Tápegység

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A tápegység olyan készülék, amely az elektromos hálózat energiáját a rácsatlakoztatni kívánt eszköz által megkívánt jellegűre alakítja.

Az elektromos készülékek különféle feszültséget és áramerősséget igényelnek. Az elektronikus áramkörökkel ellátott berendezésekhez általában egyenfeszültség is szükséges; amit célszerűbb a hálózati váltakozó feszültség átalakításával, mint például akkumulátorokból biztosítani.

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Stabilizált tápegység:

A kimeneti oldalon a feszültség változás kiküszöbölés érdekében szabályzó elektronikát alkalmaznak, így a kimeneti feszültség állandó marad. Amennyiben a táplálandó készülék a feszültség ingadozásaira érzékeny, ilyen tápegységet célszerű alkalmazni.

  • Stabilizálatlan tápegység:

Szabályzó elektronikát nem tartalmaz, ezért a kimeneti feszültség a terhelés, és a bemeneti feszültség függvényében változik. Egyszerűbb felépítésű berendezésekhez használják.

Főbb részei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Transzformátor
  • Egyenirányító(k), vagy Graetz-híd
  • Szűrő áramkör. A hálózati egyenirányítás okozta feszültségingadozást („brumm”) és az esetlegesen a hálózatból érkező magasabb frekvenciájú zavarjeleket küszöböli ki.
    • Pufferkondenzátor (kis terhelőáramoknál)
    • RC-szűrő (egy soros ellenállás és egy párhuzamosan kapcsolt kondenzátor)
    • LC-szűrő (egy soros tekercs és egy párhuzamosan kapcsolt kondenzátor)
  • Stabilizátor áramkör. A megkívánt kimeneti jellemzők szerint többféle lehet.
    • Feszültség stabilizátoros
      • Soros stabilizátor
      • Párhuzamos stabilizátor
    • Áram stabilizátoros

A tápegység rövidzárlat védelmére gyakran olvadóbiztosítékot; a túlterhelés ellen elektronikus zárlatvédelmet alkalmaznak.