Duna-tengerjáró hajók

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Duna-tengerjáró hajók olyan teherhajók, melyeket arra terveztek és használtak, hogy teherárut szállítsanak a csepeli szabadkikötő és a Fekete-tenger valamint a Földközi-tenger kikötői között. Ezzel részben pótolták azt a hiányt, ami a trianoni békeszerződés következtében Magyarországot érte a fiumei tengeri kikötő elvesztésével. A Duna-tengerjárók magyar tervezésű, gyártású és üzemeltetésű hajók voltak és a konténeres szállítás elterjedéséig sikeresen versenyeztek a vasúti és közúti szállítással és külföldi kikötőkben az áru átrakásával. Ezek a hajók kellően sekély merülésűek, hagy alacsony vízállás mellett is hajózni tudjanak a Dunán, eléggé alacsony felépítménnyel készülnek, hogy magas vízállás mellett is átférjenek a hidak alatt, elég erős motorral épülnek, hogy a helyenként erős sodrású szakaszokon is haladhassanak árral szemben és kellően tengerállóaknak építik.

Története[szerkesztés]

1914-ben Magyarország több mint 500 kereskedelmi hajóval rendelkezett, aminek többsége a békeszerződés rendelkezései következtében az utódállamokra szállt. Fiume elvesztésével Magyarországnak nem maradt tengeri kikötője. A tengerhajózás az I. világháború után ugyan korlátozott méretekben újraindult, de a számba jöhető idegen kikötők bérleti díja olyan magas volt, hogy új megoldást kellett találni. Ismert volt a korábbi évekből a Rajna-tenger hajózás gyakorlata, de Budapest a tengertől 1647 km-re fekszik, ami a Rajna távolságait jelentősen meghaladta. 1928-ban megvásároltak egy régi német átalakított aknaszedő hajót, a Liselotte motorost, mellyel sikeres próbákat folytattak az éppen ekkor megnyitott csepeli kőolaj és petróleum kikötője és a Fekete-tenger között. Az első igazi teherszállító próbákat 1933-tól a Hollandiától bérelt Apollinaris III. nevű motoros hajóval bonyolították le Budapest és Alexandria között. Ez a kis hajó a háború előtt a Rajnán és a tengeren keresztül szállított ásványvizet Angliába. A sikeres próbák eredményeképpen az országgyűlés 500 000 pengő összeget szavazott meg az első hazai gyártású Duna-tengerjáró hajó építésére.

A Budapest motoros[szerkesztés]

A Budapest motoros vázlata

Az első Duna-tengerjáró hajót 1934. augusztus 14-én bocsátották vízre a Ganz és Társa Rt. újpesti telepén és a Budapest nevet kapta. A hajót Scharbert Gyula tervezte, aki korábban már a Szent István csatahajó tervezésében is részt vett. A hajó a MFTR állományába került, első útjára 1934. október 6-án indult Isztambul, Jaffa, Bejrút és Alexandria célállomással.

A hajó műszaki adatai:[1]

  • Hossza: 56,52 m
  • Szélessége: 8,5 m
  • Oldalmagassága: 3,0 m
  • Megengedett legnagyobb merülése
    • tengeren: 2,30 m
    • Dunán: 1,85 m
  • Hordképessége
    • tengeren 2,3 m merülésnél: 475 tonna (DWT)
    • Dunán 1,85 m merülésnél: 300 tonna
  • Főgép: 2 db Ganz-Jendrassik 180 LE dízelmotor
  • Legnagyobb sebesség: 8,9 csomó

Az egység különböző társaságok tulajdonában 1962-ig hajózott, majd raktárhajóként szolgált 1988 évi szétbontásáig.

További egységek[szerkesztés]

A Budapest először a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR) állományába került, de két év múlva az újonnan alapított Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Részvénytársaság (DTRT) vette át, és újabb hajók építésébe fogtak tapasztalva az első hajó gazdasági sikerét. A további egységek is az újpesti hajógyárban készültek. 1936-ban vízre bocsátották a Szeged, 1937-ben a Tisza és végül 1939-ben a Kassa motorost is.

Magyar Duna-tengerjáró hajók adatai
A hajó neve Hossz m Szélesség m Oldalmagasság m Legnagyobb merülés m Hordképesség DWT Főgép dízelmotor Legnagyobb sebesség csomó Vízre bocsátás éve
Budapest 56,52 8,5 3,0 2,55 475 Ganz-Jendrassik 2x180 LE 8,9 1934
Szeged 59,13 8,50 3,70 2,55 600 Ganz-Jendrassik 2x180 LE 9,2 1936
Tisza 73,22 10,03 4,70 3,10 1200 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10,5 1937
Kassa (Debrecen) 77,30 9,86 4,70 3,10 1300 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10,5 1939
Ungvár 76,35 10,0 4,7 3,10 1234 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10,5 1941
Kolozsvár (Ural) 76,357 10,0 4,7 3,10 1234 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10,25 1941
Komárom (Desna) 76,35 10,0 4,7 3,10 1234 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10,5 1944-ben építik, bombatalálat következtében teljesen nem készül el, 1946-ban befejezik és vízre bocsájtják, a Szovjetunió jóvátétel keretében elviszi
Szolnok (Manych) 76,31 10,0 4,7 3,10 1234 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10,5 1944-ben építik, tervezett neve ÚJVIDÉK, elvontatják Ausztriába, 1945 márciusában Bécs alatt elsüllyed, 1946-ben kiemelik majd Budapesten befejezik, a Szovjetunió jóvátétel keretében elviszi
Simeiz 76,35 10,0 4,7 3,10 1240 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10 1946
Koreiz 76,31 10,0 4,7 3,10 1234 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10,5 1946
Don 76,35 10,0 4,7 3,10 1240 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10 1947
Kalmius 76,35 10,0 4,7 3,10 1240 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10 1947
Massandra 76,35 10,0 4,7 3,10 1240 Ganz VIII JhR 216/310 2x400 LE 10 1947
Hazám 81,5 10,6 4,7 3,10 1300 2 db Láng 8LD 315 RF dieselmotor 2x800 LE 12 1958
Tokaj 81,5 10,6 4,7 3,10 1300 2 db Láng 8LD 315 RF dieselmotor 2x800 LE 12 1959
Badacsony 81,5 10,6 4,9 3,10 1228 2 db Láng 8LD 315 RF dieselmotor 2x800 LE 12 1959
Csepel 81,5 10,6 4,9 3,10 1224 2 db Láng 8LD 315 RF dieselmotor 2x800 LE 12 1960
Tihany 81,5 10,6 4,7 3,10 1300 2 db Láng 8LD 315 RF dieselmotor 2x800 LE 12 1961
Székesfehérvár (később Alba Regia) 81,5 11,4 4,9 3,10 1243 LÁNG 8LD 315RF 2X800 LE 12 1964

Sorsuk a háború alatt[szerkesztés]

Az első három hajó sikere után további egységek épültek a háborús évek alatt: 1939-ben a Tisza osztályú Kassa, majd 1941-ben testvérhajói az Ungvár és a Kolozsvár, 1944-ben pedig a Szolnok, és elkezdték építeni a Komáromot is. 1939-ben kitört a háború Németország és a szövetségesek között. Ekkor Magyarország még semleges országnak számított, ennek ellenére brit hadihajók a Budapestet és a Tiszát is Máltára kényszerítették és békés rakományukat elkobozták. 1940-től, Olaszország hadbalépésétől a magyar hajók a Fekete-tengerre szorultak. Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, égetően szükségük lett tengeri szállító kapacitásra, mivel a levantei térségbe az erős gibraltári bázis miatt nem tudták eljuttatni saját hajóikat. Így a magyar kormány engedélyével bérbe vettek hat Duna-tengerjárót, melyekkel utánpótlást szállítottak a Dunán és a Fekete-tengeren át az Ukrajnában harcoló német Déli hadseregnek. Magyarország egyedül csak a Szeged motorost tartotta meg saját kereskedelme részére. A bérbe vett hajókat szürke álcázó színűre festették és légvédelmi tüzérséggel szerelték fel. A bérelt hajók többnyire repülőbombákat, repülőbenzint és tányéraknákat szállítottak, a tengeren általában konvojokban haladtak.

Az első veszteség az Ungvár volt, amely 1941. november 9-én Szevasztopolba igyekezve aknára futott, majd rakományával együtt felrobbant. A Kolozsvárt 1943. január 22-én Szulinánál találta el egy szovjet repülőgépről indított légitorpedó. A kiégett roncsot később Budapestre vontatták, de csak a háború után újították fel szovjet jóvátételre Uralra átnevezve. A Szolnok, miután 1944-ben Ausztriába vontatták a közeledő front elől, 1945 márciusában süllyedt el. Az épülő Komárom 1944. szeptember 18-án bombatámadás során megsérült a hajógyár területén. Ez is a Szolnokkal együtt kijavítás után szovjet jóvátételre került.

A háború után[szerkesztés]

A háborús károk kijavítása mellett több folyam-tengerjáró hajó épült a Szovjetunió számára a jóvátétel kereteiben. Egy új hajóosztály első példánya és névadója, a Hazám 1958-ban az újpesti Gheorgiu Dej Hajógyárban épült, 1964-1970 között a MAHART Magyar Hajózási RT tulajdonában hajózott szétbontásáig. Az osztály többi hajói: A Tokaj (1959), Badacsony (1959), Csepel (1960), Tihany (1961), Szeged (1962), Borsod (1962) és a Dunaújváros (1963). Ezek a hajók megnövelt méretekkel, 800 LE-s Láng dízelmotorokkal és kettős fenékkel készültek. Olyan jól sikerült típus volt, hogy Csehszlovákia is rendelt belőlük kettőt, melyek Pozsonyig hajóztak. Gazdasági megfontolásból 1969-től a MAHART 11 Duna-tengerjárója csak tengeren közlekedett, az árut az Al-Dunán rakodták át bárkákba, melyek a Dunán rendeltetési helyükre szállították. Az utolsó Duna-tengerjáró 1965-ben készült el. Ez az 1243 tonna hordképességű Cegléd volt. A meglévő hajókat fokozatosan külföldi társaságoknak adták el, és az 1980-as évekre pályafutásukat befejezték.

Jegyzetek[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]