Demokratikus Közép Uniója

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Unión de Centro Democrático
Demokratikus Közép Uniója

Mottó: 'Los hombres que hacen posible la democracia (Az emberek akik lehetővé teszik a demokráciát)
Adatok
ElnökAdolfo Suárez

Alapítva1977. augusztus 4.
Feloszlatva1983. február 18.

Ideológiakereszténydemokrácia
szociáldemokrácia
liberalizmus
Politikai elhelyezkedésKözép és Jobbközép között[1][2]
Parlamenti jelenlétKépviselőház (1977):
166 / 350

Szenátus (1977):
106 / 204

A Demokratikus Közép Uniója (spanyolul: Unión de Centro Democrático, rövidítése: UCD) egy spanyolországi politikai koalíció volt, ami 1977 és 1982 között Spanyolország demokratikus átmenete alatt a legfőbb politikai erő volt.

Története[szerkesztés]

1975-ben Franco halálával lezárult a Spanyolországban 36 éve tartó diktatúra. 1977 januárjában megalakult az újraalapított egykori szociáldemokrata, liberális és kereszténydemokrata pártokból álló közös választási koalíció a Demokratikus Centrum annak érdekében hogy a Franco halála utáni első szabad parlamenti választáson indulni tudjanak. A választási szövetség tagjai voltak:

  • Néppárt (PP) Pío Cabanillas és José María de Areilza vezetésével.
  • Kereszténydemokrata Néppárt (PPDC)
  • Kereszténydemokrata Unió (UDC)
  • Népi Demokrata Párt (PDP)
  • Demokrata és Liberális Pártok Szövetsége (FPDL)
  • Spanyol Demokratikus Unió (UDE)

1977 májusában a pártok álló szövetségből választási koalíció lett és Adolfo Suárez elvállalta, hogy a koalíció kormányfő-jelöltje legyen. Suarez személyes imázsából próbált hasznot húzni a kampányban a kis pártok vezetőivel fenntartott személyes kapcsolataival emellett fel akarta számolni a Tácito-csoportot, amely egy a Franco-korszak végén létrejövő rendszer ellenzéki értelmiségiekből állt. Akik közt számos olyan személyiség volt, akik Franco ideje alatt befolyásos tisztségeket töltöttek be.

Választások[szerkesztés]

Az 1977-es választásokon Spanyolországban kétkamarás rendszerű lett a törvényhozás, a Cortes Generales. A Képviselőházban 350 és a Szenátusban 204 mandátumot osztottak ki. A párt a szavazatok 34,44%-ával 6.310.391 szavazattal megnyerte a választásokat. A párt az 50-ből 38 többmandátumos választókerületben a legtöbb mandátumot kapta. Legnagyobb arányban Las Palmas, Santa Cruz de Tenerife, Álava, Navarra, La Coruña, Tarragona, Segovia, Cuenca és Palma de Mallorca tartományokban győzött.

A párt összesen 166 mandátumot szerzett a Képviselőházban. A képviselők 36%-a francoizmus mérsékelt irányzatához tartozott, 17%-uk Néppárt tagja volt, 12%-uk kereszténydemokrata és végül a megválasztott képviselők 17,5%-a Franco-korszakbeli törvényhozás a Cortes Franquistas alkalmazottjai voltak.

Kormánypárt[szerkesztés]

A koalíció a kormányon alkotmányozó-törvényhozást akart véghezvinni. Széles konszenzus mellett a Spanyol Szocialista Munkáspárt, a Népi Szövetség és a Spanyol Kommunista Párt támogatásával 1977. június 19-én lépett hivatalba. Az új törvényhozás július 22-én kezdte meg működését. Az új alkotmányt 1978. október 31-én készült el és 1978. december 6-án hagyták jóvá. Az alkotmányt megíró 7 emberből 3 a párt tagja volt, Gabriel Cisneros, Miguel Herrero y Rodríguez de Miñón és José Pedro Perez-Llorca.

Az 1979-es választáson a párt relatív többséggel ismét győzött: a szavazatok 34,8%-ával és 6.268.593 szavazattal. Kettővel növelte képviselői számát és 12-vel szenátorainak számát. A kormány a Népi Szövetség támogatásával is működött. Az ez évi önkormányzati választásokon 20 tartományi központ önkormányzatát nyerte meg, de jellemzően a vidéki településekét. Az 1980-as katalán elnök választáskor a párt Jordi Pujolt támogatta.

1980. január 16-án lemondott Manuel Clavero Arévalo kulturális miniszter, majd a pártban szerzett negatív tapasztalatai miatt áprilisban kilépett a pártból. Rafael Calvo Ortega munkaügyi és szociális miniszterből a párt főtitkára lett és Leopoldo Calvo-Sotelo második miniszterelnök-helyettes lett.

Suárez lemondása és a spanyol puccs[szerkesztés]

1981. január 29-én a párton belül elfajuló viszályok miatt Adolfo Suárez lemondott miniszterelnöki tisztségéről, tisztségét a parlamenti ciklus végéig Leopoldo Calvo-Sotelo töltötte be. Suárez tisztségét február 25-éig tartotta meg, február 23-án történt meg a spanyol államcsíny. Ezen a napon 18:23-kor Antonio Tejero a Guardia Civil alezredese 200 fős alakulatával beront a Képviselőház üléstermébe és az elnökre pisztoly szegez és túszul ejtette az ott levő képviselőket.

I. János Károly király február 24-én éjjel beszédet tartott a TVE 1-es csatornáján, amiben kifejtette, hogy ellenzi a puccsot és az alkotmányt védelmezni kell. Rendre utasította a Spanyol Hadsereget és mint a hadsereg főparancsnoka felmentette Jaime Milans del Bosch altábornagyot tisztségéből. A túszejtés délelőtt 10 órakor ért véget és a képviselők elhagyhatták az üléstermet.

A sikertelen hatalomátvételi kísérlet volt az a pont, ami után a párt a politikai megsemmisülés útjára lépett, hiszen a rendkívül heterogén összetételű pártot csak az alkotmány megírása tartotta egyben. A párt népszerűsége rohamosan csökkenni kezdett és az elutasítottsága is széleskörűvé vált, amit még tetézett a növekvő infláció és munkanélküliség valamint az második olajválság miatti gazdasági visszaesés.

1981 novemberében 10 képviselő hagyta ott a pártot, külön pártot alapítva, ami beintegrálódott a Szocialista Munkáspártba. Újabb pártszakadások következtek: a kereszténydemokrata szárny megalkotta saját pártját Népi Demokrata Párt néven, a liberális szárny a Liberális Párttal a jobboldali Népi Szövetséggel kötött választási együttműködést 1982-re.

Választási vereség és felbomlás[szerkesztés]

1982. október 28-án ismét választásokat tartottak az országban, 79,97%-os részvételi aránnyal. A választáson a Spanyol Szocialista Munkáspárt elsöprő győzelmet aratott: a szavazatok 48,11%-ával 10.127.392 szavazattal abszolút többséget szerzett a párt a Képviselőházban, 202 mandátummal. Az UCD Landelino Lavilla vezetésével a párt hatalmas vereséget szenvedett, 157 mandátumot vesztett és szavazóinak jelentős részét. Csúfos vereségük következtében 1983. február 18-án feloszlatta magát az UCD, parlamenti frakciója 1986-ig fennmaradt.

Az 1983-as spanyolországi önkormányzati választáson az UCD néhai polgármesterei a Népi Szövetség színeiben indultak Burgos, Ciudad Real, Palencia, Pontevedra és Santander esetében, Santa Cruz de Tenerifén és Teruelben függetlenként.

Választási szlogenek[szerkesztés]

  • 1977: Vote centro - La vía segura a la democracia. (Szavazzon a középre! - A demokráciához vezető biztos út!)
  • 1979: Dicho y hecho - UCD cumple! (A szót tett követte - UCD betartotta ígéreteit!)
  • 1982: Responde. Vota UCD. - UCD. El Centro (A válasz. Szavazzon az UCD-re - UCD. A Közép!)

Választási eredmények[szerkesztés]

Parlamenti választások[szerkesztés]

Választások Szavazatok % Képviselőházi mandátumok Szenátusi mandátumok Kormányzat Listavezető
1977 6,310,391 34.4
165 / 350
106 / 207
Kormánypárt Adolfo Suárez
1979 6,268,593 34.8
168 / 350
118 / 208
Kormánypárt Adolfo Suárez
1982 1,425,093 6.8
11 / 350
4 / 208
Ellenzék Landelino Lavilla

Források[szerkesztés]

  1. Encarnación, Omar G. (2008), Spanish Politics, Polity Press, p. 55
  2. Montero, José Ramón (1999), Stabilising the Democratic Order: Electoral Behaviour in Spain, Frank Cass, pp. 62–63