George Westinghouse

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
George Westinghouse
George Westinghouse.jpg
Született 1846. október 6.
New York[1]
Elhunyt 1914. március 12. (67 évesen)
New York[1]
Állampolgársága amerikai
Foglalkozása
Iskolái Union College
Kitüntetései
  • Edison Medal (1911)
  • John Fritz Medal (1906)
  • National Inventors Hall of Fame
Sírhely Arlingtoni Nemzeti Temető

George Westinghouse aláírása
George Westinghouse aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz George Westinghouse témájú médiaállományokat.

George Westinghouse (Central Bridge, 1846. október 6.New York, 1914. március 12.)

Ősei Westfáliából származtak, akik 1775-ben Amerikai Egyesült Államokba vándoroltak ki.

Apja kis üzemében mezőgazdasági gépeket gyártottak, és itt kapott a fiú értékes műszaki indíttatást.

A vasúttal kapcsolatos érdeklődését egy vasúti baleset keltette fel, és így először egy olyan berendezést készített, ami lehetővé tette a kisiklott vasúti kocsikat ismét a vágányra vezessék. Aztán kezdett el intenzíven foglalkozni a vasúti fékezés problémáival.

A vasúti kocsik első fékjei építési módjában és kezelésében pontosan a lovas szekereknek és kocsiknak feleltek meg, amiknél a kerék futófelületére fatuskókat nyomtak. De minél gyorsabb lett a vasút, annál többször tűnt ki, hogy a fékezésnek ez a módja teljesen hasznavehetetlen.

Kezdetben külön fékezőket alkalmaztak, akik minden kocsi végén egy fékállásban ültek, és a mozdonyvezető sípjelére a fékeket működtették. De ez még a 20. évszázad közepéig tartott, míg a jelenkori fékrendszerek a vonatoknál odáig kifejlődtek, hogy a fékezőkről végérvényesen lemondhattak.

Charles Kendall 1864-ben kifejlesztett egy légnyomásos féket. Ennél rendszernél a sűrített levegőt a vonaton átvezetett csőben vezették, hogy az fékezéskor a fékhengerekben hatni tudjon. Ez adta meg az alapját a légnyomásos fékek fejlesztéséhez.

Georg Westinghouse már 1867-ben megkapta első szabadalmát egy légnyomásos fékre, amit ő fejlesztett ki, és a Pennsylvaniai Vasút egy kísérleti vonatánál ki is próbált. Amikor ez jónak bizonyult, ebben az évben Pittsburghban megalapította az "Air Brake Company"- t.

Az első légnyomásos fékje légsűrítőből és légtartályból négy, vagy öt atmoszférás túlnyomással, légcsővezetékből tömlőkapcsolattal, amit a vonat alatt hosszában vezetettek és minden kocsi alatt egy fékhengerből állt. Ezek még túlságosan nagyon lassan működtek és különösen veszélyeknél hajlamos a meghibásodásokra (pl. ha a vonat szétszakadt). Lásd a Westinghouse-fék című szócikket.

A tapasztalatok alapján Westinghouse a fékrendszerét továbbfejlesztette és 1872-ben az első önműködő légnyomásos féket megalkotta. A főlégtartály mellett minden kocsit egy légtartállyal látták el, amit a az átmenő vezeték 5 atmoszférás sűrített levegőjével töltöttek fel. Kiegészítésként egy kormányszelepet fejlesztett ki, hogy az a féket működtesse, és ismét feloldja.

Az átmenő légvezetékben és kocsi segédlégtartályában azonos nyomásnál a fékhenger légtelenítődik, és a fék felold. Ha a mozdonyvezető a vezeték nyomást csökkenti a kialakuló nyomáskülönbség a szelepet működésbe hozza, a sűrített levegő a segédlégtartályból a fékhengerbe áramlik és a féktuskók felfekszenek. Mihelyt a vezetéket ismét sűrített levegővel feltöltik, a kormányszelep oldó állásba visszaáll, a fékhengert légteleníti, és a fék felold.

Így a „biztonsági fékjének” önműködő képességének előnyét kapta meg a fokozatosan oldó képesség ellenében. A kormányszelep bár a fékezőerő fokozatonkénti növelését lehetővé teszi, de fokozatonkénti csökkentését nem. Minden oldási folyamatnál kényszerűen a fékhatás teljesen megszűnik. A fékrendszerét 1887-ben egy gyorsfékező berendezéssel egészítette ki.

A légnyomásos fék fejlesztése mellett sok más területen is dolgozott. Sűrített levegővel vezérelt jelzők, a központi kapcsoló készülék New York-i Földalatti Vasutak vonatja részére, a fékjének folyamatos fejlesztése a gyorsfékezéshez, stb.

Westinghouse nemsokára a villamos energia termelése felé fordult, és ezen a területen is úttörő munkát végzett.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Вестингауз Джордж, 2015. szeptember 28.

Forrás[szerkesztés]

A cikk az Eisenbahningenieur c. folyóirat 1996. októberi számában található cikk részbeni felhasználásával készült.