Egyenirányító

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az egyenirányító segítségével váltakozó áramot alakítanak át egyenárammá.

Alapvetően diódák alkotják, amik régebben elektroncsőből, illetve szelénből, germániumból, újabban szilíciumból készülnek. Kapcsolástechnikailag lehet egy- és kétutas. Lineáris tápegységekben túlnyomórészt négy diódából álló, ún. Graetz-kapcsolású egyenirányítást alkalmaznak. Háromfázisú rendszerben 6 egyenirányító elem szükséges.

Az egyenirányító kapcsolások összehasonlítása[szerkesztés]

  • fázisáram
  • útszám: megmutatja, hogy a tápláló transzformátor szekunder tekercsében egy periódus alatt milyen irányban folyik áram (egy- vagy kétutas)
  • ütemszám: megmutatja, hogy egy bemenő periódus alatt a kimenő áramnak hány hulláma van

Hálózati egyenirányítók kialakítása[szerkesztés]

Az elektronikus áramkörök táplálásához tápegységet használnak. A tápegység az alábbi részekből épül fel:

  • hálózati transzformátor: előállítja a kívánt váltakozó feszültséget, galvanikus leválasztást biztosít
  • egyenirányító
  • szűrő: csökkenti az egyenirányítót feszültség hullámosságát, búgófeszültség
  • stabilizátor: stabilizálja a kimeneti feszültséget, a bemenő feszültség váltakozásával és a terhelő áram változásával szemben

Hálózati transzformátor[szerkesztés]

Hálózati transzformátor.JPG

A hálózati transzformátort az átvinni kívánt teljesítmény alapján méretezik, ez meghatározza a vasmag szükséges keresztmetszetét. A transzformátor vasmagja speciális ötvözésű, hidegen hengerelt vaslemezből készül, és lemezelt kialakítású. A lemezelt kialakítás az örvényáramok miatt szükséges, és ezért a lemezek villamos ellenállása is nagy, ezt a szilícium ötvöző biztosítja (ami kb. 6%). A hagyományos transzformátorvasmag leggyakrabban E és I idomokból áll, anyaga transzformátor lemez. A transzformátor primer és szekunder feszültségeinek arányát menetszámuk aránya határozza meg.

Veszteség.JPG

A transzformátor vesztesége

    • örvényáramú veszteség
    • rézveszteség

A vasmag összerakása során keletkező légrés jelentősen növeli az üresjárati áramfelvételt.

Egyenirányítók[szerkesztés]

Egyutas együtemű[szerkesztés]

Egyutasegyütemű.JPG

A kapcsolás csak a szinuszjel pozitív (felső) részét engedi át a dióda miatt. Ezért együtemű.

  • Uki=U2-Ud

Egyutas kétütemű[szerkesztés]

Egyutaskétütemű.JPG

A kapcsolás az elektroncsöves egyenirányítók korában alakult ki. Középkivezetéses, kettős szekunder tekercsű transzformátort igényel.

Működése: a középkivezetéshez képest az egyik félperiódusban az egyik, másik félperiódusban a másik dióda kap nyitóirányú előfeszítést.

Kétutas kétütemű[szerkesztés]

Kétutaskétütemű.JPG

A félvezető egyenirányítók feleslegessé teszik a középkivezetéses transzformátort, mert négy darab diódával olyan hídkapcsolás hozható létre, mely mindkét félperiódusban a terhelésen azonos áramirányt biztosít.[1] A hídkapcsolású egyenirányítók egyedi diódákból is kialakíthatók, de gyártanak komplett hidakat is.

Az egyenirányítók kimenetén lüktető egyenfeszültség jelenik meg, a fogyasztón e feszültség átlagértéke végez munkát, ez integrálszámítással határozható meg.

Kétütemű egyenirányítók[szerkesztés]

Mivel mindkét félperiódusban van egy hullám, az átlagérték kétszerese az együteműnek. Az egyenirányított feszültség egy egyenfeszültségű összetevőből, valamint egy váltakozó összetevő szuperpozíciója, e váltakozó összetevő 100 Hz frekvenciájú. Ez a lüktetés csak kevés esetben viselhető el, mert a tápfeszültség ingadozását eredményezi. Ezt a lüktetést, mivel hallható, „búgófeszültségnek” nevezik.

  • A búgófeszültség csökkentése

Az egyenirányító kimenetére kötött nagy kapacitású kondenzátor a csúcsértékére töltődik, és a terhelő áram függvényében csökkenti a kimenő feszültség ingadozását, ezt a kondenzátort „puffer” kondenzátornak nevezik. Kétütemű egyenirányítóknál a búgófeszültség fele akkora.

Szűrők[szerkesztés]

Szűrő.JPG

A búgófeszültség tovább csökkenthető aluláteresztő szűrők segítségével. Két aluláteresztő szűrőtípus terjedt el, az RC és az LC, mindkettő lényege, hogy az egyenfeszültséget nem csillapítja, a váltakozó feszültségre pedig nagy leosztást hoz létre.

Feszültségstabilizálás[szerkesztés]

Stab.JPG
Zener.JPG

Sok esetben nem engedhető meg, hogy a tápfeszültség ingadozzon, ezért stabilizálni kell a kimenő feszültséget. A változásnak két oka lehet, a bemenő feszültség, és a terhelő áram ingadozása. A stabilizátor e hatásokat küszöböli ki. A stabilizálás két elven valósítható meg: soros vagy párhuzamos sönt stabilizátorral.

A zener-dióda karakterisztikájánál fogva feszültséggenerátoros jellegű, így feszültség stabilizálására alkalmas. A legegyszerűbb stabilizátor egy zener-diódából és egy ellenállásból építhető fel, ezt elemi stabilizátornak nevezik. Az elemi stabilizátorokat elsősorban állandó terhelésre alkalmazzák, a bemenő feszültség ingadozásának kiküszöbölésére. A zener-diódás stabilizátort csak kis terhelő áramra alkalmazhatják.

It < Iz min

Előstab.JPG

A stabilizálás jellemzésére a stabilizálási tényezőt használják. S=ΔUki/ΔUbe

  • A stabilizálás fokozható előstabilizálással.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az egyfázisú kétutas kétütemű egyenirányító hidat – mely által a hídkapcsolás jelen esetben létrejött – más néven Graetz-hídnak nevezik.