A hsziaoercsing(xiao’erjing) jobbról balra íródik, akárcsak más, arab íráson alapuló változatok. Az írásrendszer hasonlít az ujgur ábécére, mert mindkettő minden esetben jelöli a magánhangzókat, ezzel szemben a többi arab írásváltozat nem jelöli a rövid magánhangzókat.
A 7. században, a Tang-dinasztia idején számos arab vagy perzsa nyelvű nép érkezett Kínába. Ezekből a népekből, félig-meddig asszimilálódva a hanokkal, kialakult a huj kisebbség. E muszlim nép elsősorban klasszikus arabot és a Koránt tanulmányozták a madraszákban, így kevéssé ismerték a kínai írásjegyeket, viszont jól ismerték az arab írást. Ebből kifolyólag kialakult több, az arab íráson alapuló, de a kínai nyelv lejegyzését szolgáló írás. Ezekből az írásokból alakult ki a ma már standardizált hsziaoercsing(xiao’erjing).
A hsziaoercsing(xiao’erjing)et kétféle változatban használják. Az egyik változata a „mecset-rendszer”, melyet főként vallási intézményekben használnak. Sok arab és perzsa vallási elemet tartalmaz, nem használ kínai jeleket. Meglehetősen standardizált.
A másik változata a „mindennapi rendszer”. Ez alig vagy egyáltalán nem használ vallási elemeket, viszont gyakori a kínai írásjegyek használata. Ezek mennyisége a használótól függ, tehát nem mondható standardizáltnak.
Napjainkban a hsziaoercsing(xiao’erjing) használata egyre inkább visszaszorulóban van, ami a kínai gazdaság növekedésében és az oktatás vidéki kiterjesztésének köszönhető. Emellett versenytársa is akadt, a pinjin alakjában.
A hsziaoercsing(xiao’erjing) 36 betűt tartalmaz, melyból 4 magánhangzót jelöl. A 36 betűből 28 az arabból származik, 4 a perzsából (2 módosított), és 4 betű csak a hsziaoercsing(xiao’erjing)ben található meg.
Arab és perzsa szavakban csak a hosszú magánhangzókat jelölik, a rövidek jelöletlenek.
Arab és perzsa kölcsönszavakban a sukuun () jelöletlen, de kínai szavakban általában jelölik, ez alól csak néhány gyakran használt szó a kivétel. Például a hangsúlyozott "的" (tö(de)) és "和" (ho(hé)) írása "دِ" és " ﺣَ"; egyébként sukuunnal "دْ" és " ﺣْ", vagy sukuun nélkül "د" és " ﺣ".
A sukuun jelölheti a kínai szóvégi -[ŋ] végződést, de ezt helyettesítheti fatHatan () vagy kasratan () vagy dammatan () is.
Többszótagú szavakban a záró 'alif ( ﺎ), amely a hosszú -ā hangot jelöli, helyettesíthető fatHahval (), ami rövid -ă-t jelöl.
Kínai szavakban a shaddah a teljes szótag kettőzését jelöli, hasonlóan a kínai "々" írásjegyhez.
A Xiao’erjing az arab írásjeleket használja, mint punktuációs jeleket.
Átírás: "Zsenzsen seng er ceju, caj cunjen ho csüanli sang jilü pingteng. Tamen fu ju lihszing ho lianghszin, ping jing ji hsziungtikuanhszi tö csingshen huhsziang tujtaj(Rénrén shēng ér zìyóu, zài zūnyán hé quánlì shàng yílǜ píngděng. Tāmen fù yǒu lǐxìng hé liángxīn, bìng yīng yǐ xiōngdiguānxì de jīngshén hùxiāng duìdài)."
Magyar: "Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek."
) jelöletlen, de kínai szavakban általában jelölik, ez alól csak néhány gyakran használt szó a kivétel. Például a hangsúlyozott "的" (tö ()) és "和" (ho ()) írása "دِ" és " ﺣَ"; egyébként sukuunnal "دْ" és " ﺣْ", vagy sukuun nélkül "د" és " ﺣ".
) vagy kasratan (
) vagy dammatan (
) is.
), ami rövid -ă-t jelöl.
