Hamlet (Thomas operája)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-Baptiste Faure, az első Hamlet.
Édouard Manet festménye (1877)

A Hamlet Ambroise Thomas operája öt felvonásban, hét képben. A szerzőnek a Mignon mellett legismertebb műve. Szövegét Jules Barbier és Michel Carré írta. Ősbemutatója 1868. március 9-én, a párizsi Le Peletier-operában volt, a mai Nagyopera elődjében.

A következő évben már játszották Lipcsében, Londonban. Néhány éven belül minden jelentősebb európai városban előadták (1871: Brüsszel, 1872: Prága, Szentpétervár, 1873: Berlin, Bécs, 1875: Genf, 1881: Koppenhága, 1882: Barcelona), de a téma „erőtlen” feldolgozása miatt népszerűségben sohasem érte utol a Mignont.

A magyarországi bemutató a pesti Nemzeti Színházban volt 1870. január 19-én, az Operaház 1885. augusztus 16-án mutatta be, utoljára 1926. április 28-án játszotta. (Jellemző a minőségi és népszerűségi különbségre, hogy a két helyen együttvéve a Hamletet 146-szor, a Mignont 283-szor játszották.) A Népopera 1913. április 15-én mutatta be, a huszonnégy éves Reiner Frigyes vezényletével, Titta Ruffoval a címszerepben. Sok előadást itt sem ért meg. A budapesti felújítások – a világ más részeihez hasonlóan – mindig egy jelentős baritonista felbukkanásához kapcsolódtak, mert ez a mű előadásának alapfeltétele.

Európán kívül először New Yorkban játszották 1872-ben. Négy év múlva Buenos Airesben is színre került.

Az opera keletkezése[szerkesztés]

Az ősbemutató plakátja

Az összeszokott librettista-páros nem Shakespeare eredeti művét vette alapul, hanem Alexandre Dumas père 1847-ben bemutatott „fordítását”, ami alaposan lebutította az angol drámát (igaz, még mindig jobb, mint a 18. századi francia fordítás). A szereplők jelentős része is eltűnt (mint pl. Rosencrantz és Guildernstern). Barbier és Carré ezt a verziót dolgozta „tovább” a francia nagyopera szigorú formai követelményeinek megfelelően. Valószínűleg 1859-ben jutatták el Thomas-hoz a szövegkönyvet.

A komponálás körülményeiről keveset lehet tudni. A Nagyopera igazgatójának egy 1863-as leveléből sejthető, hogy ekkorra elkészült a zene, a bemutatóig hátralévő évek az ideális Ophelia és Hamlet megtalálásával telt. A címszerep eredetileg tenorra íródott, de megfelelő énekes híján baritonra transzponálták, a bemutatón fr:Jean-Baptiste Faure (1830–1914) énekelte.

Személyek[szerkesztés]

HAMLET
CLAUDIUS,
A holt király szelleme
POLONIUS,
LAERTES,
MARCELLUS,
HORATIO,
Első sírásó
Második sírásó
GERTRUD,
OPHELIA,

... ... ...
Dánia királya
... ... ...
főkamarás
Polonius fia
hivatalnok, Hamlet barátja
hivatalnok, Hamlet barátja
... ... ...
... ... ...
Dánia királynéja és Hamlet anyja
Polonius lánya

bariton
basszus
basszus
basszus
tenor
tenor
basszus
bariton
tenor
mezzoszoprán
szoprán

Nemes urak, úrnők, katonák, színészek, szolgák, dán parasztok

Cselekmény[szerkesztés]

Hely: Helsingør

Első felvonás[szerkesztés]

1.kép A palota egyik terme.
Két hónappal Dánia királyának halála után az özvegy királyné máris házasságot köt néhai férje bátyjával, Claudiusszal. Az ünneplők elvonulása után Hamlet szemére hányja anyjának, Gertrudnak a gyász gyors feladásáért. Megjelenik a királyfiba szerelmes Ophelia, aki attól tart, elküldik az udvarból Hamletet. Belép Laertes, hogy elbúcsúzzon, mielőtt norvégiai küldetésébe indul. Hamletet hiába kérlelik, hogy csatlakozzon a még mindig tartó lakodalmi ünnepséghez.
2. kép Az eszplanád éjjel. háttérben a kivilágított palota.
Hamlet Horatióval és Marcellusszal találkozik az éjszaka sötétjében. A királyfi barátjai elmonják, múlt éjjel látták itt apja szellemét. Mikor Hamlet újra magára marad és éjfélt üt az óra, megjelenik a kísértet, s elmondja: Claudius mérgezte meg őt. Bosszúállásra kéri fiát, aki megesküszik, hogy megteszi.

Második felvonás[szerkesztés]

A színjáték (II. felvonás 2. kép) az ősbemutatón

1. kép A palota kertje.
Opheliát elkeseríti Hamlet iránta való közönye. Szeretné elhagyni a királyi udvart, de Gertrud úgy véli, segíthet a királyfi vigasztalásában. Claudius lép be, a királynéval Hamlet különös viselkedéséről beszélgetnek. Gertrud szerint már felfedezte a gyilkosságot, de az új király szerint egyszerűen megtébolyodott. Belép Hamlet, ingerülten tiltja meg Claudiusnak, hogy fiának nevezze. Bejelenti, este egy színtársulattal előadatja a Gonzago-merénylet című darabot. Reméli, hogy apja gyilkosa magára ismer az előadás közben. Hogy valódi szándékát leplezze, bolondnak tetteti magát, és inni hívja a színészeket.
2. kép A palota nagyterme, ünnepi kivilágításban; jobbra a királyi trón.
A színtársulat előadja a darabot az udvar előtt. Claudius – magára ismerve – dühödten tör ki, mikor a színész-gyilkos elragadja a játékban a koronát. Hamlet ismét bolondot játszva, úgy tesz, mintha nem értené a helyzetet, csupán a színészeket „utánozva” leveszi a király fejéről az uralkodói jelvényt. A megdöbbent udvar előtt bordalt énekel, majd ájultan esik össze. A többiek kimenekülnek a teremből.

Harmadik felvonás[szerkesztés]

Szoba a királyné lakrészében.
Hamlet életről és halálról elmélkedik. Mikor Claudius belép, elrejtőzik a helyiségben. A leleplezett gyilkos Istenhez fohászkodik, Hamlet úgy gondolja, ha most ölné meg, mennybe jutna Claudius. A felzaklatott királyt a belépő Polonius nyugtatja, s együtt távoznak. A királyfi megdöbben, hogy az udvaronc tettestárs volt apja megölésében. Gertrud és Ophelia érkezik. A királyné a két fiatal esküvőjét akarja előkészíteni, de Hamlet már nem akar házasodni: kolostorba küldi Opheliát. Magára marad anya és fia. Hamlet a gyilkosságról beszél Gertrudnak, aki – hasztalan – bocsánatért esedezik. Újra megjelenik az apa szelleme, de csak Hamlet látja: figyelmezteti fiát, hogy csak Claudiuson kell besszút állnia. A királyfi a heves vita után otthagyja anyját, aki a félreértet jelenettel igazolva látja a gyermek őrült voltát.

Negyedik felvonás[szerkesztés]

Mignon Nevada (1886–1971) mint Ophelia a IV. felvonásban (1910 körül)

Nagy fákkal árnyékolt mező. Háttérben tó, partján zöldellő rózsabokrokkal.
Parasztfiatalok énekkel, tánccal a tavaszt ünneplik. A zavarodottan megjelenő Ophelia csatlakozik hozzájuk. Már Hamlet hitvesének képzeli magát. Szomorú dalt énekel a villikről, végül maga is hozzájuk hasonlóan a tóba fullad.

Ötödik felvonás[szerkesztés]

Helsingør temetője. Ciprusok közt néhány sírkő. A háttérben a város és a tenger látszik.
Két részeg sírásó dalolva dolgozik. Az érkező Hamletnek azt felelik, nem tudják, kinek készül a sír. A még csak Ophelia megőrüléséről tudó királyfi bocsánatért imádkozik. Laertes jön, hogy bosszút álljon húgáért. Párbajukban Hamlet megsebesül.
Gyászmenet hozza a lány holttestét. Hamlet ekkor érti meg, mi történt. Fájdalmában öngyilkosságra készül, mikor apja szelleme ismét megjelenik, hogy megakadályozza. Claudius bocsánatért esedezik, de neki a szellem azt feleli, már késő. Hamlet leszúrja a királyt. Atyja szelleme és a nép az új uralkodóként élteti, de ő csak Ophelia halálán tud keseregni.

Diszkográfia[szerkesztés]

  • Sherrill Milnes (Hamlet), Dame Joan Sutherland (Ophelia), James Morris (Claudius), Barbara Conrad (Gertrud), Gösta Winbergh (Laertes) stb.; Walesi Nemzeti Opera Ének- és Zenekara, vez. Richard Bonynge (1983) DECCA 433 857-2
  • Thomas Hampson (Hamlet), June Anderson (Ophelia), Samuel Ramey (Claudius), Denyce Graves (Gertrud), Gregory Kunde (Laertes) stb.; Ambrosian Singers, Londoni Filharmonikus Zenekar, vez. Antonio de Almeida (1993) EMI 7 29087 2

Források[szerkesztés]

  • Molnár Klára: A Népopera – Városi Színház. 1911–1951. Budapest, 1998. Orsz. Színháztört. Múzeum és Intézet helytelen ISBN kód: 963900051X
  • Seeger, Horst: Opernlexikon. 3. ... überarb. ... Aufl. Berlin, 1978. Henschelverlag. ISBN 3362000142
  • Till Géza: Opera. 2. kiad. Budapest, 1985. Zeneműkiadó. ISBN 9633306469
  • A hetvenötéves Magyar Állami Operaház. 1884–1959. Budapest, 1959. Magyar Áll. Operaház

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hamlet témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]