Ugrás a tartalomhoz

Digitális Irodalmi Akadémia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Digitális Irodalmi Akadémia
Vállalkozás típusaelektronikus könyvtár
Oldal típusadigitális könyvtár
Elérhető nyelv(ek)magyar magyar
Alapítva1998.június 2.
SzékhelyBudapest V. kerülete, Károlyi u. 16.
Származási országMagyarország
AlapítóPetőfi Irodalmi Múzeum
URLwww.pim.hu/dia
Kereskedelmi?nem

A magyar Digitális Irodalmi Akadémia 1998. június 2-án jött létre a legkiemelkedőbb magyar írók-költők forrásértékű szövegeinek megismertetésére és elérhetővé tételére. Az alapításban Kossuth-díjas vagy a Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett írók vehettek részt.[1]

Céljai közé tartozik, hogy „hozzájáruljon a magyar szépírók legjobbjainak alkotói szabadságát biztosító méltó feltételek megteremtéséhez, műveiket elérhetővé tegye az Interneten. Ezáltal a világ bármely pontján megismerhetővé váljék a kortárs magyar irodalom színe-java, és a nemzeti értéknek számító jelenkori szépirodalmi művek egyre bővülő köre egységesen kezelt adatbázisban elérhető legyen az érdeklődők számára.” Összegyűjtik a tagokról készült fényképeket és ábrázolásokat, a róluk, illetve a műveikről írott publikációkat.

A tagság feltételei:

  • 1998-ig Kossuth-díj, illetve Magyarország Babérkoszorúja díj (ez csak az induláskor volt megkötés),
  • a Magyar Irodalom Házával kötött szerződésben felhasználási jog biztosítása a teljes addigi írásban publikált életmű, illetve a szerződésben megjelölt határidőig írásban publikálandó valamennyi mű korlátlan digitális közzétételére, azzal megkötéssel, hogy szerzői jogaikat más vonatkozásokban maradéktalanul megtartják,
  • részvétel az éves tagválasztó gyűlésen.

A szerződés értelmében az írókat évente emelkedő, a mindenkori minimálbér négyszereséhez közeli havi összeg illeti meg. Korábban a tagsággal egyéb költségtérítés is járt, így Internet-előfizetés, előfizetés egy (tetszőleges, magyar nyelvű) napilapra és négy (tetszőleges, magyar nyelvű) irodalmi folyóiratra. Az Akadémia megfesteti a tagok portréját egy általuk kiválasztott festőművésszel, s azt a Petőfi Irodalmi Múzeumban elhelyezi (elérhetőség Archiválva 2018. március 7-i dátummal a Wayback Machine-ben).

A DIA-szerzők könyvtára a többszöri publikációkat kivonva mintegy 1300 kötetes, amiből 1200 már kint van a honlapon (2008 ősze). A könyvek digitalizációja után zajlik a kötetben nem publikált, de a szerző által fontosnak ítélt írások, indokolt esetben kéziratok és az egyes életművek szempontjából fontos műfordítások megjelentetése. A lassúság egyik oka, hogy a DIA szövegkritikai alapossággal digitalizál, másik oka a technológiai váltás, az SGML fájlokról áttértek az XHTML formátumra.[2]

Története

[szerkesztés]

A DIA ötletgazdája Török András, az NKA 1994 és 1998 közötti elnöke volt. Az elképzelés véglegesítésében 1997 júniusa és 1998 tavasza között részt vett Magyar Bálint akkori oktatási miniszter is.[3] Az NKA kezdeményezésére 1998 tavaszán a Petőfi Irodalmi Múzeum-Magyar Irodalom Háza a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával egy „virtuális nemzeti intézmény”, a Digitális Irodalmi Akadémia (a korábbi tervek szerint Digitális Halhatatlanok Program) alapítását kezdeményezte a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatában. A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 1998. április 6-ával a pályázatot elfogadta. A program 2000 őszétől 2006 végéig a Neumann János Digitális Könyvtár önálló projektje volt, 2007 januárjától ismét a Petőfi Irodalmi Múzeum tevékenységei közé illesztve működik.

A DIA 39 taggal alakult meg, 2008 őszén a posztumuszokkal együtt 69 tagja volt, közülük 35 élő. Évente egy új, illetve az első három évben, valamint 2008-tól posztumusz akadémiai tag(ok)at) választott. 2018 márciusában 30 élő és 58 posztumusz, összesen 88 tagja, 2020 végén pedig 101 fő, köztük 34 élő tagja volt.

Finanszírozása

[szerkesztés]

Kezdetben, 2000. december 31-éig a Nemzeti Kulturális Alap vállalt kötelezettséget a program finanszírozására. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az NKA-n keresztül támogatta a program folytatását 2006. december 31-éig. A DIA azóta a Petőfi Irodalmi Múzeum részlegeként működik, így annak költségvetése révén finanszírozódik.

A DIA-ban szereplő szerzők havonta nagyjából a minimálbér négyszeresét kapják műveik internetes elérhetőségéért cserébe.

Tagjai

[szerkesztés]

A DIA működését a múzeumi főigazgató utasítása szabályozza.[4] A szabályzat II. pontja szerint:

  • A DIA élő tagjainak száma nem eshet 30 fő alá és nem emelkedhet 40 fölé
  • A DIA elhunyt tagjai azok a szerzők, akik életükben lettek taggá és azóta elhunytak
  • A DIA posztumusz tagjai azok a szerzők, akiket haláluk után választottak a DIA tagjává. Posztumusz tag az lehet, aki a választását megelőző 70 év során hunyt el.

Az új tagokat a DIA élő tagjainak tagválasztó gyűlése választja meg, melyet legalább évente egyszer tartanak. Élő tagságra a DIA élő tagjai állítanak jelöltet, posztumusz tagságra pedig a múzeum főigazgatója; ugyanő állapítja meg az alkalmanként felvehető új tagok számát, valamint élő tagnak jelölheti a Nemzet Művésze-díjas szerzőket.

A megválasztott élő tag akkor válik a DIA tagjává, ha vele a szerzői életműre kötött felhasználási szerződést 90 napon belül aláírták. A megválasztott posztumusz tag tagságához a jogörökössel kötnek felhasználási szerződést; ennek hiányában a megválasztott szerző nem lesz a DIA tagja.

A tagok névjegyzékét a PIM honlapján tüntetik fel, a hivatalos névjegyzéket és a taggá válás időpontját a DIA titkársága tartja nyilván.

2020 után

[szerkesztés]

2020 folyamán jelentős „koncepcióváltás” kezdődött a DIA-ban. Mintegy száz új posztumusz tag felvételére nyílt lehetőség. A jelöltekre az élő tagok és különböző irodalmi szervezetek is tehettek javaslatot. A beérkezett 340 javaslatból egy „eseti bizottság” végül 113 szerzőt választott ki, akik egyelőre tagjelöltnek tekinthetők. A jogörökösök felkutatása és a felhasználói szerződések megkötése után nagyjából 200 főre bővül a DIA tagsága. Utána évekbe telik, amíg az életművek digitalizálva megjelenhetnek a PIM honlapján.[5] Az élő tagok száma eközben továbbra sem haladhatja meg a 40 főt.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A DIA tagjai, pim.hu
  2. Frissülő DIA: Lassúság, alaposság[halott link], magyarnarancs.hu/
  3. Alakuló ülés, 1998. június 2. Archiválva 2016. augusztus 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, pim.hu
  4. A DIA működési szabályzata (a 2020. október 20-i módosításokkal) (pim.hu, 2020-10-20, hozzáférés: 2020-12-28)
  5. Radics Péter: Ez a legnagyobb változás a DIA eddigi történetében (Modor Bálint interjúja, litera .hu, 2020-06-09, hozzáférés. 2020-12-23)

További információk

[szerkesztés]