Horváth Kálmán (geodéta)
| Horváth Kálmán | |
 | |
| Született | 1926. augusztus 15. Makó |
| Elhunyt | 2022. november 26. (96 évesen)[1][2] Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | |
| Sírhelye | Óbudai Jó Pásztor templom |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Horváth Kálmán témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Horváth Kálmán (Makó, 1926. augusztus 15. – Budapest, 2022. november 26.) geodéta, professor emeritus, a műszaki tudományok doktora, igazságügyi szakértő.
Életrajz
[szerkesztés]1926. augusztus 15-én született Makón, erdélyi menekült család negyedik gyermekeként. Apja állampénztári igazgató, székely eredetű édesanyja tanítónő volt. 1944-ben a budapesti Szent László gimnáziumban jelesen érettségizett, s még abban az évben felvették a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki Karára. 1948-ban abszolutóriumot, 1949 februárjában mérnöki oklevelet szerzett. A mérnöki oklevél megszerzése előtt és ezt követően mintegy 8 hónapig dolgozott a siófoki közúti híd és a 6-os sz. főközlekedési út építésénél, az itt szerzett gyakorlati tapasztalatait 70 éves oktató munkájában is felhasználta.
Tanítómestere, Oltay Károly tanszékvezető professzor meghívta a tanszékére, így lehetősége nyílt arra, hogy 1949. május 1-jén tanársegédként bekapcsolódjon a műszaki felsőoktatásba és a tanszék tudományos munkájába. 1953 őszétől mint a Műszaki Egyetem legfiatalabb adjunktusa gyakorlatvezetői és mérőgyakorlat vezetői megbízást kapott. Első jelentősebb tanulmánya 1958-ban jelent meg „Vízszintingadozások és falmozgások kapcsolatainak sztochasztikus vizsgálata” címmel,[3] amit az akkori Doktori Bizottság műszaki doktori értekezésre is alkalmasnak tartott. Erre azért nem kerülhetett sor, mert nem önálló alkotásként (társszerző: L’Auné Ottó) jelent meg.
A BME Geodéziai Tanszékének 1949 óta folyamatosan oktatója, és kutatója. 1949-től tanársegéd, 1953-tól adjunktus, 1971-től egyetemi docens, 1995-től egyetemi tanár. 1964-ben egyetemi doktorrá avatták. A Magyar Tudományos Akadémián 1970-ben megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa, 1994-ben a műszaki tudomány doktora fokozatot. 1995-ben habilitált. 1964–1989 között az Építőmérnöki kar Tűzvédelmi Bizottság elnöki teendőit látta el. 1991–1994 között tagja volt a Kar Államvizsga Bizottságának, Oklevél Honosítási, Pályázatokat Bíráló, valamint Professzori Széchenyi-ösztöndíj Bíráló Bizottságának. Az MTA Geodéziai Tudományos Bizottságának tagja. 1991–1994 között a Geodéziai Tanszék tanszékvezetője. 2019-ig az Építőmérnöki Kar posztgraduális képzésében egy szakmérnöki tárgy előadója. 2004–2013 között a BME mellett működő Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság elnöki teendőit látta el. Az Egyetem Szenátusa 2006-ban professor emeritus címmel tüntette ki. Az Általános és Felsőgeodézia Tanszéke 90. születésnapja alkalmából tudományos ülésszakot tartott.
Az új Doktori Szabályzat alapján a geodéta társadalomban sorrendben a másodikként 1964-ben – értekezés és doktori szigorlat alapján – egyetemi doktorrá (dr. techn.) avatták. Értekezésének tárgya a „Trigonometriai magasságmérés pontossági vizsgálata”. A mérések pontosságát befolyásoló szabályos hibák beható vizsgálata keltette fel érdeklődését a refrakció tanulmányozására, ez irányú kutatásai egész tudományos életművét felölelik. A refrakciókutatást interdiszciplináris tudományként – a két jelentős földtudomány: a geodézia és a meteorológia határterületeként – művelte. A talajközeli és terresztrikus refrakció pontosabb meghatározását a meteorológiai alapok vizsgálatával és a légköri tényezők geodéziai mérésekre gyakorolt hatásának kutatásával kívánta előmozdítani.
„Az alsó légkör hatása a geometriai és trigonometriai magasságmérésre” tárgyú értekezését 1970-ben védte meg az MTA-n, a TMB a műszaki tudomány kandidátusává nyilvánította. Ezt követően egyetemi docenssé nevezték ki.
Kutatási területe
[szerkesztés]Tudományos témája a refrakciókutatás és a látástávolság[4] vizsgálata. Ebből a tárgykörből 48 önálló tanulmánya jelent meg, köztük 14 idegen nyelven. A KAPG nemzetközi tudományos együttműködés keretében 1976-1988. között a refrakcióvizsgálatokkal foglalkozó Projekt II-4-3 munkacsoport magyar koordinátora. A munkacsoport 6 konferenciáján tartott előadást a saját és a hazai kutatások eredményéről. Specifikációja alapján – kutatási és oktatási célra – az Országos Meteorológiai Szolgálat laboratóriuma nagy pontosságú hőmérsékleti gradiensmérő műszert fejlesztett ki.
Kutatási eredményeit 3 FIG konferencián és 16 nemzetközi szimpóziumon, továbbá 9 külföldi egyetemen tartott előadásán ismertette. Szemináriumi előadást tartott a Helsinki és – három alkalommal – a Grazi Műszaki Egyetemen.
Kutatási témájának eredményeit 6 mérnöktovábbképző tanfolyamon ismertette.
Irodalmi munkásságát 103 tanulmány – köztük 18 idegen nyelvű – fémjelzi. Publikációira 30 bel- és külföldi tanulmány hivatkozik. Hat egyetemi és egy mérnöktovábbképző jegyzetet írt, három szakkönyv társszerzője.
Mintegy 50 évig foglalkozott a geodézia és a jogtudomány kapcsolatával és kölcsönhatásával. Ennek keretében vizsgálta, hogy az elmúlt közel másfél évszázadban készült nagyméretarányú térképek pontossága mennyire elégíti ki a jogbiztonság követelményét. Az ebben a tárgykörben készült szakvélemények támasztják alá ugyanis a jogilag is, társadalmilag is megalapozott bírósági ítéleteket.
Ebben a tárgykörben 24 tanulmánya jelent meg, köztük egy idegen nyelven, hét a Magyar Jog c. folyóiratban. Huszonkét előadást tartott, ezek közül hármat országos szakértői konferencián, kettőt a Magyar Bíróképző Akadémián.[5]
Főbb művei
[szerkesztés]- Geodézia elemei. Felsőfokú építő- és építőanyagip. gépészeti techn.; Tankönyvkiadó, Bp., 1970
- Holéczy Gyula–Horváth Kálmán–Sárközy Ferenc: Geodézia; Tankönyvkiadó, Bp., 1970
Tagságai
[szerkesztés]- Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság] alapító tagja, a szakértői szekció vezetőségi tagja[6]
- MTA Geodéziai Tudományos Bizottság tagja (1993–)[7]
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Miniszteri dicséret (1984, 1987)
- Rektori dicséret (1994, 1995)
- Tűzvédelmi emlékérem (1986)
- Forradalmi emlékérem (1992)
- Fasching-emlékérem (1996)
- BME-emlékérem (1997)
- Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1998)
- Arany diploma (1999)
- Professor emeritus (2006)
- Vásárhelyi Pál-emlékplakett (2006, 2011)
- Szakértői Kamara jubileumi 50 éves szakértői oklevél (2007)
- Gyémánt diploma (2009)
- Vas diploma (2014)
- Jubileumi arany doktori diploma (2014)
- Életfa emlékplakett arany fokozat (2017)
- Miniszteri elismerő oklevél a 60 éves szakértői tevékenységért (2017)
- Rubin diploma (2019)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Gyászjelentése
- ↑ Elhunyt Horváth Kálmán
- ↑ (2019. november 4.) „Teleki József : Tanulmányok az Akadémiai Könyvtár alapítójáról és a Magyar Tudományos Akadémia első elnökéről”. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának közleményei. Új sorozat. DOI:10.36820/mtakik.kozl.2019.teleki. ISSN 0133-8862.
- ↑ http://www.vilaglex.hu/Lexikon/Html/Latastav_.htm
- ↑ Dr. Horváth Kálmán | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. epito.bme.hu. (Hozzáférés: 2021. december 28.)
- ↑ https://www.mfttt.hu/mftttportal/
- ↑ https://mta.hu/x-osztaly/tudomanyos-bizottsagok-105563
Források
[szerkesztés]- Takács Bence: Dr. Horváth Kálmán. Mérnök újság, XXX. évf. 1–2. sz. (2023) 86–87. o.
- https://epito.bme.hu/horvath-kalman
- https://epito.bme.hu/hirek/horvathkalmaninterju
- Dr. sc. habil. Horváth Kálmán professor emeritus 95 éves
- Környezeti szennyezéssel érintett ingatlanok értékcsökkenésének meghatározása(DOI: 10.30921/GK.72.2020.5.4)
- Szakértői esettanulmány a mobil-átjátszótornyok által előidézett ipari szennyezés kártérítési szempontjairól (DOI: 10.30921/GK.72.2020.3.3)