Ilse Aichinger

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ilse Aichinger
Élete
Született1921. november 1.
Bécs
Elhunyt2016. november 11. (95 évesen)
Bécs, Ausztria
SzüleiBerta Aichinger
Ludwig Aichinger
HázastársaGünter Eich
Gyermekei
  • Clemens Eich
  • Mirjam Eich
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza, vers
Kitüntetései
  • Anton Wildgans-díj (1968)
  • Grand Austrian State Prize for Literature (1995)
  • Marie Luise Kaschnitz-díj (1984)
  • Nelly Sachs-díj (1971)
  • Immermann-Preis (1955)
  • Bajorország Szépművészeti Akadémiájának irodalmi nagydíja (1991)
  • Weilheim Literature Prize (1988)
  • Award of the Gruppe 47 (Story in Reverse, 1952)
  • Manès Sperber-díj (1991)
  • Günter-Eich-Preis (1984)
  • Franz Kafka-díj (1983)
  • Joseph-Breitbach-Preis (2000)
  • Österreichischer Kunstpreis für Literatur (1974)
  • Franz Nabl-díj (1979)
  • City of Vienna Literature Prize (1974)
  • Peter Rosegger award (1991)
  • Literaturpreis der Stadt Bremen (1955)
  • Austrian Promotional Prize for Literature (1952)
  • Roswitha Prize (1975)
  • Ehrenpreis des österreichischen Buchhandels für Toleranz in Denken und Handeln (2002)
  • Osztrák állami díj az európai irodalomért (1996)
Ilse Aichinger aláírása
Ilse Aichinger aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Ilse Aichinger témájú médiaállományokat.

Ilse Aichinger (Bécs, 1921. november 1.Bécs, 2016. november 11.) osztrák írónő.

Ilse Aichinger jómódú polgári családban nőtt föl, édesanyja zsidó orvosnő volt. Élete első éveit Linzben töltötte és Bécsben járt iskolába, 1939-ben érettségizett. Fél zsidóként az akkor osztrák állam nem engedélyezte az egyetemi tanulmányt, munkaszolgálatra hívták be.

A háború után néhány évig orvostanhallgató volt, majd az S. Fisher kiadónál lett lektor Frankfurt am Mainban és az új Ulmi Formatervezési Főiskola létrehozásában segédkezett. A Gruppe 47 irodalmi társulás találkozóján ismerkedett meg Günter Eichhal; 1953-ban házasodtak össze és 1963-ban a Salzburg közelében fekvő Großgmainba költöztek. 1984-ben I. Aichinger újra Frankfurt am Mainba költözött, majd 1989-ben Bécsbe. Számos magas kitüntetést kapott, 1952-ben a Gruppe 47 díját.

Írásai elbeszélő próza, hangjáték és költészet. Első regénye az önéletrajzi hangvételű Die größere Hoffnung (Nagyobb remény), amelyben egy zsidó anya és lánya történetét meséli el Bécsben a deportálások idején, állandó félelemben, jellegzetesen expresszív képekben. Az ezt követő elbeszéléseiben, hangjátékaiban és verseiben a valóság háttérbe szorul, a szövegek lerövidülnek - részben abszurd, irreális, álomszerű jelenetekké - és létmeghatározó események kerülnek a középpontba. Az olyan elbeszélési mint Der Gefesselte vagy Spiegelgeschichte nagy hatással voltak a jelenkori német irodalomra.

Legfontosabb művei[szerkesztés]

  • Die größere Hoffnung (1948)
  • Rede unter dem Galgen (1952)
  • Der Gefesselte (1953)
  • Zu keiner Stunde (1957; bővített kiadás: 1980)
  • Besuch im Pfarrhaus. Ein Hörspiel. Drei Dialoge (1961)
  • Wo ich wohne. Erzählungen. Gedichte. Dialoge (1963)
  • Eliza Eliza (1965)
  • Nachrichten vom Tag (1970)
  • Schlechte Wörter. Prosa und das Hörspiel 'Gare maritime' (1976)
  • Verschenkter Rat (1978)
  • Meine Sprache und ich (1978)
  • Kleist, Moos, Fasane (1987; bővített kiadás: 1996)
  • Film und Verhängnis. Blitzlichter auf ein Leben (2001)
  • Kurzschlüsse. Wien (szerkesztette: Simone Fässler, 2001)

Magyarul[szerkesztés]

  • Tél, festve; ford. Tóth Bálint / Március; ford. Görgey Gábor / Külországban; ford. Görgey Gábor / Belvedere; ford. Sárközy Elga; in: Özönvíz után. Válogatás a Gruppe 47 német írócsoport műveiből; vál., bev., jegyz. Vizkelety András; Európa, Bp., 1964
  • Ráhel ruhái. Prózaválogatás; összeáll. Széll Zsuzsa, ford. Blaschtik Éva; Múlt és Jövő, Bp., 2003

Források[szerkesztés]