Japán ernyőfenyő
 |
||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: kréta–jelenkor | ||||||||||||||
 Japán ernyőfenyő (Anglia, Northumberland, Kyloe Woods) |
||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||
Mérsékelten fenyegetett       |
||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
|
||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Sciadopitys verticillata (Thunb.) Siebold & Zucc. |
||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ernyőfenyőfélék témájú médiaállományokat. A Wikimédia Commons tartalmaz Ernyőfenyőfélék témájú kategóriát. |
A fenyőalakúak (Pinales) közé tartozó ernyőfenyőfélék (Sciadopityaceae) monotipikus (egyfajú) családja egyedül Japánban, Sikoku és Kjúsú szigeten, valamint Honsú szigetének Kii-félszigetén, maradt fenn, japán neve 高野槙 (kójamaki). Épp ezért a család egyetlen nemzetségének (Sciadopitys Siebold & Zucc.) egyetlen faját (Sciadopitys verticillata (Thunb.) Siebold & Zucc.) magyarul japán ernyőfenyőnek nevezzük. Ősi származású faj, története a kréta időszakig nyúlik vissza, élő kövület.
Tartalomjegyzék
Életmódja, élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Fény- és páraigényes; hazájában a 700 m és 1400 m közti magassági övben a sziklás ormokon, folyó menti sziklafalakon és a hegygerinceken nő. Mára a világ számos arborétumában megtalálható. Nagyon lassan nő, fiatalon kissé fagyérzékeny. A teljesen mészmentes, erősen savanyú talajt kedveli.
Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Több szempontból is az ikertűs vagy tűnyalábos fenyőkre (Pinus) emlékeztet. Eredeti termőhelyén szabályos, karcsú kúp alakú, magasan kinyúló (25–30 m) koronacsúcsú fa. Az idős fák kérge vaskos, rostos bordákra tagolódik. Hajtásai vaskosak, sárgásbarnák, pikkelyesek. Levelei kétfélék:
- változó, hosszan lefutó alapú, hamar elfásodó pikkelylevelek – ezek egy része szórt, más része a hajtások csúcsán, örvös állásban tömörödik,
- a hajtások csúcsán övszerűen álló, az „ernyők bordáit” adó, kettős (élükön hosszanti irányban összenőtt) tűpárok (4–14 cm × 2–4 mm), úgynevezett kladódiumok. 8–12 cm-es tobozai két év alatt fejlődnek ki: pikkelyeik vaskosak, és sok kis mag nő bennük.
Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2014. január 27.)
- Owen Johnson: Európa fái. Illusztáció: David More. Ford. Illés Beatrix. Kossuth Kiadó. 2011., 66-67. oldal ISBN 978-963-09-6602-3
- Kiss M.-Illyés Cs.. Nagy fenyő és örökzöld lexikon. Pannon-Literatúra Kft., 112. o (2006). ISBN 963 9677 39 6
- A taxon a Tropicos adatbázisban. Tropicos. (Hozzáférés: 2014. január 27.)
