Közép-Atlanti-hátság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Közép-Atlanti-hátság
A hátság központi szerepet játszott a Pangea őskontinens felbomlásában
A Közép-Atlanti-hátság áthaladása Izland területén

A Közép-Atlanti-hátság az Atlanti-óceán medrének középvonalában húzódó lemeztektonikai képződmény, óceáni hátság, amelynek mentén az amerikai kettős kontinens, illetve Európa és Afrika kőzetlemezei továbbra is távolodnak egymástól, évi mintegy 2,5 cm-es sebességgel.[1] Egyben a világ leghosszabb hegyláncának is tekinthető. Grönlandtól keletre, Izlandtól északra kezdődik, és az Atlanti-óceán déli részén ér véget. A hátság az óceán mélyén húzódik, de helyenként így Izlandon, a víz felszíne fölé emelkedik. Az Izland szigetét is magába foglaló szakaszának a neve Reykjanesi hátság. A Közép-Atlanti-hátság a legismertebb, az elsőként felfedezett óceáni hátság.

Szerkezete[szerkesztés]

Az atlanti hátság gerincvonulatokra és lejtős területekre oszlik. A gerincvonulat fő része a középen haladó, 25-50 km széles, és a környező hegyeknél 1-2 kilométerrel mélyebben elhelyezkedő hasadékvölgy (angol szakkifejezéssel rift), ahol a magma feltör és az új óceánfenék keletkezik. A gerinc részei továbbá a hasadékvölgy két oldalán húzódó két hegyláncok, amelyek helyenként erősen töredezett fennsíkokba mennek át. A két hegylánc külső oldalát lejtők alkotják, amelyek az óceánfenékig ereszkednek.

Felfedezése[szerkesztés]

A tenger alatti hegylánc gondolatát először Matthew Fontaine Maury oceánográfus vetette fel 1850-ben. A hátságot a Challenger-expedíció fedezte fel 1872-ben, amikor a transzatlanti kábel fektetésének lehetőségeit kutatták.[2][3] 1925-ben a hátságot szonárral is feltérképezte a német Meteor expedíció.[4][5]

Az 1950-es években került sor a központi völgy felismerésére és a szeizmológiai aktivitás felfedezésére.[6][7][8]

A többi óceáni hátság felfedezése nagyban járult hozzá a lemeztektonika elméletének általános elfogadásához.[9]

Szigetek a hátságon vagy annak közelében[szerkesztés]

Az északi féltekén:

A déli féltekén:

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. USGS: Understanding plate motions, 1999. május 5. (Hozzáférés: 2011. március 13.)
  2. Hsü, Kenneth J. (1992) Challenger at Sea, Princeton, Princeton University Press, page 57
  3. Redfern, R.; 2001: Origins, the Evolution of Continents, Oceans and Life, University of Oklahoma Press, ISBN 1841881929, p. 26
  4. Alexander Hellemans and Brian Bunch, 1989, Timeline of Science, Sidgwick and Jackson, London
  5. Stein, Glenn, A Victory in Peace: The German Atlantic Expedition 1925-27, June 2007
  6. Ewing, W.M.; Dorman, H.J.; Ericson, J.N. & Heezen, B.C.; 1953: Exploration of the northwest Atlantic mid-ocean canyon, Bulletin of the Geological Society of America 64, p. 865-868
  7. Heezen, B. C. & Tharp, M.; 1954: Physiographic diagram of the western North Atlantic, Bulletin of the Geological Society of America 65, p. 1261
  8. Hill, M.N. & Laughton, A.S.; 1954: Seismic Observations in the Eastern Atlantic, 1952, Proceedings of the Royal Society of London, series A, mathematical & physical sciences 222(1150), p. 348-356
  9. Edgar W. Spencer, 1977, Introduction to the Structure of the Earth, 2nd edition, McGraw-Hill, Tokyo

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Közép-Atlanti-hátság témájú médiaállományokat.