Eldfell

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eldfell
Kilátás az Eldfellről a kikötő bejárata felé
Kilátás az Eldfellről a kikötő bejárata felé

Magasság 200 m
Hely Izland, Vestmannaeyjar, Heimaey
Hegység Közép-Atlanti-hátság
Relatív magasság 200 m
Legmagasabb pont 200 m
Típus rétegvulkán
Elhelyezkedése
Eldfell (Izland)
Eldfell
Eldfell
Pozíció Izland térképén
é. sz. 63° 25′ 50″, ny. h. 20° 14′ 48″Koordináták: é. sz. 63° 25′ 50″, ny. h. 20° 14′ 48″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Eldfell témájú médiaállományokat.

Az Eldfell (kiejtése kb. Eldfetl, magyarul Tűzhegy) Izland egyik legfiatalabb vulkáni hegye a Vestmannaeyjar szigetcsoport fő szigetén, a Heimaey-en. Egész Izlanddal együtt a Közép-Atlanti-hátságon és egyúttal egy forrópont felett, különösen aktív vulkáni zónában helyezkedik el. A többi izlandi tűzhányóhoz hasonlóan rétegvulkán, azaz a kitörés során szakaszosan felszínre került különböző típusú anyagokból épült fel. 1973-as keletkezését a tv-képernyőkön át már világszerte követték; a jól szervezett evakuáció pedig a katasztrófavédelem szép példája lett. A különösen veszélyes irányokba előretörő lávafolyamok hűtése tengervízzel sikeres újítás volt, aminek révén mérsékelni lehetett a kitörés okozta károkat.

Története[szerkesztés]

A Heimaey sziget partvonalának alakulása az 1973-as kitörés nyomán
Balra a régi Helgafell, jobbra az Eldfell. Az 1973-as kitörés hasadéka sötéten látszik az előtérben

1973. január 21-én kis, csak műszerekkel érzékelhető földrengések kezdődtek a szigetcsoport környékén. Ez Izlandon nagyon gyakori, és nem utal egyértelműen közelgő vulkánkitörésre vagy nagyobb földrengésre, ezért nem is keltett különösebb figyelmet. A következő napon rengések kissé erősödtek, epicentrumuk közelebb került a felszínhez és egyben a szigetcsoport egyetlen lakott településéhez, Vestmannaeyjar városkához.[1] A legerősebb rengés is csak 2,7 fokos volt a Richter-skálán.

A kitörés maga január 23-ra virradó éjjel 1.55 órakor kezdődött. Két éjszakai sétáló vette észre először a város keleti részén, hogy a földön heverő kavicsok ugrálni kezdenek, majd a város szélétől mintegy 200 méterre, de centrumától is csak egy kilométerre a talaj lassan megemelkedett. Hamarosan egy hasadék nyílt a földben, amiből parázs izzása látszott.[2] A hasadék gyorsan megnyúlt, percek alatt meghaladta a kilométeres hosszat észak-északkelet–dél-délnyugati irányban. Megindult a lávaömlés, izzó darabok repültek magasra a levegőben. A hasadékban először tucatnyi kis kráterből tört a felszínre a láva, majd ezek egymásba folytak és az egész nyílásból megindult a magma felszínre áramlása. A repedés hamarosan 3 kilométer hosszúra terjeszkedett, mindkét végén elérte a tengerpartot. A láva helyenként 50-100 méter magasra is lövellt belőle,[1] és a vulkáni aktivitás a víz alatt is folytatódott. Fokozatosan kialakult a kitörés centruma a Helgafell régi vulkáni kúpjától északra, közel a város keleti széléhez.

Evakuálás[szerkesztés]

Az emberek gyorsan riasztották családjaikat, szomszédaikat, az egész várost. A virágzó, jómódú, túlnyomórészt a halászatból élő településnek 5300 lakosa volt, 1200 modern, jól felszerelt házban laktak, és a 13 négyzetkilométeres szigeten (kb. Budapest XIII. kerülete területének felel meg) 800 autó volt használatban. Kitelepítési terv nem létezett, de a lakosság számára a jelenség távolról sem volt ismeretlen. Évekig szemlélhették közelről, akár ablakukból is a vulkáni Surtsey sziget születését, és Izland egész történelmére rányomták a bélyegüket a tűzhányók. A családok felöltöztették a gyerekeket, magukhoz vették értékeiket és a kikötőbe indultak. A rendőrség és a tűzoltók segítettek az idősek és betegek evakuálásában.[3]

A kikötőben mintegy 70 vízi jármű, főleg halászhajó volt, és néhány máshonnan érkezett hajó is. A kikötői rádión megkezdték az SOS-jelek sugárzását, és a környező vizekről több hajó is a sziget felé vette az útját. Az első halászhajó már szinte percekkel a kitörés kezdete után rendben megtelt és elindult, a többi folyamatosan követte.

A kormány és a polgári védelmi szervezet Reykjavíkban azonnal összeült, és beindította katasztrófaelhárító programjait, de a kiürítés alapvetően helyi irányítás alatt zajlott. Az első repülőgép a szárazföldről egy órával a kitörés kezdete után érkezett meg, miután ellenőrizték, hogy a helyi repülőtér kifutópályája a szigeten használható maradt. Ezt követte szinte az összes rendelkezésre álló izlandi repülőgép, a nagy utasszállítóktól kezdve a kis gépekig, valamint a keflavíki amerikai légitámaszpont helikoptereiig és szállítógépeiig. A szigetről a menekültekkel távozó gépek szárnyait nagynyomású vízsugárral kellett megtisztítani a folyamatosan hulló vulkáni hamutól. Órák alatt kiürítették a kórházat, és öt-hat óra alatt az egész lakosság, emberveszteség vagy sebesülés nélkül, elhagyta a szigetet, kivéve azokat, akik hivatalból, önszántukból maradtak ott. Sok idős embert nehéz volt rábeszélni a távozásra, de senkivel szemben nem alkalmaztak erőszakot.[4] A háziállatokat szabadon engedték. A szigeten kitartó önkéntes mentőosztagok megpróbálták a károkat enyhíteni.

A szárazföldön a legtöbb menekült, mintegy 4000 fő Þorlákshöfn kikötőjébe érkezett. A Reykjavíkban, saját atombiztos óvóhelyén ülésező polgári védelmi bizottság első és legfontosabb feladatai közé tartozott a róluk történő gondoskodás. A főváros buszait a 45 perces távolságban lévő kikötőbe irányították és a menekülteket Reykjavíkba szállították, ahol iskolákban és más ideiglenes közösségi szállásokon helyezték el őket.[5]

Izland és a főváros lakosságának túlnyomó része csak az első reggeli rádióhírekből, 7 óra után értesült az éjszakai eseményekről, amikor már folyamatosan érkeztek a menekültek. A lakosság túlnyomó része megmozdult és részt vett az ellátásukban. Hamarosan a károsultak nagy része hosszabb távú elhelyezésben részesült családoknál.[6]

A kitörés folytatódása a szigeten[szerkesztés]

Láva az Eldfell kitöréséből

Már az éjszaka folyamán a kitöréshez érkezett az egyik repülőgépen egy vulkanológus csoport, és megkezdték megfigyeléseiket. A helyzet gyorsan változott. A délnyugati kráterek elcsendesedtek, a kitörés ereje a városhoz közeli északkeleti részre koncentrálódott. A láva nagy része a tengerbe ömlött, a partvonal láthatóan kitolódott. A táj képe folyamatosan változott.[7]

A körülbelül 300 főt számláló kármentő csoportok megkezdték a mozgatható értékesebb javak összeszedését. Később csatlakozott hozzájuk egy száz fős, amerikai katonákból álló csoport is a keflavíki támaszpontról. Teherhajók érkeztek a kikötőkbe a gépkocsik elszállítására. Megkezdődött a halfeldolgozó üzemek készárujának elszállítása is a hűtőházakból. A láva közben lassan, de biztosan közeledett a város szélső házaihoz. Az első ház ekkor gyulladt ki a lehulló izzó törmeléktől, és gyorsan leégett. Január 31-ig 73 házat temetett be teljesen a vulkáni hamu és tefra, 39 pedig leégett.[8]

Február elejére az új vulkáni kúp magassága elérte a 180 métert. Az új hegynek a helyiek először a Templom-hegy nevet adták egy régi templomról, ami valaha ezen a területen volt, de aztán az izlandi hivatalos földrajzinév-bizottság a Tűz-hegy név mellett döntött. A mentőcsapatok folyamatosan dolgoztak a megmaradt épületek megóvásán, letakarították a tetőkről a hamuréteget, vaslemezekkel borították az ablakokat.[9] A Gullfoss(en) nevű luxus kirándulóhajó állandóan a kikötő közelében horgonyzott, hogy pihenőhelyet nyújtson a mentésen dolgozóknak, illetve készen álljon a kimenekítésükre.

Csapatokban érkeztek a külföldi újságírók, forgatócsoportok, TV-stábok. Munkájuk nem csak a nagyközönség kíváncsiságát elégítette ki, hanem hozzájárult a szolidaritás erősödéséhez is. Különösen Skandinávia többi országából érkeztek jelentős segélyadományok a károsultak számára.[10]

A kikötő megmentése[szerkesztés]

Vízsugarakkal állították meg a láva előrehaladását a város utcáiban
A fenti utca a kitörés vége és a takarítás után

A lávafolyamok elérték a kikötő bejáratát, és egyre szűkítették azt. A víz hőmérséklete 32 C°-ra emelkedett. A kikötő elvesztése lehetetlenné tette volna a sziget gazdasági továbbélését, sőt az egész ország számára nagy gazdasági veszteséget jelentett volna. A geológusok egy új módszert javasoltak a lávafolyamok terelésére az addigi buldózeres gátépítési próbálkozásokkal szemben. E javaslat megvalósítása lett a világon nagyobb méretekben az első ilyen sikeres kísérlet a lávafolyamok irányítására.[11]

Az első hűtési kísérletre február 6-án, 15 nappal a kitörés megindulása után került sor. A városi vízvezetékből pumpáltak vizet az előretörő lávára, hogy azt lehűtve megállítsák a folyását és maga a lehűtött láva képezzen gátat a mögötte érkező magma-tömegek számára. A kezdeti sikerek után egy tűzoltóhajót hoztak a kikötőbe és annak vízsugaraival folytatták a munkát. A láva összetételének vizsgálata közben kedvezőtlen eredményeket hozott. Eszerint a láva jellege a hawaii típustól elmozdult a surtsey típus felé; ott pedig a kitörés több mint három éven át tartott.[12] A láva füstjében pedig életveszélyes gázok is megjelentek. Február 12-én a kikötőből minden hajót kirendeltek, mert fennállt a veszélye a kijárat végleges elzáródásának.

Március végén és áprilisban már nagy kapacitású szivattyúrendszereket kölcsönöztek az Egyesült Államokból és ezekkel pumpáltak tengervizet az előretörő lávafolyamokra a geológusok által gondosan kiválasztott helyeken.[13] A csővezetékek állványzatát gyakran elsodorta vagy felgyújtotta a láva, de maguk a rugalmas csövek a bennük áramló hideg víz révén működőképesek maradtak. A csővezetékeket elhelyező munkások a folyékony láva közvetlen közelében, vagy az éppen csak megszilárdult felszínen dolgoztak állandó életveszélyben, de csak néhányuk szenvedett kisebb égéseket.

A hűtési művelet július 10-én ért véget, teljes sikerrel. Sikerült megállítani a láva folyását a város és a kikötő bejárata felé egyaránt. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy idővel csökkent a kitörés hevessége. Az akció költségét 1,5 millió akkori USD-re számították.[14]

A kitörés vége[szerkesztés]

A kitörés első napjaiban a geológusok számításai szerint másodpercenként 100 m³ ömlött a felszínre. Február 8-ra ez az érték 60 m³-re csökkent, március közepére pedig másodpercenként 10 m³-re, majd április közepére 5 m³-re. Július elejére megszűnt a láva felszínre áramlása, a műszerek pedig a talajszint csökkenését jelezték a kráter közelében, ami a felszín alatti magmakamra kiürülésére engedett következtetni.

A kitörés öt hónapja alatt összesen 0,25 köbkilométernyi láva és tefra került felszínre. A sziget felszínéhez 2,5 km², azaz 20%-nyi új terület adódott hozzá. A kikötő bejárata szűkebb, de a korábbinál védettebb lett a viharokkal szemben.

Heimaey a kitörés után[szerkesztés]

A felszínre került lávatömeg belseje a kőzet alacsony hővezető-képessége miatt még sok éven át magas hőmérsékletű marad. A kitörés után ezt a geotermikus energiát a város épületeinek fűtésére kezdték használni. Az első házakat 1974-ben kapcsolták rá a kísérleti rendszerre, majd 1979-re négy nagyobb hőkinyerő rendszert telepítettek, amik elektromos energiát is termeltek.[15]

A felszínre került tefrát a repülőtér kifutópályájának meghosszabbítására is felhasználták, valamint 200 új ház számára töltötték fel vele a talajt. 1974 közepére a korábbi lakosság fele visszatért a szigetre, 1975 márciusára a visszatérők aránya elérte a 80%-ot. Az újjáépítést az izlandi kormány a külföldi segélyek mellett egy új speciális adó bevezetésével finanszírozta. A helyi halászat és halfeldolgozás hamarosan visszanyerte gazdasági szerepét, és az itteni halfogás meghaladta az egész ország eredményének egyharmadát.

A kitörés végén az Eldfell csúcsa 220 méterrel volt a tengerszint felett. Az évek során ez 20 méterrel csökkent a vulkáni tefra tömörödése és a szélerózió miatt. A hegy aljára a lakosság füvet telepített a további erózió csökkentése érdekében, és várhatóan idővel az egész hegy befüvesedik, csakúgy, mint a közeli Helgafell.

Az Eldfell kitörése lett a világ egyik legjobban dokumentált vulkánkitörése. A kataklizmát kísérő nagy nemzetközi érdeklődés később hozzájárult a helyi turizmus jelentős növekedéséhez.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Thorarinsson, S., Steinthorsson, S., Einarsson, T., Kristmannsdottir, H. and Oskarsson, N. (1973. február 9.). „The eruption on Heimaey, Iceland”. Nature 241 (5389), 372–375. o. DOI:10.1038/241372a0.  
  2. Árni 29. oldal
  3. Árni 30. oldal
  4. Árni 41. oldal
  5. Árni 48. oldal
  6. Árni 52. oldal
  7. Árni 52. oldal
  8. Árni 72. oldal
  9. Árni 66. oldal
  10. Árni 68. oldal
  11. USGS 13. oldal
  12. Árni 85. oldal
  13. USGS 15. oldal
  14. Jónsson, Valdimar Kr.: Lava Cooling on Heimaey--Methods and Procedures. USGS, 1997. (Hozzáférés: 2008. november 15.)
  15. USGS

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Eldfell című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.