Forgács Antal (színművész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Forgács Antal (színész) szócikkből átirányítva)
Forgács Antal
SzületettFogel Antal Aladár
1899. július 14.
Kolozsvár
Elhunyt1972. március 24. (72 évesen)
Budapest VI. kerülete
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1925)
KitüntetéseiFarkas–Ratkó-díj (1930)

SablonWikidataSegítség

Dr. Forgács Antal, Fogel Antal Aladár (Kolozsvár, 1899. július 14.Budapest, Terézváros, 1972. március 24.)[1] színész.

Életútja[szerkesztés]

Fogel Antal és Demuth Laura fiaként született. Az egri cisztercita főgimnáziumban érettségizett. Vasúti tisztviselő volt, majd a soproni főiskola kohómérnöki szakosztályába iratkozott be, közben tíz hónapig a nemzeti hadsereg szolgálatában állt. Innen az egri színházi zenekarba állt be vadászkürtösnek, ahol alkalma nyílt a színészetet közelebbről tanulmányozni. 1922-ben mint abszolvált joghallgató tovább képezte magát és beiratkozott a Színészakadémiára, ahonnan a Nemzeti Színház kötelékébe szerződtették, mely intézménynek 1944-ig volt a tagja. Első nagyobb szerepe Madár úr volt a Zenebohócokban. 1929 szeptemberében eljátszotta Ádámot is Az ember tragédiájában. 1930-ban Farkas–Ratkó-díjjal tüntették ki.

1935. december 24-én Budapesten, a Józsefvárosban feleségül vette a nála 15 évvel fiatalabb Novorita Margit Lujzát.[2] Második felesége Kuti Katalin volt, akivel 1940-ben házasodott össze. 1945-ben az igazolóbizottság fél évre eltiltotta. Halálát szívkoszorúér-elzáródás okozta 72 éves korában Budapesten.

Fontosabb színházi szerepei[szerkesztés]

Filmszerepei[szerkesztés]

  • Magyar feltámadás (1938–39) – rendőrfőnök
  • A cigány (1941)
  • A harmincadik… (1942) – orvos

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]