Illés Györgyi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Illés Györgyi
Született1968. július 8. (55 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1990)
Színészi pályafutása
Aktív évek1990

SablonWikidataSegítség

Illés Györgyi[2] (Budapest, 1968. július 8. –) magyar színésznő, egyetemi oktató.

Életút[szerkesztés]

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1990-ben végzett. Vizsgaelőadásukat, az Iphigenia Auliszbant a televízió is közvetítette. 1992-ben szerződtette a budapesti Katona József Színház, melynek tagja maradt 2002-ig. A "Katonával" nem szakadt meg a kapcsolata, vendégként továbbra is színpadra lép, és „beszédtrénerként” is tevékenykedik. Ezen a területen oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2003–2006 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szintén beszédtechnikai kurzusokat tartott. A Katona József Színházban és a Színművészeti Egyetemen is kapott rendezői feladatokat. 2009-ben bemutatkozott szerzőként is. A Madách Színház mutatta be 7X/hétszer/ című darabját (főszereplők: Erdélyi Tímea és Nagy Sándor). A produkciót rendezőként is jegyezte.

2007-ben doktorált az “Új beszédpedagógiai tematika az integrált színészoktatásért a Színház-és Filmművészeti Egyetemen" című munkájával, melyben felvázolta módszerét az egyetemi beszédtechnika-oktatás megváltoztatásáért.

2010-ben alapította saját cégét, a Beszédcentrumot, ahol beszéd-kommunikációs kurzusokat és önismereti tréningeket tart. 2019 óta Life Coachként a beszéd-kommunikáció és az önismeret összefüggéseit kutatja.[3]

Házas, két gyermeke van, Zelenák Dániel (1995) és Zelenák Anna (1999).

Fontosabb beszédpedagógiai munkái és rendezései[szerkesztés]

  • Gilgames (rendezőtanár, Katona József Színház, Kamra 2005)
  • Istar pokoljárása (rendezőtanár, SZFE , 2006)
  • Ház Na’Conxypanban (rendezőtanár, SZFE, 2007)
  • Montágh Imre Mesterkurzus (előadó, Seneca Stúdió 2007)
  • 7X (szerző, rendező, Madách Színház, 2009)
  • Színpadi kommunikáció és önismereti workshop (tanár, Maladype társulat, 2019)

Könyvei[szerkesztés]

  • Beszéd I. Integrált színészi kommunikáció (Escript kiadó) 2005
  • Beszéd utca 3. (Naphegy Kiadó) 2010
  • Kezdők és hadarók -retorika és beszédtechnika vezetőknek (Beszédcentrum) 2018
  • Színpadi beszéd (Beszédcentrum)2019

Fontosabb színházi szerepei[szerkesztés]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 31.[4]

  • Színház-és Filmművészeti Főiskola:
  • Pécsi Nemzeti Színház:
    • Shakespeare: Szeget szeggel (Izabella)
    • Synge: A nyugati világ bajnoka (Pegeen Mike)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
  2. Egyes forrásokban Illyés Györgyi
  3. http://beszedcentrum.hu/
  4. 2010. október 6.-i lekérdezés

Források[szerkesztés]