Jean François Chalgrin
| Jean François Chalgrin | |
 | |
| Született | 1739[1][2][3][4][5] Sault-Saint-Remy |
| Elhunyt | 1811. január 21. (71-72 évesen)[1][6][7][8] Párizs |
| Állampolgársága | francia[9] |
| Házastársa | Marguerite Émilie Chalgrin |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Académie royale d'architecture |
| Kitüntetései | Római Díj (1758) |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jean François Chalgrin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Jean François Chalgrin (Párizs, 1739. – Párizs, 1811. január 21.) francia építész. Megteremtette a 18. század utolsó harmadának neoklasszikus bazilikamodelljét, s megtervezte és elkezdte építeni a párizsi Arc de Triomphe-ot.
Élete és munkássága[szerkesztés]
Louis-Adam Loriot tanítványa, Canevale növendéktársa Giovanni Niccolo Servandoninál; Moreau Desproux kollégája. Építészeti nagydíjat nyert 1758-ban, 1759-ben római tanulmányútra ment. Párizsba való visszatérése után építési felügyelői kinevezést kap. Nem volt kísérletező építész, nem fűtötte forradalmi romantika, nem lelkesedett a modern klasszicizmusért, de nagyon értette a szakmáját, a XVIII. században tökéletesen tudta rekonstruálni, hogyan építkeztek a rómaiak, bármely munkáját nézzük is, látjuk, hogy erőt, tekintélyt, hangsúlyt kölcsönöz a forrongó Franciaországnak, majd a fiatal köztársaságnak (függetlenül attól, hogy ott éppen császár vagy király uralkodik). Egy nagyhatalom légkörében él, s ezt erősíti az ő köveivel, márványaival, oszlopaival, mennyezet- és szobordíszeivel. E nagyhatalom csak a görögökhöz és a rómaiakhoz mérhető. A franciák minden új nagy építészeti alkotásuk ellen tiltakoznak, aztán rájönnek, éppen az kellett nekik, a római bazilika formára modellezett templom előtt metro-állomás van ; ilyen a Diadalív is, beleolvadt a franciák történelmébe, hétköznapokon autós körforgalom van körülötte, ünnepnapokon ott koszorúzza az államfő az ismeretlen katona sírját. Helyreállítja a párizsi Saint-Sulpice északi tornyát, mivel a templom egy részét villámcsapás rombolta le. Ő építi meg a Saint Viatique kápolnát és keresztelőkápolnát. Felépíti 1780-84-ben a College de France-ot.[10] 1795-től a Luxemburg palotán dolgozik, ahol a díszlépcsőt és a jobbszárnyat építi meg, majd megtervezi az udvar oszlopsorát, s megalkotja a Szenátus üléstermét. Ugyanekkor belsőépítésze az Odeon-színháznak.
Első számú fő műve[szerkesztés]
1769-ben a Saint Philippe du Roule nevű neoklasszikus templommal megteremti a 18. század utolsó harmadának bazilikamodelljét. Felirat a templom timpanonja alatt: "DOM.SURINVOCSANCTLPHILIPPLAPOSTOLI" (Ház Aspostoli Szent Fülöpnek).
Második számú fő műve[szerkesztés]
Chalgrin tervezte I. Napóleon megbízásából 1806-tól az Étoile térre (ma Charles de Gaulle tér) az Arc de Triomphe nagy Diadalívet, ennek a Diadalívnek főleg III. Napóleon uralkodásáig, de még később is igen nagy szerepe volt a párizsi városrendezésben. Az Arc de Triomphe 49 méter magas, 45 méter széles, mélysége pedig 22 méter. A díszítő szobrok Rude, Cortot és Etex alkotásai. Ez a hatalmas diadalív Bonaparte Napóleon hadseregének dicsőségét volt hívatott szolgálni. A napóleoni hadseregnek szentelt emlékmű azoknak az új útvonalaknak a metszéspontjában lett felállítva, amelyeknek nyomvonala egy csillag fénysugaraira emlékeztet. Pontosan a Louvre központi tengelyének vonalában helyezkedik el, s ezzel a tengellyel köti össze Párizs legszebb sugárútja, a Champs-Élysées. Chalgrin e nagy művének befejezését sem a megbízó, sem az építész nem érte meg. Chalgrin tanítványai fejezték be az építkezést, Goust irányította a munkát, majd Jean Nicolas Huyot, végül Guillaume Abel Blouet fejezte be, 1836-37-ben készült el.
Fontaine és Percier Carrousel-diadalíve a Tuileriák kertje és az Etoile tér közötti perspektíva tökéletesítése végett épült meg 1806-08-ban, meg azért, hogy Bonaparte austerlitzi csatájának emlékét megörökítse. Érdekes, mind Fontaine, mind Percier alkotásaiban volt egy visszafogottság, ez az empire, hozzájuk képest Chalgrin szárnyaló neoklasszicista építész, de a Diadalíven megjelenik az empire stílus, Napóleontól szinte elválaszthatatlan ez a stílus, s a maga helyén mindegyik tökéletes, általuk (is) harmóniát sugároz a francia főváros.
Galéria[szerkesztés]
-
Amerikaiak tankkal az Arc de Triomphe körül 1944 augusztusában -
Arc de Triomphe napjainkban -
Arc de Triomphe a Champs-Élysées sugárúttal, előtérben a Concorde téri Obeliszk -
Kilátás az Arc de Triomphe tetejétől az új Defense negyedre (Arc de la Defense)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ Nemzetközi Szabványos Névazonosító. (Hozzáférés: 2015. október 13.)
- ↑ Jean François Thérèse Chalgrin (angol nyelven)
- ↑ Jean Fran?ois Th?r?se Chalgrin
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ European Theatre Architecture (angol, cseh, szlovák, szlovén, lengyel, magyar, német, olasz, svéd, horvát, spanyol és portugál nyelven). Arts and Theatre Institute. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Structurae (angol, francia és német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2020. június 13.)
- ↑ Egyetemtől független, kutatásnak szentelt intézmény, I. Ferenc alapította 1530-ban. A College de France-ban az oktatási nyelv kezdettől fogva a francia volt, a Sorbonne-on még sokáig latinul oktattak.
Források[szerkesztés]
- A romantika enciklopédiája. (Encyclopédie du Romantisme.) Összeáll. Francis Claudon. Ford. Balabán Péter. Budapest, Corvina, 1990. Chalgrin szócikket l. 181. o. ISBN 963-13-2665-9
