Ugrás a tartalomhoz

Horváth Kálmán (geodéta)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horváth Kálmán
Született1926. augusztus 15.
Makó
Elhunyt2022. november 26. (96 évesen)[1][2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeÓbudai Jó Pásztor templom
A Wikimédia Commons tartalmaz Horváth Kálmán témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Horváth Kálmán (Makó, 1926. augusztus 15. – Budapest, 2022. november 26.) geodéta, professor emeritus, a műszaki tudományok doktora, igazságügyi szakértő.

Életrajz

[szerkesztés]

1926. augusztus 15-én született Makón, erdélyi menekült család negyedik gyermekeként. Apja állampénztári igazgató, székely eredetű édesanyja tanítónő volt. 1944-ben a budapesti Szent László gimnáziumban jelesen érettségizett, s még abban az évben felvették a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki Karára. 1948-ban abszolutóriumot, 1949 februárjában mérnöki oklevelet szerzett. A mérnöki oklevél megszerzése előtt és ezt követően mintegy 8 hónapig dolgozott a siófoki közúti híd és a 6-os sz. főközlekedési út építésénél, az itt szerzett gyakorlati tapasztalatait 70 éves oktató munkájában is felhasználta.

Tanítómestere, Oltay Károly tanszékvezető professzor meghívta a tanszékére, így lehetősége nyílt arra, hogy 1949. május 1-jén tanársegédként bekapcsolódjon a műszaki felsőoktatásba és a tanszék tudományos munkájába. 1953 őszétől mint a Műszaki Egyetem legfiatalabb adjunktusa gyakorlatvezetői és mérőgyakorlat vezetői megbízást kapott. Első jelentősebb tanulmánya 1958-ban jelent meg „Vízszintingadozások és falmozgások kapcsolatainak sztochasztikus vizsgálata” címmel,[3] amit az akkori Doktori Bizottság műszaki doktori értekezésre is alkalmasnak tartott. Erre azért nem kerülhetett sor, mert nem önálló alkotásként (társszerző: L’Auné Ottó) jelent meg.

A BME Geodéziai Tanszékének 1949 óta folyamatosan oktatója, és kutatója. 1949-től tanársegéd, 1953-tól adjunktus, 1971-től egyetemi docens, 1995-től egyetemi tanár. 1964-ben egyetemi doktorrá avatták. A Magyar Tudományos Akadémián 1970-ben megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa, 1994-ben a műszaki tudomány doktora fokozatot. 1995-ben habilitált. 1964–1989 között az Építőmérnöki kar Tűzvédelmi Bizottság elnöki teendőit látta el. 1991–1994 között tagja volt a Kar Államvizsga Bizottságának, Oklevél Honosítási, Pályázatokat Bíráló, valamint Professzori Széchenyi-ösztöndíj Bíráló Bizottságának. Az MTA Geodéziai Tudományos Bizottságának tagja. 1991–1994 között a Geodéziai Tanszék tanszékvezetője. 2019-ig az Építőmérnöki Kar posztgraduális képzésében egy szakmérnöki tárgy előadója. 2004–2013 között a BME mellett működő Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság elnöki teendőit látta el. Az Egyetem Szenátusa 2006-ban professor emeritus címmel tüntette ki. Az Általános és Felsőgeodézia Tanszéke 90. születésnapja alkalmából tudományos ülésszakot tartott.

Az új Doktori Szabályzat alapján a geodéta társadalomban sorrendben a másodikként 1964-ben – értekezés és doktori szigorlat alapján – egyetemi doktorrá (dr. techn.) avatták. Értekezésének tárgya a „Trigonometriai magasságmérés pontossági vizsgálata”. A mérések pontosságát befolyásoló szabályos hibák beható vizsgálata keltette fel érdeklődését a refrakció tanulmányozására, ez irányú kutatásai egész tudományos életművét felölelik. A refrakciókutatást interdiszciplináris tudományként – a két jelentős földtudomány: a geodézia és a meteorológia határterületeként – művelte. A talajközeli és terresztrikus refrakció pontosabb meghatározását a meteorológiai alapok vizsgálatával és a légköri tényezők geodéziai mérésekre gyakorolt hatásának kutatásával kívánta előmozdítani.

„Az alsó légkör hatása a geometriai és trigonometriai magasságmérésre” tárgyú értekezését 1970-ben védte meg az MTA-n, a TMB a műszaki tudomány kandidátusává nyilvánította. Ezt követően egyetemi docenssé nevezték ki.

Kutatási területe

[szerkesztés]

Tudományos témája a refrakciókutatás és a látástávolság[4] vizsgálata. Ebből a tárgykörből 48 önálló tanulmánya jelent meg, köztük 14 idegen nyelven. A KAPG nemzetközi tudományos együttműködés keretében 1976-1988. között a refrakcióvizsgálatokkal foglalkozó Projekt II-4-3 munkacsoport magyar koordinátora. A munkacsoport 6 konferenciáján tartott előadást a saját és a hazai kutatások eredményéről. Specifikációja alapján – kutatási és oktatási célra – az Országos Meteorológiai Szolgálat laboratóriuma nagy pontosságú hőmérsékleti gradiensmérő műszert fejlesztett ki.

Kutatási eredményeit 3 FIG konferencián és 16 nemzetközi szimpóziumon, továbbá 9 külföldi egyetemen tartott előadásán ismertette. Szemináriumi előadást tartott a Helsinki és – három alkalommal – a Grazi Műszaki Egyetemen.

Kutatási témájának eredményeit 6 mérnöktovábbképző tanfolyamon ismertette.

Irodalmi munkásságát 103 tanulmány – köztük 18 idegen nyelvű – fémjelzi. Publikációira 30 bel- és külföldi tanulmány hivatkozik. Hat egyetemi és egy mérnöktovábbképző jegyzetet írt, három szakkönyv társszerzője.

Mintegy 50 évig foglalkozott a geodézia és a jogtudomány kapcsolatával és kölcsönhatásával. Ennek keretében vizsgálta, hogy az elmúlt közel másfél évszázadban készült nagyméretarányú térképek pontossága mennyire elégíti ki a jogbiztonság követelményét. Az ebben a tárgykörben készült szakvélemények támasztják alá ugyanis a jogilag is, társadalmilag is megalapozott bírósági ítéleteket.

Ebben a tárgykörben 24 tanulmánya jelent meg, köztük egy idegen nyelven, hét a Magyar Jog c. folyóiratban. Huszonkét előadást tartott, ezek közül hármat országos szakértői konferencián, kettőt a Magyar Bíróképző Akadémián.[5]

Főbb művei

[szerkesztés]
  • Geodézia elemei. Felsőfokú építő- és építőanyagip. gépészeti techn.; Tankönyvkiadó, Bp., 1970
  • Holéczy Gyula–Horváth Kálmán–Sárközy Ferenc: Geodézia; Tankönyvkiadó, Bp., 1970

Tagságai

[szerkesztés]
  • Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság] alapító tagja, a szakértői szekció vezetőségi tagja[6]
  • MTA Geodéziai Tudományos Bizottság tagja (1993–)[7]

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Miniszteri dicséret (1984, 1987)
  • Rektori dicséret (1994, 1995)
  • Tűzvédelmi emlékérem (1986)
  • Forradalmi emlékérem (1992)
  • Fasching-emlékérem (1996)
  • BME-emlékérem (1997)
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1998)
  • Arany diploma (1999)
  • Professor emeritus (2006)
  • Vásárhelyi Pál-emlékplakett (2006, 2011)
  • Szakértői Kamara jubileumi 50 éves szakértői oklevél (2007)
  • Gyémánt diploma (2009)
  • Vas diploma (2014)
  • Jubileumi arany doktori diploma (2014)
  • Életfa emlékplakett arany fokozat (2017)
  • Miniszteri elismerő oklevél a 60 éves szakértői tevékenységért (2017)
  • Rubin diploma (2019)

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]