudevit látva, hogy nyílt terepen nem tud harcolni a frankokkal, ezért hatalmas erődítményeket kezdett építeni. Ebben Fortunat velencei pátriárka segítette, aki építészeket és kőműveseket küldött hozzá Olaszországból. A 822-es utolsó frank invázió során Fortunat, aki Ljudevit támogatója volt, Zárába menekült száműzetésébe.
Ljudevit menekülése
[szerkesztés]Einhard, a Frank Évkönyvek írója szerint a végső frank támadást követően Ljudevit 822-ben sziszeki székhelyéről a szerbekhez menekült (Siscia civitate relicta, ad Sorabos, quae natio magnam Dalmatiae partem obtinere dicitur, fugiendo se contulit).[10][11] Ljudevit később megölte a helyi szerb zsupánt, aki befogadta, és ideiglenesen átvette az uralmat a területén.[12]
Az elsődleges forrásokban említett szerbek elhelyezkedése és természete a 19. század óta foglalkoztatja a történészeket. Tadija Smičiklas nem kísérelte meg meghatározni azt a területet, ahová Ljudevit menekült, míg Vjekoslav Klaić azt írta, hogy Száván és Bosznán túl van.[10] Ferdo Šišić az „ad Sorabos” területét Száva és Vrbas délkeleti részére, a dalmát horvátok közelébe tette. Vladimir Ćorović ugyan megemlítette a szerbekhez tartó menekülést, de nem fejtette ki bővebben. A Školska knjiga által kiadott 1953-as "Jugoszlávia népeinek története" láthatóan fiktív részletekkel egészítette ki az eredeti történetet. Sima Ćirković úgy gondolta, hogy egyetértés van abban, hogy a hely valahol Boszniában van, de a pontos helyszínekre vonatkozó állításokat spekulációnak nevezte. Nada Klaić úgy gondolta, hogy az a hely, ahová Ljudevit menekült, valójában az Una folyó melletti Srb középkori megye volt.[13] Relja Novaković elemezte Einhardot, és arra a következtetésre jutott, hogy a terület valahol Kozara, Grmeč, Una és Kupa közelében lehet.[14] Ivo Goldstein elismerte és elfogadta azt az elméletet, hogy a hely Srb megye területén található, de tiltakozott a szűkös történelmi feljegyzések félreértelmezése ellen.[15] Radoslav Katičić az elmélet ellen érvelt, és Tibor Živković is egyetértett vele.[16] Mladen Ančić szerint Dalmácia 822-ben és 833-ban történő említése régi földrajzi kifejezésként a frank évkönyv szerzői által, „Pars pro toto” volt, homályos felfogással, hogy valójában mire is utal ez a földrajzi kifejezés.[17]
John Van Antwerp Fine Jr. szerint nehéz volt szerbeket találni ezen a területen, mivel a bizánci források a déli partra korlátozódtak, de lehetséges, hogy a többi törzs között létezett szerbek egy törzse vagy kisebb törzseinek csoportja.[18] Živković 2011-es latin szövegértelmezése szerint sziszeki és horvátországi ügynökeik által a frankoknak adott másodkézből származó beszámolók azt mutatják, hogy a (római) Dalmácia egyes részei felett valamiféle szerb követelés létezik, hasonlóan az analóg frank követeléshez, de nem feltétlenül a más forrásokból már ismert helyeken kívüli települések.[19] Neven Budak szerint nehéz pontosan meghatározni a helyet az egykori Dalmácia tartományon belül, de valószínűleg Közép- vagy Kelet-Boszniában volt.[20]
Ljudevit halála
[szerkesztés]Nem sokkal a szerbekkel történt incidens után Ljudevit követet küldött a frank udvarba, azt állítva, hogy kész Jámbor Lajos frank császárt legfőbb uralkodójának elismerni. [20] Azonban ismét elmenekült, most Ljudemislhez, Borna nagybátyjához Dalmáciába, ahol az új Vlagyiszlav herceg uralkodott. Végül Ljudemisl áruló módon megölte.[12] [3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Fine 255. o.
- ↑ a b c d Hrvatska enciklopedija
- ↑ a b Scholz 113. o.
- ↑ Scholz 104. o.
- ↑ Škiljan
- ↑ a b Scholz 105. o.
- ↑ a b c d Scholz 106. o.
- ↑ a b c d Scholz 107. o.
- ↑ a b Scholz 108. o.
- ↑ a b Goldstein 235. o.
- ↑ Curta 136-137. o.
- ↑ a b Budak 182. o.
- ↑ Goldstein 237. o.
- ↑ Goldstein 238. o.
- ↑ Goldstein 243-244. o.
- ↑ Živković 153. o.
- ↑ Ančić 32. o.
- ↑ Fine2 35. o.
- ↑ Živković 392-396. o.
- ↑ a b Budak 181-182. o.
Források
[szerkesztés]- ↑ Ančić: Od karolinškoga dužnosnika do hrvatskoga vladara. Hrvati i Karolinško Carstvo u prvoj polovici IX. stoljeća. hrcak.srce.hr. Zadar: Zavod za povijesne znanosti HAZU (1998) (Hozzáférés: 2021. november 21.)
- ↑ Curta: Florin Curta: Southeastern Europe in the Middle Ages, 500–1250. books.google.hu. Cambridge: Cambridge University Press (2006) (Hozzáférés: 2021. november 21.)
- ↑ Fine: John Van Antwerp Fine Jr.: The Early Medieval Balkans: A Critical Survey from the Sixth to the Late Twelfth Century. books.google.hu. Ann Arbor, Michigan: University of Michigan Press (1991) (Hozzáférés: 2021. november 21.)
- ↑ Fine2: John Van Antwerp Fine Jr: (hen Ethnicity Did Not Matter in the Balkans. (hely nélkül): University of Michigan Press. 2010.
- ↑ Goldstein: Ivo Goldstein: Ponovno o Srbima u Hrvatskoj u 9. stoljeću. Historijski zbornik. Savez povijesnih društava Hrvatske, Faculty of Philosophy, XXXVII. évf. 1. sz. (1985) Hozzáférés: 2021. november 21.
- ↑ Hrvatska enciklopedija: Hrvatska enciklopedija: Ljudevit Posavski. www.enciklopedija.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (Hozzáférés: 2021. november 20.)
- ↑ Scholz: Bernhard Walter Scholz: Carolingian Chronicles: Royal Frankish Annals and Nithard's Histories. (hely nélkül): University of Michigan Press. 1970. Hozzáférés: 2021. november 21.
- ↑ Škiljan: Filip Škiljan: Kulturno – historijski spomenici Banije s pregledom povijesti Banije od prapovijesti do 1881. www.ceeol.com. Zagreb: Srpsko narodno vijeće, Arhiv Srba u Hrvatskoj Croatia (2008) (Hozzáférés: 2021. november 21.) ISBN 978-953-7442-04-0
- ↑ Živković: Tibor Živković: On the Beginnings of Bosnia in the Middle Ages. (hely nélkül): Yearbook of the Center for Balkan Studies of the Academy of Sciences and Arts of Bosnia and Herzegovina. 2010.
További információk
[szerkesztés]- Francis Dvornik: The Slavs – They early story and civilization. archive.org. Boston: American Academy of Arts and Sciences (1956)
- Vjekoslav Klaić: Povijest Hrvata, Knjiga Prva. Zagreb: Nakladni zavod Matice hrvatske. 1985. ISBN 9788640100519
- Milko Kos: Zgodovina Slovencev od naselitve do reformacije. Ljubljana: Jugoslovanska knjigarna. 1933.
- Franc Kos: Gradivo za zgodovino Slovencev v srednjem veku. archive.org. Ljubljana: Leonova družba (1902)
- Oto Luthar és mások: The land between – A history of Slovenia. books.google.hu. Frankfurt am Main: Peter Lang (2008)
- Lister M. Matheson: Icons of the Middle Ages: Rulers, Writers, Rebels, and Saints. books.google.hu. ABC-CLIO (2012) (Hozzáférés: 2021. november 20.) ISBN 978-0-313-34080-2
- Peter Štih: Ozemlje Slovenije v zgodnjem srednjem veku: osnovne poteze zgodovinskega razvoja od začetka 6. do konca 9. stoletja. (hely nélkül): Filozofska Fakulteta, Oddelek za Zgodovino. 2001. ISBN 978-961-227-084-1
- Ignacij Voje: Nemirni Balkan: Zgodovinski pregled od 6. do 18. stoletja. Ljubljana: DZS. 1994.