Indigó (kémia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Indigó
Indian indigo dye lump.jpg
Egy darab indiai indigófesték
Indigo skeletal.svg
Indigó
Más nevek 2,2′-bisz(2,3-dihidro-3-oxoindolilidén), 2-(1,3-dihidro-3-oxo-2H-indol-2-ilidén)-1,2-dihidro-3H-indol-3-on, C.I. 73000, C.I. Vat Blue 1,

Indigotin

Kémiai azonosítók
CAS-szám 482-89-3
ChemSpider 4477009
RTECS szám DU2988400
UNII 1G5BK41P4F
ChEMBL 599552
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet C16H10N2O2
Moláris tömeg 262,27 g/mol
Megjelenés sötétkék kristályos por
Sűrűség 1,199 g/cm3
Olvadáspont 390–392 °C
Oldhatóság (vízben) 10 g/l
Veszélyek
EU osztályozás 207-586-9
R mondatok R36/37/38
S mondatok S26-S36
Ha másként nem jelöljük, az adatok
az anyag standardállapotára vonatkoznak.
(25 °C, 100 kPa)

Az indigó szerves vegyület, amelyet kék festékanyagként alkalmaznak. Az indigó név a görög indikosz (ινδικός = indiai) szóból származik. Spanyol közvetítéssel terjedt el.[1]

Története, előállítása[szerkesztés]

Az ókorban a virágzó indigónövényt levágták, és fa kádakban erjesztették víz alatt 10–15 órán keresztül. Ennek során sárga színű oldatot kaptak, melyből a levegőn kék pelyhek formájában vált ki a nyers indigó.

Szerkezetét Adolf von Baeyer állapította meg 1868-ban, és 1880-ban a szintézisét is kidolgozta. A természetes indigót kiszorító ipari szintézis Karl Heumanntól(de) származik 1890-ből. Ma ennek módosításával, N-fenilglicinből(en) állítják elő:

Indigo.Baeyer-Drewson.Synthesis.png
Karl Heumann eredeti szintézise
 
Indigo Synthesis V.1.svg
A módosított előállítás

Lábjegyzetek[szerkesztés]

  1. Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 66. o. ISBN 963 8334 96 7  

Források[szerkesztés]

  • Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret. 3. kiadás. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1963.  
  • Kis kémiai szótár. Fordította Hársing Lászlóné. Budapest: Gondolat. 1972. 189. o.  
  • Akadémiai kislexikon. Főszerkesztő: Beck Mihály és Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1989. 1 kötet., 815. o. ISBN 963 05 5279 5  
  • Hans Breuer: Atlasz – Kémia. Fordította Ungvárai János és Ungvárainé dr. Nagy Zsuzsanna. Harmadik, javított kiadás. Budapest: Athenaeum 2000 Kiadó Kft. 2003. 414–415 és 417. o. ISBN 963-9471-35-6  
  • Furka Árpád: Szerves kémia. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1988. 780–781. o. ISBN 963-19-2784-9  
  • Dr. Otto – Albrecht Neumüller: Römpp vegyészeti lexikon. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1982. 2 kötet., 569–571. o. ISBN 963-10-3269-8